Prón - a programozott klóntermék

Cs. Szabó Sándor

PRÓN A Programozott klón termék

tudományos-fantasztikus kisregény KEPE Kiskunfélegyháza 2003

1

© Cs. Szabó Sándor, 2003 borító © Lente István, 2003 Kiadja a Parakletos Alapítvány megbízásából a KEPE (6100 Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 7.) Felelős kiadó: Damásdi Dénesné Felelős szerkesztő: Miklya Zsolt Szedés, tördelés: KEPE, Könyves Gábor A kötet, a kiadó egyéb könyveivel együtt megvásárolható az alábbi oldalon is: http://www.parakletos.hu Az elektronikus verzió szabadon terjeszthető Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Hungary licenc alatt. http://www.creativecommons.hu A szerző további írásai elérhetőek az alábbi címről: http://www.szabosandor.blog.hu

2

A Prónról írták Cs. Szabó Sándor (szs, ha így jobban tetszik) 2003ban megjelent kisregénye azon ritka sci-fik közé tartozik, amelyek a vallás problémáját helyezik előtérbe, mégis könnyed szórakozást nyújtanak. Az erkölcsi-etikai-teológiai problémák - név szerint, hogy mi az ember, honnan számít valami embernek, mi a lélek, mi a lelkészek feladata, ki a jó lelkész, mi a vallás szerepe a mindennapokban, és hogy egyeztethető össze az ember a vallásossággal - nem tolakszanak előtérbe, mindvégig megmaradnak a cselekmény és a jellemek szintjén, beépülnek a műbe. Takács Gábor, gbr87.sfblogs.net De elferdíteném a dolgokat, ha úgy próbálnám beállítani a történetet, mintha csupán egy felszínes, vidám humoreszk lenne. Nem az. A szerző bekódolta a kisregény cselekményébe, a főhős vívódásaiba, a belső monológjaiba, a mellékszereplők cselekedeteibe, szavaiba az őt és remélhetőleg az olvasókat is foglalkoztató kérdéseket. Válaszokat is találunk, igaz, nem abszolút érvényű igazságokat, csupán azokat az érveket, amelyeket az író és talán az olvasó is levonhat magának. Szentesi Ágnes, solaria.hu

3

Szabó Sándortól ez volt az első olvasmányélményem, és nem bántam meg, hogy ezt választottam. Habár ennek az lehet a hátulütője, hogy megemelkedett élvezetszint-elvárásaim keletkeztek a szerzővel kapcsolatban, ezért más munkái (amelyek közt, úgy hallottam, nem egy makroSF is található) talán nem fognak ennyire tetszeni. De én még ezt sem bánom. Sci-fiben nekem nagyon nehéz a kedvemre tenni; a Prón írójának ezzel a könyvvel mégis sikerült. Ahogy mondani szoktam: ez a kisregény egy hálaisten. Kollárik Péter, chelloveck.sfblogs.net Volt már ilyen, vagy mégsem? Magyar keresztyén scifi. Most végre van. Kissé késői gyerek? De megszületett! Cs. Szabó Sándor kis kötete igazán bátor vállalkozás. Naszádi Krisztina, Jelige magazin „Megijedni”, fanyalogni nem kell: a Prón egyáltalán nem térít, egyszerűen egy - bár nem túlságosan eredeti, mégis nagyon szórakoztató - sci-fi háttér révén bepillantást enged az egyház és képviselőik világába, akik éppen olyanok most és a jövőben, mint más esendő, vétkező ember, akik sosem magukban keresik először a hibát. Úgy hiszem, érdemes a nem vallásos, ám a sci-fit kedvelő olvasóknak is kézbe venni Cs. Szabó Sándor kisregényét, ha különleges csemegére vágynak. Lőrinczy Judit, rpg.hu 4

I. GANÜMÉDESZ A holdközi személyhajó megkezdte az utolsó manővereket, hogy pályára álljon a Ganümédesz körül. A holdat az éjszakai oldaláról közelítették meg, így csak egy nagy feketeséget lehetett látni, amiben hívogatóan villogtak a lenti fogadóállomások hologramjai és a fényreklámok. - Kérem a Galiley Terminálba tartó utasokat, hogy fáradjanak az egyes leszállókomp zsilipjeihez mondta egy kedves női hang. Néhányan otthagyták a panorámaablakokat és elmentek. - Nemsokára láthatunk egy hamisíthatatlan jupiterrendszeri napfelkeltét - mondta Leslie L. Howard tiszteletesnek egy alacsony termetű férfi, aki mellette állt, és a sötétségbe burkolódzó Ganümédeszt nézte. - Igen? - kérdezett vissza flegmán Lez atya. - Máshol ilyen nincs - bólintott a férfi. - Nemsokára előmászik a Jupiter a Ganümédesz mögül, és betölti szinte az egész eget, majd ott, ahol a két égitest kontúrja metszi egymást, előbukkan a Nap. Szép lesz. - Maga csillagász? - kérdezte Lez. - Amatőr - mondta a másik. - De ezt onnan tudom, hogy olvastam a járat honlapján. Direkt így tervezik meg az orbitális pályát. Ráadásul ingyen. - Ingyen? - húzta fel a szemöldökét Lez. - Igazán furcsa. - Joel Stanov vagyok - nyújtott kezet a férfi. 5

- Leslie Howard - mutatkozott be Lez is. - Lelkész. - Ó... - nézett rá csodálkozva a másik. - Ki sem nézném magából... Na mindegy. Odanézzen, kezdődik! Tényleg szép látvány volt. Először a sötét hold felszíne kezdett halványan derengeni, azzal a sápadt, de gazdag fénnyel, amit a Jupitertől kapott, majd az óriásbolygó is felbukkant, s lassan betöltötte az egész látóhatárt. Fényében egyre inkább kivilágosodott a Ganümédesz is, hegyeivel és piszkos jég borította síkságaival, a messzire világító városokkal. - Gyönyörű - ismerte el Lez. - Bár itt a Jupiter nem tűnik olyan nagynak, mint az Europán. - Odavalósi? - kérdezte Stanov. - Persze - mondta Lez büszkén. - Érdekes emberek maguk - állapította meg végül Stanov. - Miért? Maga talán nem jupiterrendszeri? - Még csak az kéne! - Nana! - fortyant fel Lezben a hazafiúi önérzet. Mi az, hogy „még csak az kéne”? Stanov rosszallóan megcsóválta a fejét, majd hirtelen előremutatott, ahol felbukkant a távoli, apró nap. Egy darabig csodálták a látványt, ahogy a félhomályból kibontakozott a lenti hold, a Naprendszer legnagyobb holdja, a Jupiterrendszer központja... - Kérem a Jégváros Terminálba tartó utasokat, hogy fáradjanak a kettes leszállókomp zsilipjeihez mondta egy kedves női hang. - Szóval mi baja van a jupiterrendszeriekkel? kérdezte Lez kis idő múlva. 6

- Hát... mit ne mondjak... - kezdte Stanov. - A Földről kicsit másképp látjuk a dolgokat, mint maguk. Ez az állandó bizonyítási vágy meg nacionalizmus, ami innen sugárzik... Itt van például most ez a prónos eset. - Milyen prónos eset? - Nem hallott róla? - Kellett volna? - Egyáltalán semmit? - Inkább árulja el, mi az, mindjárt az én leszállókompom következik! Míg a kedves női hang bejelentette az Új Pittsburg termináli kompot, Stanov egy kinyomtatott újságot vett elő, és egy bekeretezett hírre mutatott. Lez átvette és elolvasta: A Termékfelügyeleti Minisztérium gyorsított eljárással engedélyezte a Jupiter Prone Company legújabb termékének forgalmazását. A prón, ami egy emberi szövetekből klónozott testből és egy memóriazselén alapuló mesterséges intelligencia számítógépből áll, a megrendelő igénye szerinti viselkedésmintát, tudást és személyiséget kap. A prónok használatát a Termékfelügyeleti Minisztérium Célorientációs Bizottsága ellenőrzi. Első rendeletében kikötötte, hogy az emberek és a prónok megkülönböztetése végett a prónok bőrét világoskékre kell színezni. - Mi ez? - nézett Stanovra. - Ami le van írva - mondta az. - Egy programozott klón. Emberi test, agy helyett számítógéppel. Itt van 7

egy kommentár a Mars Népéből, ha érdekli. Lezt érdekelte. A cikknek csak egy része volt aláhúzva, így a többit csak átfutotta, valami riporter nyomozgatott benne, tájékozódott az illetékeseknél. Az aláhúzott rész ez volt: Inkább egy zseniális kiskapukeresésnek tűnik a dolog. A JPC arra hivatkozik, hogy bárkinek joga van azt a szervét, amelyikkel elégedetlen, egy - akár saját sejtből klónozott - másikra cserélni. Kihasználva azt a joghézagot, hogy a transzplantációk számát nem korlátozzák, az agy fejlettebb részeinek kivételével klónoznak egy teljes embert, persze egy szépet, vonzót, tökéletest, és a hiányzó részeit az agy helyére tömött memóriazselével és számítógéppel helyettesítik. Számítógépet meg tetszés szerinti alkalmazásban lehet forgalmazni... Persze egy prón ára csillagászati, de csak idő kérdése, hogy lejjebb menjen. Elemzések kimutatták, hogy tíz éven belül már akár a középosztályban is általánossá válhat a prónok használata. És, mivel csak kereskedelmi termékek, bármire be lehet őket programozni, ami nem ütközik az Alkotmányba. Rögtön az első helyen ajánlják a feleség-prónt... Vagyis vége a társtalanságnak, és a szőke herceg/hercegnő meg nem érkezésének: mindez csak pénz és megfelelő programozás kérdése. Képzeljük el álmaink párját, adjuk neki kedvenc színészünk vonzó testét, és máris kész a boldog házasság. Sajnos egyelőre gyerekeink nem lehetnek, de idővel... - Ez most komoly? - kérdezte Lez. 8

- Komoly - bólintott Stanov. - De az a legérdekesebb az egészben, hogy a cég engedélyezési kérelmét az öszszes szövetségi állam visszautasította, különféle indokkal, kivéve a Jupiterrendszert. Mert hogy maguk jobban tudják, mint a Föld, a Mars és a többi állam együttvéve... - A ió-i kéntó csorogjon belé - morogta Lez. - Úgy érti, hogy nemsokára ilyen kékbőrű csinibabák fognak rohangálni errefelé? - Mindenesetre maguk mindent megtesznek érte. Tényleg, maga pap... - Lelkész. - Nem mindegy? Szóval mi a fenét gondol erről? - Hát mit gondolnék? Ki vagyok akadva. Az egyház biztos fellép majd a prón ellen. Az emberi test nem holmi dolog, amivel úgy üzletelünk meg úgy alakítjuk, ahogy akarjuk. Mindig is mondtam, hogy a genetika előbb elpusztít minket, mint a nukleáris fegyverek... - Tehát elítéli? - Még jó. Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Mi meg ilyen kékbőrű, zseléagyú izét csinálunk belőle? Különben is, ha valaki nem tud normális emberi kapcsolatokat létrehozni, annak nem az kell, hogy akkor hozzátorzítunk egy ilyen izét. Mocskos dolog ez az egész. - Kérem a Jupiterváros terminálba tartó utasokat, hogy fáradjanak az ötös leszállókomp zsilipjeihez mondta egy kedves női hang. Lez lenézett a Ganümédeszre. Már tényleg közel volt a Jupitert ábrázoló hologram, ami a rendszer 9

fővárosa felett lebegett. Megérkezett. - Én itt leszállok - nézett a beszélgetőpartnerére. Ön? - Én a Callistóra megyek - felelte Stanov. - Aztán az első hajóval haza. A Földre. - Akkor el kell válnunk. - Viszlát. A papírokat megtarthatja, ha akarja. Engem csak felidegesítenek. - Engem is - mondta Lez, de azért megtartotta. A zsinat ez évi elnökéhez volt hivatalos, valami fontos és bizalmas ügyben, amit nem részleteztek a meghívólevélben. A leszállás után nem vesztegette az időt, hanem bérelt egy taxit, és egyenesen az Egyházi Központhoz ment. Ez volt a Jupiterrendszeri Uniált Protestáns Egyházak (a helyi Krisztus Egyesülő Egyháza) „főhadiszállása”, a szemináriumi konzultációs központtal, adminisztrációval, aktakukacokkal, konferenciatermekkel, könyvtárral, múzeummal, és a különféle fejesek irodáival; legalábbis Lez így magyarázta el, hogy mi is az a hely, ahova megy, amikor a taxi diszpécsere érdeklődött. Igazság szerint nem szerette az ilyen erőcsoportosításokat keresztyén módra. Sokkal jobb lenne, ha mindezek különböző helyeken lennének, mármint missziói szempontból. De ezt a nézetet kevesen osztották az egyházban. Kedvesen fogadták, s egy magas, fekete hajú titkárnőt osztottak be mellé, hogy kísérje el az elnök lakására, ami szintén a komplexumban volt. A titkárnő buta csivitelése zavarta Lezt, pár morgással 10

elérte, hogy megsértődjön rá, s elhallgasson. Nem szerette az ilyen csupa comb, csupa mell babákat, legalábbis nem egy ilyen helyen. Ráadásul úgy tűnt, hogy ennek a nőnek kifejezetten előnyére válna, hogyha az agya helyén terpeszkedő valamit memóriazselével cserélnék ki, mint a prónokét. - Itt várjon! - mordult rá a nő egy ajtó előtt, majd felhúzta az orrát, s a fenekét riszálva lassan elvonult. Lez elgondolkodva nézte. Egész jó prón lenne belőle, gondolta, csak belülről is meg kellene tölteni némi tartalommal... Majd kérek tőle emlékül egy kis szövetmintát... Leznek nem volt felesége, bár folyamatosan dolgozott az ügyön. De valahogy soha nem jött össze. Az okos nőket szerette, az okos nők viszont tudtak valamit, és... - Ki maga? - szólalt meg hirtelen az ajtó. - Leslie L. Howard - felelte Lez, s az érzékelőhöz nyomta a csuklóját. Az ajtó kattant egyet, majd beugrott a falba. - A főtisztelendő elnök úr azonnal fogadja - mondta az ajtó. - Addig is foglaljon helyet az előszobában. Kér valami fogyasztanivalót? Ezt ugyanaz a hang kérdezte, de már az asztalból. - Ásványvizet kérnék - felelte. - Hazait? - Természetesen. - Melyik holdról? - A Callistóról. - A Callistó Kristályharmat megfelel? - Igen. Szétnyílt az asztal, s egy tálca emelkedett elő, egy 11

pohár ásványvízzel. Lez elvette és kiitta. Szomjas volt. - Egészségére! Ledobta magát egy bőrfotelre, ami felvette a háta formáját. Nem rossz, gondolta, s alaposan szemügyre vette a szobát. A szőnyeg vastag volt, puha, és öntisztító-pórusos. A falak mellett számos növény állt, automata öntözéssel és tápanyagellátó hálózattal. A falon eredeti olajfestmények, némelyik földi, talán a huszonkettedik századból, de a többség hazai. Szépek. És piszok drágák. Az egész helység csöpög a pénztől. Ez az ajtós, asztalos vendégfogadó rendszer annyit ér, mint Lez kétévi fizetése. Mondhatni fényűző. De nyilván az Úr áldása gazdagította meg a... És Isten különben is gazdag Isten, s egyáltalán nem ellensége az anyagi jólétnek... Na oké Lez, fékezd magad! - A főtisztelendő elnök úr perceken belül fogadja magát, kérem készüljön el! - mondta a fotel, és visszaállt eredeti formájába, kőkeménnyé merevedve. Lez nagyot sóhajtva felállt, s tanácstalanul háta mögé kulcsolta a kezeit. Fogalma sem volt, mit kellene még csinálnia, hogy illően elkészüljön. Talán nyájasan mosolyogni... Megpróbálta, de nem ment. Érzékeny orrát bántotta a pénz szaga. Tényleg ez lenne az Úr áldása? Akinek még szamara is csak kölcsönbe volt a jeruzsálemi bevonuláshoz? Felpattant az egyik belső ajtó, egy komoly kinézetű, fekete ruhás férfi jött ki, az elnök kíséretében. Mosolyogtak, majd elégedetten kezet ráztak. 12

- Még egyszer gratulálok - mondta az elnök, majd észrevette Lezt. - Á, hadd mutassam be Leslie tiszteletest, az Europa holdról! Lez közelebb lépett. - Elnök úr... - mondta, majd a másik felé is bólintott. - Kegyelem nékünk és békesség. - Istentől, az Atyától, és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól - felelte a fekete ruhás. - Ámen - fejezte be kicsit türelmetlenül az elnök, majd bemutatta Lezt a fekete ruhásnak, mint az egyik legjobb, és legtöbbet ígérő papját, aki még sokra fogja vinni. Annyit dicsérte, hogy Lez kezdett egészen büszke lenni magára. Kiderült, hogy a fekete ruhás valami zsinati bizottsági elnök, most doktorált gyarmatszociológiából, meg ilyesmi. Végül nagy nehezen elment, s Lezt az elnök beinvitálta a dolgozószobájába. Leznek ez a helység sem nyerte el a tetszését. Először is tele volt ikonokkal. Mint kiderült, eredetiekkel, a tizenhatodiktól a huszonharmadik századig. Az árukból kitelne egy kisebbfajta missziói űrhajó felszerelése. Aztán az íróasztal, az aranyozott szék, a hálóterminál, a szőnyegek... Miközben ezeken füstölgött, nem is nagyon koncentrált rá, hogy miről beszél az elnök. De mikor eljutott a tudatáig, hogy az az ember, akit magában éppen elítél, még mindig őt dicséri, hirtelen magához tért. - ...na meg ez a keresztyén szabadidőközpont is nagyon jó ötlet, Lez - mondta az elnök. - Mi is a neve, várjunk csak, izé... - Graham Center - segített Lez. - Á, igen! - bólogatott az elnök - Szóval, akkor 13

figyeltem fel magára igazán, amikor ezt tető alá hozta. Maga tele van jó ötletekkel. Szeretem az olyan lelkészeket, akik használják az agyukat, és nemcsak arra, hogy a kommentárokból összeollózzanak valamit vasárnapra. - Köszönöm, uram - mondta Lez. - Ez egyszerű tényközlés, semmi több. Az az igazság, hogy több olyan ember kellene, mint maga. Aki felismeri, hogy hol is van, és aszerint cselekszik. Ötleteket valósít meg... Nem zárkózik el az újdonságok elől... Voltaképpen ezért is hívtam magát... - Igen? - érdeklődött Lez. - Persze. Egy fontos dolgot akarok magára bízni, méghozzá... Ebben a pillanatban felvisított az íróasztala, majd megszólalt: - Joxel államtitkár úr keresi, elnök úr! Sürgős hívás. - Elnézést... - mondta az elnök, s megnézett valamit a terminálján. - Ez hosszúnak tűnik, a jó öreg Joxel szeret fontoskodni... Lez szolidan vállat vont, és várt. - A legjobb az lenne, ha elmenne ebédelni, és mondjuk egy... óra múlva visszajönne. Megfelel? - Természetesen - bólintott Lez. Mivel kíváncsi természetű volt, szinte fizikai fájdalmat okozott neki, hogy nem tudta meg, mit akar az elnök. Már az is furcsa volt, hogy így agyba-főbe dicsérte, mert általában mindig panaszkodni szokott a 14

lusta, elkényelmesedett és pénzhajhász papjaira. De mi az a fontos dolog, amit rá akar bízni? Talán a zsinat kifizeti a Graham Centerre felvett kölcsönöket? Vagy ad egy szolgálati tengeralattjárót, hogy ne kelljen mindig a csővasúton körbe utazni, ha Voyagerváros külső telepeibe kell menni? Egy csomó szebbnél szebb gondolat megfordult a fejében, s ahogy telt az idő, egyre izgatottabb lett. Az ebédlőt is alig találta meg, mert átépítették az épületet nemrégiben. A csupa comb titkárnő vezette végül oda, s közölte vele, hogy egyen nyugodtan, az elnöki hivatal fizeti. Úgyhogy Lez nyugodt lelkiismerettel megrendelte a legdrágább menüt, majd elvonult egy sarki asztalhoz, s tovább számítgatta, hogy vajon mit is kap az elnöktől. Épp végzett az első fogással, mikor egy ordítás hasított bele az ebédlő csendjébe: - Hé, te vagy az, Leza fiú? Felnézett. Egy volt szemináriumi évfolyamtársát látta közeledni. Megboldogult beceneve hatására hirtelen elöntötték a sztorik a régi szép időkből. Akkor még egész más volt itt minden... Évfolyamtársa nevére viszont egyáltalán nem emlékezett. Ez enyhén kínos, úgyhogy inkább eltitkolja. - Mi jót csinálsz errefelé? - dobta le magát a szomszédos székre az évfolyamtárs, egy jól megtermett hamburgerrel a kezében. - A főtisztelendő elnök úrral találkozom - mondta Lez. - És te? - Egy konferenciára jöttem. - Milyen konferenciára? 15

- Kellett hogy kapjál rá meghívót, öregfiú! Missziológiai Konferencia. - Valahol biztos elkeveredett... Végül egész jól belemelegedtek a beszélgetésbe. Kiderült, hogy a másik a Callistón van, egy elég nagy gyülekezetben beosztott lelkészként, s jól érzi magát, meg a gyülekezet is szereti, minden „hepi”. Aztán Lez is beszámolt a dolgokról, Voyagervárosról, meg a Graham Centerről, na meg azt sem hagyta ki, hogy a főtisztelendő elnök úr hogy el volt ájulva tőle. Az évfolyamtársa ezt egy kicsit zokon vehette (a teológusok kevés dolgot viselnek el nehezebben, mint a másik sikerét), mert egyből témát váltott, s a régi sztorikat elevenítették fel. Természetesen a metánbaktériumokkal kezdték, majd a io-i teológusokat kifigurázó anekdoták jöttek. - Hát az nem semmi banda, az biztos - állapította meg Lez. - Az a jó ízes bányászbeszédük bármilyen helyzetben nyerő. - Ja - értett egyet a másik. - Ott voltam, amikor az egyiküket meghívták prédikálni Jégvárosba. Felment a szószékre, azt elkezdi: No, akkó’ csapjunk a közepibe, nehogy mán kén folyjék a gatyánkba! Én már megszoktam a dolgot, úgyhogy először fel se fogtam, hogy a nénik miért ülnek úgy, mint akik valami igen illetlen dolgot hallanak, a fiatalok meg miért tűnnek el sorban röhögve a padok alatt. A teológiai szemináriumon meghatározott keretszám volt minden hold számára, s ennek arányában kellett felvenni a hallgatókat. Ezt a szabályt azóta módosították, nem utolsósorban a io-i hallgatók miatt. Ott ugyanis igen kevés embernek van 16

állandó lakhelye, a családok gyerekei is inkább az Europán élnek. Ez nem is csoda, mert az eddig ismert legvulkanikusabb égitesten kevés lakható hely van, azok is kicsik, szétszórtak, még az állandó rádiókapcsolat sem biztosított a Jupiter és a Io közti több ezer voltos feszültséghíd miatt. Az élet elég kemény, s az emberek is azzá lesznek. Azok is, akiknek semmi más lehetőségük nincs a továbbtanulásra a teológián kívül. Na meg persze az sem véletlen, hogy furcsa módon senki sem akar a Iora menni a végzősök közül, így a „bennszülötteket” irányítják vissza. Már csak azért is, mert más gyülekezet nem igazán értékelné őket... Persze kivételek vannak. Lez diákkori legjobb barátja is Vulcanusból jött, a Io egyik legnagyobb városából. Olyan jól elvoltak, hogy Lez észre se vette az idő múlását. Szerencsére, mikor az ebédre várt, odaszólt az órájának, hogy az elnök egy óra múlva várja, s az óra ezt nem is felejtette el. Így, az egyik anekdota közben megszólalt: - A főmufti öt perc múlva esedékes. Lez a fejéhez kapott, majd magyarázott valamit, s a tálcáját otthagyva elrohant, hogy megtudja, a Graham Center kölcsöneit vállalják át, vagy szolgálati tengeralattjárót vesznek neki. Egyik sem jött össze. Az elnök sokkal fáradtabbnak tűnt, mint mikor otthagyta. Leültette Lezt, majd egyből a lényegre tért. - Na szóval, fiam - mondta. - Gondolom elég jól ismered az egyház ügyeit? - Igyekszem lépést tartani a dolgokkal... - felelte tétován Lez. 17

- A legnagyobb gond az, hogy hatalmas nagy területen fekszünk, és ahhoz képest nagyon kevés lelkészünk van. Főleg a Io a problémás, meg a kisebb holdak, állomások. Kemény helyek, és senki sem akar odamenni. A jó lelkészeket elcsábítják a civilizált, pénzes helyek, a legnehezebb területekre meg azok mennek, akik már senkinek sem kellenek. Nem kell ecsetelnem, mivel jár ez. Én meg csak elvileg oszthatom el az embereimet, mert a zsinat folyton megköti a kezem, na meg a lobbik, irányzatok... - Igen, igen... - helyeselt Lez, és azon töprengett, hogyan lesz ebből kölcsön-visszafizetés. Esetleg szolgálati tengeralattjáró. - Szóval nagy szükség lenne jó lelkészekre, akik tényleg oda mennek, ahol szükség van rájuk, és azzal foglalkoznak, amivel foglalkozniuk kell - mondta az elnök, és Lezre nézett. Lez kezdte kényelmetlenül érezni magát. Hova a fenébe akarja küldeni? És miért pont őt? Az elnök felállt, s tett egy kört az asztala körül. - Más gondjaink is vannak - folytatta. - Anyagi természetűek. Csak egymilliárd ember él a Jupiterrendszerben, abból olyan 150 millió egyháztag, legalábbis névlegesen. Aki ténylegesen adakozik, az harmincmillió. S mindez egy több tízmillió kilométernyi területen. Ha csak az utazási költségeket nézzük, kész csőd a vállalkozás... Már ha úgy fogjuk fel, érti ugye? - Értem - mondta Lez, és a szoba falát borító ikonokra nézett. Szóval anyagi gondok... - De nem úgy fogjuk fel, nem azért csináljuk... Viszont minden lehetőséget meg kell ragadnunk. S 18

épp ezért örültem meg egy igen kedvező ajánlatnak. Lez csupa fül lett. - A JPC keresett meg. Hallott már róla? - Nem - mondta Lez, mert hirtelen semmi ötlete nem volt. - Egy orvos-biológiai cég, nemrég tette át a telephelyét a Földről ide, a Ganümédeszre. Ők dobták piacra nemrég a prón nevű terméket... A prónt! Leznek hirtelen a torkába ugrott a szíve. Prón? Mi köze lehet nekik a prónhoz? Mi a fene ez? - A prónt? - kérdezte, mint aki nem jól hallott. - Nem hallott még róla? Lényegében egy emberi szövetekből klónozott... - Tudom, mi a prón - mondta gyorsan Lez. - Csak nem értem, hogy minekünk... Az elnök intett, hogy hallgasson. Elővett egy memóriagömböt a zsebéből, és Lez kezébe adta. - Mi ez? - kérdezte Lez. - Egy programozási leírás. Én készítettem, meg még páran közreműködtek a különféle teológiai tanszékekről. - Milyen programozás? - Egy prón programozása, természetesen. Nem azt mondta, hogy tudja, mi a prón? - Tudom, hogy mi a prón - mondta Lez, s megtapogatta a zsebébe gyűrt újságokat. - Akkor jól tudja, hogy be kell őket programozni. A programozás két fő területtel foglalkozik: egyrészt egy tudásanyagot ad át, másrészt viselkedésmintát, személyiséget. Az embert modellezve, ugyebár. Persze mindezt nem a magunk szórakoztatására tettük, annyi szabadidőnk nincs, hanem felkérésre. 19

- Milyen felkérésre? - Mint említettem volt, a JPC keresett meg minket, és ajánlott egy üzletet: Jelentős, tízmilliós nagyságrendű adományt utal át a számlánkra, s rendelkezésünkre bocsát egy prónt az első sorozatból, amit a mi kérésünkre programoz be. Ők egyházi prónnak akarták nevezni, de mi a „keresztyén prón” nevet javasoltuk ehelyett. - Keresztyén prón? - nyögte Lez. - Igen, igen - mosolygott elégedetten az elnök. Látom, ön is belesápad azokba a határtalan lehetőségekbe, amit ez jelent. Sejtettem, hogy ön, mint haladó szellemű és újdonságokra nyitott ember, egyből ráérez a dolgok lényegére. - Keresztyén prón??? - nyögte még egyszer Lez. - Igazi áldás, nem? - merengett az elnök. - Oda megy, ahova küldjük. S profi: a lelkészképző teljes anyaga ott van a fejében, és nem úgy, mint a magukéban, hogy szigorlat után egyből elfelejtik, hanem mindenre emlékszik. És úgy viselkedik, ahogy viselkednie kell. Keresztyén módra. Még ha akarná, se tudná megszegni a Tízparancsolatot, hiszen arra van beprogramozva, hogy megtartsa. Ideális lelkész. Akire mindig is vártunk. - Elképesztő - nyögte Lez. - Igen, az - bólintott az elnök. - S én egyből felismertem ebben a dologban az értéket. Persze van, aki azt mondja, hogy csak a nagy összegű adomány miatt, de nem. Engem a pénz nem érdekel. Hanem a prón! S ha beválik, további ígéretek vannak újabbakra, mert sajnos ahhoz drága, hogy vegyünk ilyet. Mármint nekünk drága. De van egy bizonyos 20

réteg Jupiterrendszerben, akinek nem. - S ez miért jó a JPC-nek? - kérdezte Lez, magához térve az első megdöbbenésből. - Bizonyos szempontból ez reklám. A gazdag körökben van egyfajta sznob tradicionalista keresztyénség, vagyis bizonyos dolgokban adnak arra, amit az egyház tanít. S mivel a Föld meg a többi szövetségi állam elkezdte ezt az ostoba kampányt a prón ellen, igen jól jön az egyház támogatása. Erkölcsi tartást ad. Hiszen ha egy prón még lelkész is lehet, mi rossz van bennük? - Tehát mi alkalmazunk egy prónt, hogy a gazdagoknak ne legyenek morális problémáik, és ők is vegyenek? - Pontosan. Mindenki jól jár. Ez egy rossz álom, gondolta Lez. Mit is mondott annak a fickónak a hajón? Az egyház fel fog lépni a prón ellen, mert ez annak a megcsúfolása, amit Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett? Te jó ég, mi folyik itt? - És a többi egyház? - kérdezte kicsit később. Például az Egyházak Kozmikus Tanácsa? A Protestáns Szövetség? A katolikusok? Az elnök hallgatott egy kicsit. - Még nem tudják - mondta végül. - Bár valószínű, hogy nem fog tetszeni nekik, de ez is csak azt mutatja, hogy nem tudják függetleníteni magukat attól a hecckampánytól, ami a világban folyik. Kicsit olyan ez, mint a géprombolás volt az ipari forradalom idején. Különben sem adnak egy centet se, inkább még nekünk mondják, hogy támogassuk a szegény neptunusziakat... Mintha lenne ilyenre pénzünk... - Az 21

órájára nézett. - Na de még nem is mondtam, hogy kerül maga a képbe. Erre Lez is kíváncsi volt. - Nos - mondta az elnök, - mint már említettem, a prón tudja mindazt, amit a teológiai szemináriumon meg lehet tanulni. Sőt, kicsit többet, csupa hasznos dolgot, pl. a héber bibliát, egyes qumráni variációkat az Ószövetségi Tanszék jóvoltából... Viszont hiányzik a gyakorlati éve, ami nélkül nem adható lelkészi oklevél és megbízás. A prónnak nem kell egy év, elég lesz négy hónap, gyorsan tanul, van még bőven szabad tárterülete. S alapos megfontolás után arra a döntésre jutottam, hogy ön lesz a tutorja. Ez volt az a pillanat, amikor Lez úgy döntött, hogy ideje lesz felébredni. - Micsodája? - kérdezte, mert úgy volt vele, hogy hátha nem jól hallotta. - Tutorja - ismételte meg az elnök. - Aki felügyeli a gyakorlati négy hónapot, segíti, s jelentést küld. Van rá képesítése, utánanéztem. - Igen, van - ismerte el Lez, s meg is bánta, hogy elvégezte a két hónapos tutorképzést. - Na, akkor a kép egyszerű. Maga, mint az egyik legjobb emberem, megadja a végső simítást a prónunknak. A programozást nézze át, ha van valami javaslata, visszaviszik a gyárba, és beállítják arra is. De szerintem nem kell. Amúgy a prón neve Huxley, százhetvenöt centi magas, jóképű, hetvenhat kiló, negy... - Nem vállalom - közölte váratlanul Lez. Egy darabig síri csend támadt, s a hold felszínének mínusz százegynéhány fokából is beköltözött egy 22

kicsi. - Tessék? - kérdezte az elnök jó egy perc múlva. - Elvi kifogásaim vannak az ilyen klónozott izékkel szemben, s ezért nem vállalom. Hitvallási szempontból. Ha Leslie L. Howard az anyjára hallgatott volna, és teológia helyett az Europai Művészeti Főiskolára jelentkezik, a következő öt perc alapján megfesthette volna az „Urunk színelváltozásai” című képet, ha nem is a Jézussal kapcsolatos esetről. Az elnök először is megkérdezte még egy párszor. Amikor megbizonyosodott róla, hogy tényleg arról van szó, amiről nem akarja, hogy szó legyen, iszonyú dühös lett, elhordta Lezt mindennek, a legenyhébb az volt, hogy az ilyen alakok miatt tart ott az egyház, ahol, mert jobban szeretik az Europa óceánjába lógatni a lábukat, mind dolgozni, meg folyton a megtérésről prédikálnak, és elriasztják a vallásos embereket, akik néha elvetődnek a templomba, meg még ott a tojáshéj a fenekükön (más kifejezést használt), de máris mindent jobban tudnak stb. De ezeknél sokkal csúnyábbakat is mondott. A kellemetlen csak az volt benne, hogy Lez igyekezett leszoktatni magát a hasonló beszédről (mert amikor egyedül volt, néha kicsúszott az ilyesmi), s beállította az óráját, hogy bizonyos szavak elhangzásakor ezt mondja: - Fogd be azt a piszkos pofád! Elvégre a jó öreg Pál is megmondta, hogy „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt!” Efézusi levél 4,31! Az elnök ekkor megállt egy pillanatra. 23

- Ez mi volt? - kérdezte. - Az órám - mondta Lez. Erre az elnök már szavakat se talált. Teljesen vörös volt, s kövér izzadságcseppek préselték át magukat a homlokán, majd folytak le az arcán. - Hát idefigyelj, te taknyos senki! - mondta dühtől remegő hangon, amikor már tudott beszélni. - Tojok rá, hogy milyen elveid vannak. Hazaviszed a prónt, és megtanítod arra, amire kell. És amikor majd mennek a tévések, jó képet vágsz és dicséred, mert különben a JPC nem fizet! És ha a legkisebb panaszt is hallom, úgy kiváglak az egyházból, hogy csak na, de még azt is garantálom, hogy a Jupiterrendszerben sem maradhatsz! Világos? Lez egy hosszú pillanatig némán állta a dühös tekintetet, majd hidegen bólintott. - Világos. Az elnök az asztalához lépett, jól látszott, hogy egész testében remeg. Lez meg azon gondolkozott, hogy vajon mekkora jutalékot kap a főmufti a JPC-től. Remélte, hogy sokat. Ha már az egyház lefekszik a világnak, legalább ne bagóért tegye, gondolta keserűen. - Howard úr távozik - mondta az elnök az asztalnak. - Intézzék el a prón és a tutori díj költségtérítését a számlájára, a mai dátumtól! - Értem, főtisztelendő elnök úr - felelte az asztal. - Tűnjön a szemem elől - mordult aztán Lezre, hátra se fordulva. - És nagyon vigyázzon! Nagyon, de nagyon vigyázzon! - Vigyázni fogok - felelte hidegen Lez, majd magában hozzátette: „Az elveimre és a gerincemre, 24

amit az Uramtól kaptam.” Kicsit mártírnak is érezte magát, ami pillanatnyilag nem is volt kellemetlen. Mikor kilépett, a csupa comb titkárnő várta. - Kövessen! - mondta. Lez engedelmeskedett, s annyira fel volt háborodva, hogy nem is jutott eszébe a nő feneke. Egy folyosóra mentek, ahol egy széken ült valaki. A jöttükre felállt, és könnyed mozdulattal hóna alá csapott egy hatalmas táskát. A kék bőre nem is volt annyira idegen. Talán mert olyan megnyerő külsővel és bizalomkeltő mosollyal társult. - Üdvözlöm - mondta. - Huxley prón vagyok, a gyártási számom: 2...-23765-eqwgh-7676. Lez végigmérte, s nem nyújtott kezet. - Nagyszerű - mondta helyette.

25

II. EUROPA Az, hogy egy ilyen klónt gyártottak, nem volt különösebb szenzáció. Legalábbis technikai-biológiai szempontból. A klónozás évszázados múltra tekinthetett viszsza, a mesterséges intelligenciával felszerelt számítógép se sokkal kevesebbre, s már az sem volt újdonság, hogy élő szövetekkel kapcsoljanak össze ilyen gépeket. Ami új volt mégis, az az, hogy egy cég, legyen bármilyen tőkeerős és ambiciózus, ilyen pimaszul ki merte játszani a klónozással kapcsolatos törvényeket. Az emberrel való genetikai manipulációk soha nem voltak valami népszerűek, bár ez nem riasztotta vissza a vele foglalkozó csoportokat attól, hogy megtegyék, amit meg tudnak tenni. Egy időben riasztó módon elharapóztak az ilyen jellegű visszaélések. Egy milliomos például három generáción keresztül örökölte saját magától a vagyonát és a cégeit - a lehető legegyszerűbb klónozásos eljárással. Egy másik csak azért csináltatott klónokat magáról, hogy megfelelő szerveket tartalékoljon öreg napjaira. (Ez még azelőtt történt, mielőtt kifejlesztették volna a sejttenyészeteken alapuló szervnevelést, ami Lez napjaira teljesen általános és törvényes módja lett a különféle donorproblémák megoldásának - a kérdéses szervet viszonylag rövid idő alatt kitenyésztik a betegből vett mintából, s beültetik, minimálisra csökkentve a kilökődés kockázatát, na és így csak azt 26

klónozzák, amire szükség van. Nem fordul tehát elő az, ami a kérdéses milliomossal, aki a leölt és szerveiktől megfosztott klónokat egyszerűen elásatta a kertjében...) De ezek még csak a hagyományos klónozásos esetek voltak. Mindez azonban eltörpül a génmanipulációs kísérletek mellett, melyeknek csak a töredéke vált ismertté. Csináltak víz alatt élő embert, repülő embert, négykezű embert, sarki körülmények között is remekül megélő „jegesembert”, na meg ott voltak a szervduplázások, és a különféle állati érzékszerveket beültető próbálkozások - ultrahang, csáp, pontszem, szaglás... Nem csoda, hogy meglehetősen gyorsan betiltottak mindenféle ilyen manipulációt, a hagyományos klónozást is beleértve, s a lehető legszigorúbban szabályoztak minden ezzel kapcsolatos tevékenységet. Van, ami megmaradt, és hasznot hozott - még az anyaméhben meg tudtak gyógyítani genetikai eredetű betegségben szenvedő magzatokat, illetve a már említett szervklónozásos eljárás. Ezzel a csonkolásos esetek kora is lejárt - ha valaki elvesztette a lábát, műláb helyett kapott egy sajátot. Ez volt az a kiskapu, amit kihasznált a JPC. Mivel a törvények sem az ily módon pótolt szervek számát, sem jellegét nem korlátozták, az összes szervet felhasználva összerakták a prónt - gondosan kihagyva az agy fejlettebb részeit, hogy ne minősüljön a tiltás alá eső klónnak. Meg hogy legyen hely a számítógépnek... De mégsem tudták teljessé tenni a sikerüket, mert egyedül a nemzeti öntudatát keresgélő Jupiterrendszer fogadta be őket, a Föld és a Mars nem 27

engedélyezte a termék forgalomba hozatalát. Más szövetségi állammal pedig még nem próbálkoztak, nem volt megfelelő piac. S most a technika és a kiskapukeresés csúcsterméke elindult hódító útjára, és valami miatt Leslie L. Howard tiszteletest tüntette ki jelenlétével. Lez azt remélte, hogy egy hét alatt megszokják egymást, de ez túl optimista elgondolás volt. A prón valahogy rendelkezett az összes olyan tulajdonsággal, amit ő ki nem állhatott. Főleg keresztyénekben. Például mikor személyhajójuk pályára állt az Europa körül, a prón rátapadt az ablakokra, s nem győzött hangot adni elragadtatásának. - A mindenit, de szép! - mondta, majd megragadta az egyik útitársuk karját, s lemutatott. - Csodálja meg ön is az Úr Isten alkotását, ezt a gyémántot a teremtésből! Az útitárs elborzadva vette észre a prón kék bőrét, kitépte magát a fogásából, és elég gyorsan távozott. - Állítsd már le magad! - mordult rá Lez. - Csak szerettem volna, ha megoszthatom vele az örömömet. Hiszen a Példabeszédek könyvében is meg van írva, hogy aki másokat felüdít, maga is felüdül. Meg Pál írja, hogy örüljetek az örülőkkel... - Viselkedj! - sziszegte mérgesen Lez, s az órája felé nyúlt, hogy kikapcsolja, nehogy közbeszóljon bizonyos szavak hallatára, amiket Lez már készült alkalmazni. Szerencsére a prón nem beszélt tovább, hanem visszatért az ablakaihoz. - Kérem az Euramszterdamba tartó utasokat, hogy 28

fáradjanak a négyes leszállókomphoz - mondta egy női hang. A holdnak gyakorlatilag nem volt légköre, ezért hajójuk meglehetősen alacsony orbitális pályán mozgott, s jól lehetett látni a kivilágított fogadóterminálokat. Már csak azért is, mert a felszínt borító jég messzire vitte a fényt. Tényleg szép volt. - Nem valami nagy ez a város - állapította meg a prón. - Alig nagyobb, mint ez a hajó. Lez szemügyre vette a kivilágított terminált, majd döbbenten a prónra nézett. - Mi bajod van? - kérdezte elképedve. - Csak megállapítottam, hogy nem nagy ez a város. Inkább csak egy telep. Hányan élnek benne? - Kétszázezren - közölte Lez fapofával. A prón tágra nyílt szemekkel bámult a terminálra. - Mennyien? - kérdezte ismét. - Maga hazudik nekem. Márpedig az nem szép dolog, főleg nem egy lelkész szájából. Pál apostol is írja, hogy... - Milyen városok vannak az Europán? - szakította félbe Lez. - Hogyhogy milyen városok? - Milyen városok? - ismételte meg Lez, s a prón értetlen arcát látva egész mérges lett. - Mit tudsz te a holdunkról, te kegyes rizsagép? Tömtek volna egy kis földrajzot a fejedbe, mondjuk a héber biblia helyett! Amikor a prón megtudta, hogy az europai városok a tizenöt kilométerrel a felszín alatt levő óceánban vannak, és a terminálok csak a lefelé vezető jégbe fúrt alagutak és csövek kilépőhelyei, megcsóválta a fejét, majd bocsánatot kért Leztől, hogy hazugsággal gyanúsította, s addig nem hagyta nyugodni, amíg Lez nem biztosította róla, hogy nem haragszik rá. 29

Pedig utálta az ilyen szakbarbárokat. Talán mert olyan sokan voltak. Leznek elég nagy lakása volt, egybeépítve a templommal, így nem okozott semmi kényelmetlenséget a prón elhelyezése az egyik vendégszobában. Lez remélte, hogy magányosan fogja tölteni azt a tetemes mennyiségű szabadidőt, amit az ilyen szempontból bőkezű tutorjától kapott, de nem. Alig lakta be a szobát, máris felfedezőkörútra indult a lakásban. Végül megállapította, hogy puritán, olcsó berendezésű, de a célnak megfelel. - Nekem nem telik több száz éves ikonokra, mint egyeseknek - közölte epésen Lez. - Milyen ikonokra gondol? - kérdezte a prón, majd memóriazselés számítógépe összekapcsolta a szükséges információkat - A főtisztelendő elnök úr rezidenciájára célzott? - Lehet - mondta Lez diplomatikusan. - A főtisztelendő elnök úr felelős pozíciót visel magyarázta a prón. - Persze - bólintott Lez. - Pál is megmondta Timóteusnak, hogy „Méltó a munkás a maga bérére”, azonkívül írja a Korintusi levélben, hogy „Akik az evangéliumot hirdetik, azok az evangéliumból éljenek.” Lez kezdett ideges lenni. - Háromszor annyit dolgozom, és ötöd annyit keresek, mint a főtisztelendő elnök úr! - közölte enyhén remegő hangon. A prón ezen elgondolkozott. De aztán megtalálta a 30

megoldást: - Máté evangéliuma 5,12: „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben.” Lez némán végigmérte, majd keserűen elmosolyodott. - Engem is ez éltet - mondta. De az se volt jobb, amikor a prón elkezdte bepótolni lemaradását a földrajz terén. Le se lehetett verni a Hálóról, mindent a fejébe tömött, s boldog volt, amikor frissen szerzett tudását megoszthatta Lezzel. - Tudta, hogy az az energia, amit megspórolunk azzal, hogy a vízben levő városokat nem a felszíni mínusz százhúsz fokban kell fűteni, majdnem annyi... - Nem érdekel! Vagy: - Tudta, hogy az óceánban élő halakat is genetikailag módosították, mert másmilyen só van itt, mint a földi tengerekben, vagyis a genetika igen hasznos és... - Fogd már be! Én itt nőttem fel! A prón három napig bírta, aztán egyszer csak ünnepélyesen bevonult Lez dolgozószobájába, egy régi, nagyméretű papírbibliával a kezében. - Szeretnék beszélni magával - mondta. - Hajrá - mondta Lez, fel sem nézve. Éppen egy csinos özvegy bevándorlási kérelméhez írt pár gondolatot. - De szeretném, ha rám figyelne. Nagyon komoly dologról van szó. 31

- Mondtam már, hogy mondjad, figyelek - folytatta Lez. A prón sóhajtott egy nagyot, majd leült, és kinyitotta a Bibliát. - Először néhány igét olvasnék fel Pál apostol Galatákhoz írt levelének második részéből. Erre meg Lez sóhajtott egy nagyot. - „Amikor pedig Kéfás” - kezdte a prón, majd elhallgatott egy pillanatra. - A „Kéfás” Péter apostol neve, tudja? - Valami rémlik - igyekezett annyi gúnyt vinni a hangjába Lez, amennyit csak tudott. - Csak nem akartam, hogy véletlenül mégse, és... magyarázkodott a prón. - Szóval: „Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött...” Izé, Antiókhia egy híres korai keresztyén központ volt, egy város Kis-Ázsia... - Még egy ilyen magyarázat, és bezárlak a vécébe közölte Lez. - Bocsánat - mondta a prón. - „Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól...” - itt tartott egy kis szünetet, talán azt mérlegelte, elmagyarázza-e, ki az a Jakab, s miért nem azonos azzal a Jakabbal, aki... De aztán úgy döntött, hogy Lez 73,65% hogy tudja, elvégre ő is elvégezte a teológiai szemináriumot, még ha csak 78%-os teljesítménnyel... - „...együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől...” - újabb szünet, aztán mégsem magyarázta el, hogy a zsidóknak nem volt szabad együtt enniük a nem-zsidókkal... 32

„Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott...” - újabb szünet, de végül is Leznek illene tudnia, hogy Barnabás ki volt, így: - „De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?” Mikor befejezte, hosszú és jelentőségteljes szünetet tartott. Lez annyira belemerült a csinos özvegy dolgába, el is felejtette, hogy ott van. - Meg kell, hogy feddjem magát - közölte a prón megrendülten. Lez nem fogta fel elsőre, de amikor eljutott a tudatáig, mit is mondott a prón, olyan képet vágott, mint a főtisztelendő elnök úr. - Mi van? - kérdezte. A prón igen feszültnek látszott. - Elég sokáig tűrtem, és tényleg nem magam miatt szólok, hiszen Pál apostol is megmondta, hogy szenvedjük el egymást szeretetben, de végül megvilágosodott előttem, azzal, hogy némán tűrök, önnek ártom a legtöbbet, és azt nem akarom, mert szeretem magát. - Ezt egy szuszra hadarta el. - Szeretsz? - kérdezte Lez. - Vagy csak be vagy rá programozva? Érzed a különbséget, prón? - Az most mindegy - mondta a prón. - Csak azt szeretném alázatosan és szeretetben közölni, hogy az, ahogy ön velem viselkedik, nem felel meg a keresztyén normáknak, de a világi viselkedési 33

szabályoknak sem. Lez általában elég önérzetesen szokta fogadni, ha megkritizálják, de most meglepően nyugodt maradt. Ahhoz hasonlított a dolog, mint mikor a szövegszerkesztője aláhúz egy szót, és közli, hogy ilyet nem illik írni. Lehet ezért rá haragudni? - „Szegénység és gyalázat éri azt, aki megveti az intést, de tisztelik azt, aki megfogadja a feddést.” Példabeszédek 13,18 - tette még hozzá a prón. Ezt nem kellett volna. Lez addigi, rövid nyugalma elszállt valami melegebb éghajlatra, és majdnem a prón is követte. Így kezdődött: - Hát idefigyelj, te két lábon járó indigófejű, takonyagyú kegyes idézetgyűjtemény, ha azt képzeled, hogy csak azért, mert akkora képed van, mint a Jupiter meg a Szaturnusz együttvéve... S pár perc múlva valahogy befejeződött, amikor már Lez nem tudta túlkiabálni a bekapcsolva felejtett óráját. - Na végre! - mondta az óra. Lez dühösen fújtatott, a prón rosszallóan nézett, és egyikük sem szólt semmit. Legalább két percig hallgattak, majd a prón törte meg a csendet. - Ezékiel próféta könyvének 33. részében van szó az őrálló felelősségéről. Én elmondtam, amit el kellett mondanom, amit rám bízott az Úr; az már nem az én felelősségem, hogy maga megfogadja-e, vagy sem. Ez már nem az én lelkemet terheli... Lez először a lehető legbékésebb megoldást akarta választani, kirugdosni ezt a tintaképűt a szobájából, és bezárni az ajtót, de amikor a prón a lelkéről beszélt... - Honnan a ménkűből lenne neked lelked? 34

kérdezte. - Áruld már el nekem! - Hogyhogy honnan? - csodálkozott a prón. - „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.” Prédikátor könyve 12,7. Természetesen Istentől. - Nem akarlak elkeseríteni, de neked nincs lelked közölte Lez. - Miért ne lenne? - kérdezte a prón. - Egy lombikban tenyésztett számítógépagyú izé vagy. Termék. Gyártmány. Árucikk. A JPC csinált, s még rendes agyad sincsen. Honnan lenne lelked? - Maga szerint a lélek az agy függvénye? - Nem nyitok erről vitát - mondta Lez. - Neked nincs lelked, jobb, ha belenyugszol. Ha neked lelked van, akkor a számítógépemnek is van lelke, meg az összes mesterséges-intelligenciavacaknak. - Akkor hogyan lehetnék keresztyén, ha nincs lelkem? - ellenkezett a prón. - Mert beléd van programozva, te szerencsétlen! Lez egy röpke pillanatig még sajnálta is. - Ha sátánistának programoztak volna, akkor sátánista lennél, ha meg ateistának, akkor ateista. A prón gondolkozott egy kicsit. - Na és nem erről van szó? - kérdezte végül. - Miről? - Programozásról. Végül az emberi agy is egy számítógép. Felfoghatjuk úgy is. Isten teremtette, és adott bele egy programot. Tudja, az édenkerti dolog. Aztán ez a program megsérült. A bűneset. A bűnt felfoghatjuk egy számítógépes vírusként. S amikor az Úr kegyelme magához fogad valakit, lényegében kijavítja ezt a programot. Erről van szó. 35

- Ez a prón teremtéstörténet, mi? A prón némán állt. Lez egészen megsajnálta. Szegény, most azt hiszi, hogy nem is az, ami. Pedig az. - Többről van itt szó, mint programozásról folytatta Lez. - És különben is, nem játszhatjuk az Isten szerepét azzal, hogy hozzád hasonló lényeket teremtünk. Vannak dolgok, amiket Isten a saját hatáskörébe utalt. Lelket csak ő adhat. - Én is ezt mondtam - jegyezte meg csendesen a prón. - De neked hogyan adott volna? - És honnan tudja, hogy nem adott? - Mert ismerem, onnan! - Én is ismerem. - Mert beprogramoztak rá, hogy ismerd. De az Úr nem így dolgozik. Ha minket is úgy „programozott” volna, mint téged, akkor nem lennénk emberek, bábok lennénk. Nincs lelked. Abból is látszik, hogy csak programozásod van, hogy nem tudsz felülemelkedni a dolgokon, és esetleg más nézőpontból látni. Sokkal többtől lesz valaki keresztyén, mint egy programozástól. - Az csak példa volt... - A lehető legrosszabb, te szerencsétlen! Nekünk... - Itt egy kicsit megállt, mert rájött, hogy rossz szót használt. - Nekem arról kell prédikálnom, hogy Isten Fiának meg kellett halnia azért, hogy nekünk új életünk lehessen, nem valami hülye programozásról! - Drága a program... - Lecsapolom a zseléagyad, ha még egyszer előhozod ezt a dolgot! 36

- E témában nem értünk egyet - mondta a prón. Ebben maradtak. De pár órával később Leznek egy kis lelkiismeret-furdalása támadt, így az órája által megfeddendő szavak közé beiktatta a „zseléagyat”, a „takonyagyat” és az „indigófejet”. De tartott tőle, hogy az alapvető hiba a vérmérsékletében van. Egyik nap kimentek a strandra. Voyagerváros híres volt a strandjáról, gyakorlatilag az egész holdról jöttek ide kikapcsolódni emberek. Számos része volt: a természetet utánzó termek - egy homokos tengerpart, egy tölgyfákkal szegélyezett mérsékelt égövi tó, amiben még pontyok meg egyéb halak is éltek; azonkívül egy folyó. Mindez teljesen valósághűen volt kiképezve, igazi talajjal, az égen felhők úsztak, madárhologramok repkedtek. De volt olyan nap is, amikor nem földi, hanem egyéb eget vetítettek a kupolákra, pl. vénuszi narancssárgát, vagy marsit, de a legsikeresebb a felszíni terminálról közvetített eredeti, élő Europa tájkép volt, az égbolt felét elfoglaló Jupiterrel. Különleges élmény volt pontyokkal együtt fürödni egy tóban, és felnézni a csillagok közt ragyogó óriásbolygóra... Volt mindenféle medence, hideg, meleg, langyos, kör, téglalap, labirintus, pezsgőfürdő stb. A legkülönlegesebb pedig az Oceanos program volt. Erre csak az igazán bátrak fizettek be, bár gyakorlatilag veszélytelen volt. Egy nyomáskiegyenlítő búváröltözékben ki lehetett menni a hold óceánjába, amit a közeli reaktor harminc fokosra melegített fel a nagy, de aprószemű ráccsal a 37

többi résztől elzárt részben. Ám mégis elmondhatták, hogy szabadon úszkáltak egy Jupiter-hold óceánjában, több mint száz kilométeres mélységgel alattuk, és tizenöt kilométeres jégpáncéllal felettük. Lez levetkőzött a kabinjában, és felhúzta vörösnarancs fürdőgatyáját, amit nemrég vett, ma lesz a premierje. Kihúzta magát, és a tükör elé állt. Nem rossz, állapította meg. A lábai kicsit vékonyak ugyan, de a felsőteste jól kidolgozott és szőrtelen, újabban ez a divat. Na meg a bőre is szép hófehér. Nagy néha elvetődik ide egy-egy lebarnult földi fürdőző, úgy meg szokták bámulni, mintha nem is ember lenne. Elképesztő, hogy egyes helyeken olyan esztelen divat legyen, hogy még szépnek is találják azt, ha valaki napsugárzással roncsoltatja a bőrét... Végül elégedetten bólintott, s kilépett a folyosóra. A prón már várta. Lez régi fürdőgatyája volt rajta, pedig kapott pénzt, hogy vegyen magának egyet. De ő inkább a Graham Center adósság-visszafizetésére adományozta, s elkérte Leztől a régit, amit ki akart dobni. Úgy látszik, elfelejtették beprogramozni a zseléjébe, hogy milyen ciki mások által levetett holmit hordani manapság... Amin viszont meglepődött, az az volt, hogy a prón számítógéppel tervezett sármos képéhez igencsak férfias felsőtest társult. Lez egy csúnya kis cingár alaknak tűnt mellette, ami fel is mérgesítette. Mivel a prón éppen nem beszélt semmiről, az egyetlen dolog, amibe bele tudott kötni, a halványkék bőre volt. - Nem vagy valami gusztusos látvány - közölte. A prón végignézett magán, s megigazította a fürdőgatyáját. 38

- Előírás - felelte tömören. - Sajnos a rendelet számát nem tudom. Pál apostol is megmondta, hogy a felsőbbségnek engedelmeskednünk kell, mert Isten rendeléséből viselik a hivatalukat… Lez összeszűkült szemmel végigmérte. - Meg tud egy prón fulladni? - kérdezte. - Ezt hogy érti? - csodálkozott a prón. - Vízbe tud fulladni egy prón? - Természetesen, hiszen az agy bizonyos területei kivételével fizikai felépítésünk megegyezik a Homo Sapiens Sapiensével. Lez gonoszan elmosolyodott. - Akkor a testi épséged érdekében javaslom, hogy a kegyeskedő idézeteidet mellőzd a nap hátralevő részében! A prón sóhajtott egyet, majd vállat vont. - Rendben. Elindultak a medencék felé. Lez megállt egy pillanatra az egyik terminálnál, a vendéglistát böngészte. Több mint száz Judith volt bent, így szűkítenie kellett a keresést. - Ők is prónok? - bökte meg hirtelen valaki a vállát. - Mi van? - riadt fel Lez, majd a prón által mutatott alakokra nézett. Két fiatal férfi volt, pár milliméteres hajjal, dagadó izmokkal, s narancssárga-vörös bőrrel. Leznek eszébe jutott, hogy olvasott valamit erről az új divatról, a bőrfestésről, ami egy hónapig marad, utána lassan kikopik, s mivel a hámréteg alatt van, vízálló. De nem hitte volna, hogy lesznek, akik be is festetik magukat. Még jó, hogy nem halványkékre, hanem a nemzeti színekre vannak mázolva. Meglehetősen undorító még így is. 39

Ezt két szőke tündér nem így találta, boldogan a színes fiúkhoz rohantak, és hozzájuk bújtak. - Ne mutogass! - sziszegett rá a prónra. - Nincs benned jó modor? - Elnézést - eresztette le kezét a prón. - De nem válaszolt a kérdésemre. - Nem, ezek nem prónok - mondta Lez némi megvetéssel. - Befestették a bőrüket. - Milyen érdekes - áradozott a prón, majd a felé integető színesekre mosolygott, s visszaintegetett. Aranyosak. Odamegyek hozzájuk, és beszélek nekik az evangéliumról. - Sok sikert - dünnyögte Lez, s visszafordult a terminálhoz. Szégyen-gyalázat, de nem jutott eszébe Judith családi neve. Mi a fene lehet? Pedig amikor intézte a bevándorlási kérelmét meg a szükséges dolgokat, annyiszor leírta... Végül eszébe jutott, hogy életkorral és állampolgársággal szűkít, s így megtalálta a szép özvegyet. Hatos medence, az a homokos tengerpart... A folyót jobban szerette, de ha ott van, hát ott van... És még különben sem látta fürdőruhában. - Halleluja! - érkezett vissza a prón boldogan. Érdekli, mi történt? - Persze - bólintott Lez, s azon kezdett gondolkodni, hogy szabadulhatna meg a próntól, hogy az ne kavarjon bele a dolgaiba... Bizonyságot tettem nekik. Dióhéjban összefoglaltam a Bibliát és Kálvin Institúcióját. Nagyon el voltak ragadtatva, s megígérték, hogy vasárnap eljönnek a templomba, és meghallgatják magát. Bár be kell vallanom őszintén, hogy a cél 40

érdekében egy kicsit túldicsértem az ön prédikálói képességét... Lez nyelt egyet, majd még egyet. Mindegy, gondolta végül, ha ez a nagyképű szentfazék tényleg el tudja hozni ezeket az izéket vasárnapra, akkor már megérte, hogy beletaposott az önérzetébe. Azon meg előre röhögött, hogy a köztiszteletben álló idősebb gyülekezeti tagok mit fognak szólni, ha lehuppan melléjük két vöröses árnyalatokban pompázó fickó... - Na, idefigyelj - tette a kezét bizalmaskodva a prón vállára. - Van egy meglepetésem a számodra... Azzal átirányította a prónt az Oceanos programba... A prón először nem értette a dolgot, de mikor Lez azzal biztatta, hogy első kézből szerezhet tapasztalatokat, amikkel kiegészítheti a Jupiterrendszer földrajzával kapcsolatos ismereteit, belelkesedett és elment. Lez egy gyors hálaimát rebegett az Ég felé, majd teljes sebességre kapcsolt, és célba vette a tengerpartot. Rengetegen voltak ott, mindenfelé színes pokrócok, napernyők, hűtőmatracok, apró gyerekek labdákkal, meg mindenféle színű, méretű és technológiájú repkedő vackokkal. Kissé bentebb, a víz felett egy mentőhajó lebegett, s érzékelőivel lustán pásztázta a vízben fürdőzők életfunkcióit. Lez egy pillanatra megtorpant, amikor belépett a kapun, mert lehetetlennek tűnt bárkit is megtalálni ebben a tömegben. Amíg tanácstalanul állt és bámult, két tizenéves, egyrészes fürdőruhában feszítő lány perdült mellé. - Csókolom, Lez atya! - köszöntek hangosan. Pár fej feléjük fordult, egy csinibaba elröhögte magát, 41

ahogy a húszas évei végén járó Lezt lecsókolomozták. - Sziasztok - mosolygott a lányokra Lez. - Semmi tanulás, csak fürdés meg napfény? - Kell egy kis pihenés a végső hajtás előtt - felelte az egyik lány. - Hittanból most úgy sincs sok feladva... - tette hozzá a másik. - Micsoda? - háborodott fel játékosan Lez. - A teremburáját, mi lesz így veletek? - Pont úgy tetszik beszélni, mint a helyettesítő lelkésznő. - Ja, állandóan arról prédikál, hogyan kell jó kislánynak lenni. - Én is azt igyekszem belétek verni - vigyorgott Lez. A két lány összenézett, majd elnevették magukat. - De ez a nő egész más - mondta az egyik. - Ja, valami apácának vagy minek kellett volna mennie. Elkezdi például, hogy amikor Istenről van szó, nem szabad nevetni meg vidámkodni, mert azzal baszfémiát követünk el. - Esetleg blaszfémiát - javította ki Lez. - Bizonyos esetekben egy „l” fontos lehet... - Akkor azt. Azt se tudom, mit jelent. - Istenkáromlás, idegen szóval. De remélem tudjátok, mi az én véleményem a dologról. A lányok megint összenéztek. - Hát, sejtjük - mondta az egyik. - És jobban tetszik a Lez atya féle változat. - Írtam egyszer egy szemináriumi dolgozatot Isten humoráról - merengett Lez, miközben félszemmel a homokon heverésző szőke nőket nézegette, de nem 42

találta, akit keresett. - Majd elolvashatjátok, ha érdekel. A lányok elhúzták a szájukat az olvasás említésére. - De a legjobb eddig az volt - folytatta az előző -, hogy benyögte az a nő... - Azt mondta a tanárnő - javította ki Lez. - Szóval azt mondta, hogy egy erkölcsös keresztyén lánynak nem szabad színes fürdőruhában lennie, sőt, fehérben sem, mert azon minden átlátszik, hanem csak és kizárólag feketében. Még be is hozta az övét, és megmutatta. Az a hülye Nora meg hangosan elröhögte magát. - De téged nem hatott meg, mert pirosban vagy mondta Lez. - Nana! - nevetett a lány. - A látszat csal. Ezt a ruhát apukám hozta a Callistóról. Színváltós. Tetszés szerinti színre be lehet állítani. - Tényleg? - hitetlenkedett Lez. - Komolyan! - bizonygatta a lány. - Itt az oldalán van a beállítója, ilyen kiemelkedő díszítőbigyóknak álcázva. Három alapszín, meg mélyítés-fakítás. Pillanatok alatt be lehet állítani. Például, ha most felbukkanna az a hülye nő... - Khm... - Izé, a tanárnő... szóval akkor... A fürdőruhája átváltott feketére. A két lány büszkén várta Lez reakcióját. Az elismerően bólintott. - Nem rossz. - Van ennél jobb is - mondta a lány, majd igazított valamit, s a ruha hirtelen színtelenné vált, feltárva az alatta rejtőző fiatal, hófehér testet. - Attól tartok, ez kevesebb sikert aratna a 43

tanárnőnél - állapította meg Lez fapofával. A lány barátnője egy hatalmasat röhögött, az meg riadtan lenézett magára. - A k.... életbe! - hörögte, majd az oldalához kapott. A ruha először valami undorító zöldessárga árnyalatot vett fel, majd lilát, majd rózsaszínt, végül megállapodott a feketénél. - Valamit félrenyomtam - magyarázkodott teljesen elvörösödve. - Semmi baj - vigyorgott Lez. - Legalább értékeled a feketét. Beszélgettek még egy kicsit, majd a lányok megkérdezték, hogy jövő héten is a tanárnővel kell-e lenniük. - Nem, két nap múlva vége a szabadságomnak mondta Lez, majd gonoszan grimaszolni kezdett. - És akkor jönnek a vizsgák!!! - Már alig várjuk - nevettek a lányok, ismerve Lez lágyszívűségét. - Csókolom! Lez figyelte, ahogy elvesznek a tömegben, és rájött, hogy lassan tényleg vége a szabadságának, amit a Graham Center felavatása után vett ki. Meg is adták neki első szóra, mert tudták, milyen komoly munkát végzett, mire tető alá hozta a dolgot. De ez a két hét nagyon gyorsan elszállt. Ráadásul még pihenni sem tudott, mert a nyakába sózták ezt a nyamvadt zseléagyú indigófejet. S ami a legrosszabb: Judith-tal sem találkozott, pedig már készen van minden, amit el kellett intéznie. Egy hónapon belül leteheti az állampolgári esküt. S akkor semmi akadálya, hogy összeházasodjanak. Eltekintve attól az apróságtól, hogy a nő még semmit sem tud Lez vele kapcsolatos 44

terveiről. De itt az ideje ennek is. Csak megtalálná végre! Szerencsére arra araszolt egy pincérrobot. Lez leintette. - Hé, fiú, egy nőt keresek. Tudsz segíteni? - Adja meg az ön által preferált paramétereket, és én összekapcsolom a társkereső szerverrel - felelte készségesen a robot. - Félreértesz, fiú, nekem egy bizonyos nőre van szükségem. Megmondta a nevét. - Pár másodpercet kérek, körbekérdezem a többieket, hogy nem rendelt-e valamit... Megvan. Egy meggylevet, citromkarikával. - Hát ez tényleg remek hír, de jobban örülnék neki, ha esetleg megmondanád, hol van. - Megadjam a koordinátáit? - Megköszönném. - Kilencvenhárom méter harminc fokos irányba. - Köszönöm. Némi logikával rájött, hogy mit takar a harminc fokos irány, majd kis idő elteltével megtalálta Judithot. Egy homok felett lebegő hűtőmatracon feküdt, tengerkék, kétrészes fürdőruhában, napszemüvegben. Lez nem ment oda rögtön, hanem egy napernyő fedezéke mögül csodálta egy darabig a szép özvegyet, majd rendelt egy meggylevet citromkarikával. Megigazította a frizuráját, kihúzta magát, majd lehuppant a lebegő hűtőmatrac mellé. - Szép napunk van - mondta. A nő csodálkozva levette a szemüvegét, majd 45

álmosan pislogva Lezre nézett. Mikor felismerte, kedvesen rámosolygott. - Tiszteletes, milyen meglepetés! - Épp erre jártam, s véletlenül észrevettem mondta Lez, majd kortyolt egyet a meggylevéből. Gondoltam köszönök, hátha nem haragszik meg érte. - Sőt, ellenkezőleg - mosolygott tovább Judith. - Ha nem siet, leülhetne mellém. Ha ráér, természetesen. - Hát, egy kis időm talán van - mondta Lez, majd rendelt egy hűtőmatracot. Nem olyan régen ismerkedett meg Judith-tal. Egy szimpla vasárnap délelőtti istentisztelet után jött oda hozzá. Bemutatkozott, elmondta, hogy valami Naprendszeren kívüli állomáson élt, X. lelkész gyülekezetének volt a tagja, de át akar költözni Jupiterrendszerbe, mert a férje egy balesetben meghalt, és nem akar ott élni tovább, azonkívül három gyereke van, s jobb szeretné, ha egy civilizáltabb helyen nőnének föl. Lez egyből teljes körű támogatásáról biztosította a nőt, s gyakorlatilag ő intézte neki az összes bevándorlási kérelemmel kapcsolatos ügyét, így elég sokat lehetett vele. De eddig nem sok személyes dologról esett szó... ...Mint kiderült, Judith nemrég a Földön járt, mert az özvegyi járadékot át kellett íratni itteni ideiglenes címére (ugyanis csak egy központ van az összes „külsős” számára, aki naprendszeri címre akarja kapni), de ha sikerül a bevándorlási dolog, kezdheti elölről a jupiterrendszeri központtal... Lez egyfelől örült, hogy beszélgetnek valamiről, másfelől a kedves mosolya mögött dühöngött, hogy ez a szép szőke nő másra sem tartja érdemesnek őt, mint hogy a 46

bürokratákról értekezzenek. Lázasan járt az agya, hogy mivel lehetne személyesebb síkra terelni a beszélgetést, de semmi jó ötlet nem jutott az eszébe. Végül jobb híján úgy döntött, közli a nővel, hogy nagyon szépek a szemei. Esetleg beveti néhány Shakespeare idézetének egyikét: „Ha szemeid szépségét le tudnám írni...” Épp nagy levegőt vett, s igyekezett megfékezni hevesen dobogni kezdő szívét, mikor lehuppant melléjük egy nedves, halványkék test. - Kezit csókolom, asszonyom! - mondta nyájasan. Huxley prón vagyok, jelenleg szakmai gyakorlaton Leslie Howard tiszteletes tutorsága alatt, aki önnek minden bizonyára kedves ismerőse. Ha Lez öt méteres körzetében bármiféle olyan dolog lett volna, amivel súlyos testi sértést lehet okozni, lehet, hogy gyászos véget ért volna a JPC terméke. Judith kedvesen a prónra mosolygott. - Bemutatná nekem a hölgyet? - kérdezte a prón. - Hogy a fenében találtál meg? - sziszegte mérgesen Lez. - Megfigyeltem, hogy ön is egy terminált használt egy bizonyos Judith megtalálásához, és logi... - Kuss! Izé, szóval... ő Judith, a... a most nem jut eszembe milyen bázisról, izé... van három gyereke és... Elhallgatott, és legszívesebben a homokba dugta volna a fejét. Égek, mint a rongy, állapította meg. Végem van. Akár itt helyben eláshatom magam. Nincs az a nő, aki ezek után komolyan tud venni. Megölöm ezt a takonyagyat! 47

- Nem az Oceanosban úszkálsz? - mordult rá a prónra azután. - Voltam - mondta a prón. - Nagyon érdekesnek találtam, köszönöm, hogy megajándékozott ezzel az élménnyel. - Mennyi ideig voltál? - Százhárom másodpercig. - Százhárom másodpercig? Egy ilyen helyen? - Tíz másodperc után rájöttem, hogy már semmi új vizuális ingert nem észlelek, s felidézve a háromdimenziós térképet, felismertem, hogy a tudaton kívül, hogy milyen helyen vagyok, a helyszín ingerszegény, ergo időpazarlás tovább maradni. Erre Lez nem tudott mit mondani. A kínos csöndet Judith törte meg. - Nem látnak a közelben egy pincérrobotot? Megszomjaztam... Lez reflexszerűen felugrott. - Hozok - mondta, örülve, hogy taktikai visszavonulást hajthat végre. Meggylé citromkarikával jó lesz? - Nekem igen - vágta rá a prón. - És a hölgy mit parancsol? - Talán egy tonikot... - Hozom - morogta Lez, s tekintetével megpróbálta megölni a prónt, de nem sikerült. Mikor visszaért, a prón Lez hűtőmatracán feküdt, és arcán könnyed mosollyal csevegett Judith-tal arról, hogy mi is a prón. Mindkettőjük kezében egy pohár üdítő volt. 48

- Megjöttem - közölte Lez, s esetlenül tartotta a meggylevet (amibe hirtelenjében nem tudott ciánt szerezni) meg a tonikot. Judith zavartan rámosolygott. - Épp erre járt egy pincérrobot, s Huxley meghívott... Lez összenézett a prónnal, majd morgott valamit. A prón felugrott. - Elnézést, hogy a helyére feküdtem - mondta. Hívok egy matracot magamnak. - Nem kell! - szólt rá Judith. - Ha gondolod, ideülhetsz. Azzal elhúzta a gyönyörű lábait, hogy helyet szorítson a prónnak, aki (Lez szerint ami) büszke mosollyal ült le a hűtőmatracára. Lez úgy állt, mint egy szobor. - Tényleg három gyereke van? - kérdezte a prón. - Igen - nevetett Judith. - De még kicsik. Egy barátnőm vigyáz rájuk, de nemsokára elmegyek értük, mert, hála a tutorodnak, egy hónapon belül leteszem az állampolgársági esküt. A tutor, mardosó féltékenységét lehűtendő, szájához emelte a tonikos poharat. - Amúgy lehetnek egy prónnak gyerekei? kérdezte Judith. A prón követte a nő tekintetét, majd szemérmesen elmosolyodott. - Ha a programozás támogatja, a prónok ivarszervei alkalmassá teszik a viselőjüket arra, hogy bármiféle szexuális tevékenységben teljes értékű partnerek legyenek, így az én célszervem is képes ilyen funkcióknak megfelelni, de nem termelünk ivarsejteket, mert egy prón-ember egyed beláthatatlan etikai problémákat gerjesztene. 49

Lez hirtelen félrenyelte a tonikot, s olyan görcsös köhögés jött rá, hogy a víz fölött lebegő és elvileg a fürdőzőket figyelő mentőjármű riadót fújt, és a parton heverészők felett átrobogva sietett a kékülő Lez atya megmentésére... Elképesztően megalázó volt ez az egész, állapította meg később Lez. És egyértelmű, hogy ki miatt. Illetve mi miatt... A strandbeli eset után Lez rájött arra, hogy komoly, felelős tisztséget viselő ember létére úgy viselkedik a prónnal, mint egy gyerek. Mikor erre rádöbbent, először elhalmozta magát különféle vádakkal, amik feljogosították erre a viselkedésre, de egyből meg is kontrázta saját érveit. Elhatározta, hogy igyekszik valami mást csinálni, mint amit eddig csinált. A prónt azért utálta, mert prón, de az nem tehetett róla. S amit nem mert a világi érdekeknek lefekvő elnök szemébe vágni, azt a prónnak adta. S ez az, ami gyerekes. Néhány nap délutánját azzal töltötte, hogy átnézte a prón programozását. Egyrészt megállapította, hogy az eredeti verzió egy tipikus szakbarbár munka, ami az apokrifek eredeti héber szövegét fontosabbnak tartja a valós élet ismereténél. De a túltengő lexikai részek mellett voltak értékesebbek is, pl. a prón alkalmazkodóprogramja - némi megfigyelés után képes volt többé-kevésbé azon a „nyelven” megszólalni, amit a hallgatósága igényelt, ami nem egy utolsó dolog. Talán a legértelmesebb volt az egész programozásban, csak sajnos a túltengő, és javarészt gyakorlati érték nélküli lexikális ismeretek 50

eltorzították, és okoskodóvá tették a prónt. Főleg azokkal szemben, akiket ő értelmiséginek ítélt meg. Lez nem tudta, büszke legyen-e rá, hogy a prón őt annak sorolta be... Mivel szerette a terveket, programokat, volt pár óra, amikor a programozás tökéletesítése egészen magával ragadta. Neki is látott a kidolgozásának, de mikor kezdett belefeledkezni, hirtelen visszaborzadt magától. Eszébe jutott az a férfi, akivel beszélgetett ganümédeszi leszállása előtt. Aztán az a csomó minden, amit hozzákeresett a témához, s újra igazat kellett adnia a Földnek meg a Marsnak, amiért élből betiltották az emberi testtel való ilyenféle mesterkedést... Felnézett a dolgozószobája falán függő középkori Krisztusképre, s elszégyellte magát. Letörölte, amit eddig írt, majd kivette a memóriagömböt a gépéből. Lehet, hogy izgalmas kihívás, de körülbelül olyan szintű, mint az a mérnöki probléma, hogy hogyan hozzuk be a falovat a nála kisebb kapun Trójába... Hogy mennyire így van, arra az a rövid, de meglehetősen intenzív beszélgetés döbbentette rá, ami a prón egyik elejtett megjegyzése alapján alakult ki köztük. Valahogy így: - Voltaképpen szolgálati szempontból rossz az, hogy nincsenek bűneim - mondta a prón. - Micsoda? - hördült fel Lez. - Szolgálati szempontból rossz az, hogy nincsenek bűneim. - Már miért ne lennének... pont neked ne lennének? - Honnan lennének? Nem vagyok része az átöröklésnek, az eredendő bűnnek, lévén, hogy mesterséges élőlény vagyok... 51

- Honnan szeded ezt a hülyeséget? - Egyszerű logikai kombináció. A számítógépem hibátlan, a programozás se sérült. Nem programoztak belém bűnt, tehát nem vagyok képes vétkezni. Non posse peccare, ahogy Luther mondaná... Lez kezdett bepipulni. - Még hogy te non posse peccare??? Ha ezt mástól hallja, talán nevetett volna egy jót, de a prón szájából inkább rémisztően hatott. - És akkor mit kezdesz János apostollal, aki azt írja, hogy „ha azt mondjuk, nincs bűnünk, hazuggá tesszük Istent”? - Ez rám nem vonatkozik. - Mert? - Mert én nem vagyok ember. - De azt mondtad, lelked van. - Van. Másképp nem lehetnék keresztyén. - Nem csak az embereknek van lelkük? Úgy értem, olyan lelkük, amikkel keresztyének lehetnek? - Eddig csak nekik volt. - De most már a prónoknak is. - A keresztyén prónoknak. - Tehát te tökéletes vagy. - Tökéletesebb vagyok. De szolgálati szempontból rossz az, hogy nincs bűnöm, mert személyes bizonyságot nem tudok tenni Isten bűnből megszabadító hatalmáról. - Tehát te valamiféle übermensch vagy? - Bizonyos értelemben... A programozásomnak köszönhetően. Innen már csak egy lépés a szép, új világ...

52

Vége volt a szabadságának, és rengeteg feladat tornyosult előtte. A különféle keresztyén táborok a Graham Centerben, a missziói egyházközség felügyelete Sang-haiban, a kölcsönök törlesztése... Soknak tűnt, s mindez nem elég, ott lihegett a prón is a nyakában. Na nem mintha a tutorság annyira megviselte volna: egyszerűen átpasszolt pár olyan feladatot, amihez valami miatt nem volt kedve, aztán szigorúan kiértékelte. De azt el kellett ismernie, hogy nem dolgozik roszszul a zseléagya. S miután megszokták egymást, már nem is tűnt annyira elviselhetetlennek, bár Lez egyáltalán nem viselkedett vele szebben. A morális oldala terhelte meg a dolognak, és az, hogy egyre többször gondolt úgy a prónra, mint egy emberre. Pedig nem az. Egy számítógép húscsomagolásban, semmi más. De mégis annak tűnt, és ez megrémítette. Újra felnézett a kereszten függő Krisztusra, s olyasmi érzés kezdte kaparni a torkát, mintha sírna. - Te mit csinálnál, Uram? - kérdezte hangosan. De egyelőre nem jött válasz. - Talán szeretnem kéne - dünnyögte Lez, majd rámeredt a termináljára. - Elvégre ezt is szeretem... Valahogy ez se volt az igazi. Javában bent jártak már a Graham Center táborozási szezonjában, mikor egyszer csak beállított egy rakat tévés a Jupiter 2-től. Lez atyát keresték, aki meg volt győződve arról, hogy a holdszerte ismert teljesítményt, a Graham Centert akarják még 53

ismertebbé tenni, ezért készségesen fogadta őket, bár egy izgalmas focimeccset kellett otthagynia, amin a vezetőknek már három gól előnyük volt a táborozókkal szemben. Az éppen üres konferenciaterembe mentek, ami telis-tele volt a gyerekek rajzaival az „Isten és Én” pályázatról. Egy világoszöld hajú riporternő jött elé. Megbeszéltek pár dolgot az interjúról, technikai részleteket, hogy mikor hova kell nézni, nem pislogni sűrűn stb. A nő arca némiképp hasonlított Judithéra, s Leznek eszébe jutott, hogy noha a nő elég rendszeresen jár templomba, újabban nem marad ott utána, hogy beszéljen vele. Talán azért, mert nincs tovább szüksége Lezre a bevándorlási ügyekkel kapcsolatban. Talán a strandos eset miatt. Nem tudta eldönteni, melyik lenne a jobb verzió. Talán fel kellene hívnia, de mit mondjon? - Akkor kezdjük! - javasolta a riporternő, s hátradobott egy zöld tincset. A kamerába mosolygott: - A nemrég felavatott Graham Center keresztény szórakoztató-központban ülök Leslie Howard tiszteletessel, aki egy nagyon érdekes megbízást kapott nemrégiben egyházának vezetésétől. Beszámolna erről? - Pontosan mire céloz? - kérdezte Lez. - Állj! - szólt közbe a rendező, s a bejárat felé intett. - Ne engedjetek be senkit, most szóltam! Lez hátrafordult, s az egyik táborvezetőt látta bejönni a prónnal, akinek most az öregek otthonában kellett volna lennie diakóniai gyakorlaton. Az egyik technikus súgott valamit a rendezőnek, akinek felderült az arca. 54

- Oké, oké, rendezzük át! - intett az embereinek. Lezt székestől odébb pakolták, s beraktak mellé még egy széket, a riporternő is odébb ült. A lámpákat is átvariálták, a prónt pár sminkes vette kezelésbe, majd felraktak egy színszűrőt az egyik lámpára, amivel szinte eltüntették a kék bőre idegen színét. - Mit csinálsz itt? - kérdezte a prónt Lez. - Megkértek, hogy jöjjek ide, mert interjút akarnak velem készíteni - mondta az. - Velem akarnak interjút készíteni. - De rólam - mondta a prón, s Lez meg volt győződve, hogy önelégülten vigyorog, pedig a programozásában nem volt ilyen. - Honnan veszed? - Felhívott a főtisztelendő elnök úr, ő mondta. - Felhívott? - Magának is hagyott üzenetet. Lez ennek egyáltalán nem örült. - Mit? - Azt kérte, hogy csak a tévészereplés után tudja meg. - De te tudod, mi az? - Igen. - Pukkadj meg! - Oké, csapó kettő! - tapsolt a rendező, és mindenki elfoglalta a helyét. Lez és a prón nyájasan a kamerákba mosolygott. - A nemrég felavatott Graham Center keresztény szórakoztató-központban ülök Leslie Howard tiszteletessel, aki egy nagyon érdekes megbízást kapott nemrégiben egyházának vezetésétől - kezdte újra a riporternő, majd Lez felé fordult. - Beszámolna 55

erről? - A prónról van szó? - kérdezte Lez. - Természetesen - bólintott a riporternő, míg hátulról valaki odasúgott Leznek: „Ne kérdezzen hülyeségeket, atyám!” Lezben kissé fölment a pumpa, de visszafogta magát. - Kérdezzék meg az érintettet személyesen javasolta. A figyelem a prónra fordult, aki levágott egy jól megszerkesztett propagandaszöveget önnön fontosságáról és nagyszerűségéről, s néha igyekezett átadni a szót Leznek, hogy erősítse meg, de Lez mindig megoldotta, hogy kétértelmű, illetve a sorok között olvasni tudók számára egyértelmű maradjon. Például ilyen mondatokkal: „Nem tartom a mesterségesen létrehozott lelkészeket alkalmatlannak, de vallom, hogy inkább legyen egy jó, felkészült »rendes« szolgálónk, mint akár tíz prón.” Vagy: „Elismerem, hogy sokak számára furcsa, hogy feladjuk a több ezer éves gyakorlatot, miszerint ember prédikál embernek, de biztos vagyok benne, hogy ezt a problémát az egyházi felső vezetés is mérlegelte.” A prónból meg csak úgy ömlött önmaga létjogosultsága, sőt, még Lezzel való kapcsolatát is „kezdetben kicsit különösnek, de annál gyümölcsözőbbnek” nevezte. Végül kikerekedett egy olyan anyag, amit akármilyen kicsengésűre össze lehetett vágni. Lez igazán kíváncsi volt, hogy mit hoznak ki belőle. Vagyis hogy milyen messze ér el a főtisztelendő elnök úr és a JPC keze, szemben a szövetségi kormánynyal...

56

Mikor hazaért, egyből a terminálhoz ment, és lekérte az elnök üzenetét. A prón ott állt mögötte, és fapofával nézte. Ez Lezt rossz előérzettel töltötte el. Az üzenet rövid volt és velős. Nem is üzenet volt, csak egy ideiglenes áthelyezési rendelet, amit olyankor szoktak kiadni, mikor váratlan üresedés van valami fontos szolgálati helyen, és valakit oda kell rakni, amíg a hagyományos megkereséses - pályázati úton a zsinat és az érintett presbitérium talál valakit. A szóban forgó hely egy „körlovas” beosztás volt a Io-n. A „körlovast” még régen, a vadnyugaton találták ki a metodisták, olyan helyekre, ahol sok kis távoli település volt. Adtak egy lovat a lelkésznek, és az egy bizonyos időszak alatt körbejárta a prédikálóállomásokat, amik nem ritkán kocsmákban vagy istállókban voltak. Hasonló volt a helyzet a Io bányásztelepeivel, azzal a különbséggel, hogy ló helyett a körlovasok azzal mentek, amivel éppen tudtak, ugyanis az egyháznak nem volt pénze rá, hogy akár egyetlen olyan űrhajót is vegyen, ami megfelel a Io körülményeinek. Általában a bányásztársaságok teherhajóin utaztak, amik nem a kényelmükről híresek. Az áthelyezés meghatározatlan időre szólt, és a prónnal együtt. De Lez igazán csak akkor lett ideges, amikor meglátta, hogy az ő helyére kit neveztek ki. Azt a nőt, akit a két lány a strandon a „hülye” és az „apáca” jelzőkkel illetett. Mikor belegondolt a dologba, kicsit megszédült, és le kellett ülnie. - Rosszul van? - kérdezte a prón. Nem válaszolt neki, talán nem is hallotta. A Io lesz az új helye. Meghatározatlan ideig. Mindenki 57

menekül onnan, nyilván nem véletlenül. Még állandó lakása se lesz, ahova visszavonulhatna, s állandóan a műveletlen bányászok veszik majd körül. Mi a fenét fog velük kezdeni? Világéletében az Europán meg hozzá hasonló civilizált helyeken lakott, ahol értékelték, hogy művelt és tájékozott, s „tisztelendőnek” hívták. És most a Io... Vett egy mély lélegzetet. A tanítvány nem különb a mesterénél..., mondta Jézus. Na meg azt is, hogy a rókáknak barlangjuk van, a madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova lehajtania a fejét... Hát most már nekem se lesz. S nekem még mindig több jut, mint Neki... Nincs okom panaszkodni... Ha a jót elfogadjuk Tőle, a rosszat is el kell, mondta Jób... De könnyebb erről prédikálni, mint szembenézni vele... A mindenit... - Ne hozzak egy pohár vizet? - kérdezte a prón. Nem is lesz gyülekezete, akikkel barátkozhatna. Csak ez a prón, meg a bányászok, minden héten vagy napon új... A gyülekezete itt marad. A barátai, testvérei... A gyerekek a Graham Centerben... És jön az a nő, s meg fogja tiltani nekik, hogy nevessenek és színes ruhákban járjanak... A gyerekek meg fogják magukat, és elhúzzák a csíkot, s inkább elmennek a világi szórakozóhelyekre, ahol lehet nevetni és színes ruhában járni... Nem elég, hogy a Io-ra száműzik, még azt is lerombolják, amit eddig épített? Micsoda ördögi munka! - Izgalmas kihívás lesz - mondta a prón. - Meg is köszöntem a főtisztelendő elnök úrnak. Leznek hirtelen világos lett minden. A főtisztelendő elnök úr, hát persze! És ez a takonyagy! 58

A főmufti nem felejt, senki nem szegülhet ellene büntetlenül... Csak idő kellett neki, meg hogy híre menjen, a Graham Centert felépítő lelkészük együtt dolgozik a prónnal. Még a tévébe is berakták. Ez untig elég neki és a JPC-nek. Most már hivatkozhatnak rá, és árulhatják a prónjaikat. Amik nem keresztyén prónok lesznek... S most már eljött a bosszú ideje... - Panaszkodtál rám - közölte a prónnal. - A főtisztelendő elnök úr megkérdezte, milyen a viszonyunk. Én csak őszintén és egyenesen elmondtam neki. - Árulkodtál rám. - Nem - mondta a prón. - Egyáltalán nem. Számos bibliai példa akad rá, hogy a feljebbvaló érdeklődik a testvéreitől, akik őszintén megosztják a problémákat. Másképpen hogyan inthette volna Pál a korinthusi gyülekezetet a második korinthusi levélben, vagy... - Árulkodtál rám. - Csak az igazat mondtam. - Mi az igazság? - Pilátus is ezt kérdezte... - Egy szemét spicli vagy, kegyes mázzal leöntve! mondta dühtől remegő hangon Lez, és felállt. A prón riadtan hátralépett, félve attól, hogy Lez megüti. Annak tényleg megfordult a fejében ilyesmi, de nem tette. Inkább mérgesen belerúgott a székébe, és kiment a szobából. A nappaliban megállt, és a földre rogyott. Elvesznek tőlem mindent, gondolta. A gyülekezetemet, barátaimat, a munkám értelmét, Judithot... A fenébe, miért nincs most itt az a nő, hogy panaszkodhatna neki? Csak ez a hülye takonyagyú 59

indigófej van itt, aki majd mondja a nagyokos kegyes tanácsait és intéseit. Teljes szívéből gyűlölni kezdte a prónt. Ez övön aluli ütés volt. Álnok, övön aluli támadás. Az rendben van, hogy átrakják a Io-ra, az csak őt bántja, de hogy egy fanatikus, beszűkült agyú nővel szétveretik a gyülekezetét, amiben annyi munkája fekszik... Még ha pár hónap múlva vissza is jön, csak romokat talál majd, és egy diadalittas apácát, akinek sikerült mindent a maga képére formálni... Ez fájt neki a legjobban. Ráadásul Judith közeléből is elkerül. S nyilván a nőt ez nem is fogja izgatni, hisz már mióta nem beszélt vele... Hülye nők. Minden nő hülye. Csak a prónok és a főmuftik hülyébbek náluk. Előredőlt, arcát a szőnyegre fektette, s előszivárgó könnyeivel küzdött. Nem szabad sírni. Erős vagyok, nem szabad sírni, lüktetett a fejében. Csak magát sajnálná, és mindig megvetette azokat, akik magukat sajnálták. Nem szabad, nem szabad... - Biztos, hogy jól van? Ne hívjak orvost? - hallotta a prón hangját hátulról. Dühösen felugrott, megszédült a hirtelen mozdulattól, majd megragadta az egyik díszvázáját, és fenyegetően felemelte. - Tűnj innen! - kiáltott a prónra. - Ha a szemem elé kerülsz, nem állok jót magamért! Tűnj a fenébe! A prón az ajtóhoz hátrált. - Ez nem lelkészhez illő viselkedés - mondta rosszallóan. - Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint te! ordította Lez, majd fenyegetően közelebb lépett. Tűnj el! A prón megcsóválta a fejét, majd kilépett. Az ajtó 60

összezáródott utána. Lez bambán a kezében tartott vázára nézett. Ez nem is az övé. A lakás sem az övé, a berendezés sem. Amint megszűnik a munkaviszonya a voyagervárosi egyházközséggel, az egész visszaszáll a gyülekezet tulajdonába. Aztán meg azé a nőé lesz. De még így is túl sok személyes dolga van itt, a felét sem viheti magával a Io-ra. A bányászhajók nem biztos, hogy értékelnék, ha sok csomagja lenne. Mit csináljon velük, adja el, ajándékozza szét? Ez egy pillanatra jó ötletnek tűnt, de aztán rájött, hogy azt jelentené, lemond róla, hogy valaha is visszatér. Azt pedig nem szabad. Inkább megkéri egy barátját, hogy lerakhassa nála a cuccait, míg vissza nem jön. Igen, ez jó lesz. Ledőlt a heverőre, nézte a plafont. A dühe kezdett elmúlni, valami tompa sajgás keringett a fejében. Ezt jól megkaptam, állapította meg. Ó, az a nyamvadt prón! Ezzel túllépte a határt. Nem sokkal az indulás előtt még ellátogatott a Graham Centerbe. Tudta, hogy meg fogja viselni a dolog, de muszáj volt elmennie. Még mindig tartottak a táborok, szerencsére sok képzett segítője volt, némi átszervezéssel megoldották, hogy Lez nem tud ott lenni. Beült egy ifjúsági munkásokat képző csoport órájára, s megszédítette az a számos lehetőség, amit ennyi lelkes és tehetséges fiatal gyülekezeti munkással ki lehet használni. De rögtön eszébe is jutott, hogy ez már nem rá vár, sőt, utódát ismerve senkire sem vár. Maró keserűség öntötte el, és ki kellett mennie. 61

Leült a pályák mellé, ahol rengeteg gyerek játszott, épp szabadidő volt. Milyen jó, hogy ennyien eljöttek, és olyan helyre, ahol jó kezekben vannak. Nem csoda, hogy még sok olyan szülő is ide küldi a gyerekeit, akiknek amúgy nincs kapcsolata az egyházzal. Nézte a játszótéren rohangáló és nevetgélő gyerekeket. Na lesz itt nemulass nemsokára...

62

III. IO A Jupiter ragyogása eltűnt, ahogy a vörösen derengő Io lassan elfoglalta a kilátást. A hajó alatt egy csomó színes fénypont lebegett a semmiben: a Io-6 űrállomás, az úti cél. Lez komoran nézte az elé táruló képet. Meglehetősen fenyegetőnek érezte. A lenti sötétben egy nagy, vörösen izzó folt lüktetett, egy aktív tűzhányó, talán azzal a kénköves tóval, amiről János apostol ír a Jelenések könyvében. A teológián annyi hülye viccet gyártottak, amiben a poén lényege az volt, hogy a Io egyenlő a pokollal, s a io-i teológusok a kisördögök... Eszébe is jutott szinte az összes, de valahogy nem volt kedve nevetni rajtuk. A prón ott ült mellette, a lelkesedéstől csillogott a szeme. Egy album volt a kezében, tele hatalmas képekkel a Io holdról. Rábökött az egyikre, ami egy közeli, talán a felszín felett repülő járműről készített kép volt egy fehéres, fagyott szén-dioxiddal borított völgyről. - „Emeljétek fel szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők fehérek, várnak az aratásra!” - mondta, s lelkesen oldalba bökte Lezt. - Micsoda missziói terület lesz ez! Lez nem reagált. Mióta összevesztek, talán háromszor, ha szólt a prónhoz. Az meg nem zavartatta magát különösebben. A lenti sötétben lüktető vulkán egészen más 63

gondolatokat ébresztett benne. Szinte minden hónapban érkezett hír valami balesetről, amikor egyegy bányászt elnyelt egy kéntó vagy láva, vagy földrengés áldozata lett. Mégis sokan jelentkeztek ide munkára, mert hatalmas fizetéseket lehetett leszakítani, s a bányacégek még így is jól jártak: az árapályerőktől nyugtalan hold csak úgy ontotta magából az értékesebbnél értékesebb ásványokat. Műholdak figyelték állandóan minden rezdülését, s amint megjelent valami új dolog a színen, máris robotszondák szálltak rá, hogy kielemezzék; az esetek többségében bányászok követték őket. A telepeik állandóan vándoroltak, kis, törékeny konténerek voltak, amiket űrhajók raktak le a lelőhely közelében, s vittek el, ha végeztek, vagy ha melegre fordult a helyzet. Néha szó szerint. A konténerekben az volt a fontos, hogy könnyen szállíthatók legyenek, így nem sok védelmet nyújtottak, ha az esetenként száz métert is emelkedő felszín hasadékaiba kerültek. Nem csoda, hogy a lelkészek nem tolongtak az itteni szolgálatra; ráadásul kevesebb pénzért, mint amit mondjuk a Ganümédeszen vagy az Europán kaphattak volna. Az űrállomás fénypontjai melléjük értek, döccenés jelezte, hogy összekapcsolódtak. Az utasok elindultak kifelé. Nem voltak sokan, főleg férfiak, kemény, mély ráncokkal tarkított arcok, feszültségtől karikás szemek. Lez végigmérte őket, s tudta, hogy nem tud majd mit kezdeni velük. Az europai gyerekekkel bármikor eltársalgott, akármiről, de nem voltak gondjai a többi korosztállyal sem. De ezek? Velük mit kezdjen? - Nem kellene menni? - kérdezte a prón. 64

Kicsatolta magát, lassan felállt, majd elindult. A prón szó nélkül követte. A kijárat előtt már várta őket a csomagjaikat cipelő robot. - Viszem a magáét is - buzgólkodott a prón, s minden erőlködés nélkül hóna alá csapta a két táskát. Lez vállat vont. Vigye, ha olyan erős... Kiléptek a fogadóterembe. Nem volt nagy, s alig tartózkodott benne valaki. Egy robot ellenőrizte az azonosítóikat, majd kellemes ittlétet kívánt. A prón megköszönte Lez helyett is. - És most hova? - kérdezte ezután. Lez tanácstalanul körbenézett. Azt mondták neki, hogy majd itt várja őket valaki. De nem látott senkit. - Mittomén - vetette oda a prónnak, s leült az egyik székre. Neki igazán nem sürgős. Vártak vagy öt percet, mire felbukkant egy magas, sovány fickó, elnyűtt, fáradt képpel, amibe sehogy sem illettek bele örömtől sugárzó szemei. Lez egyből ráismert, bár sokat változott a teológia óta. Lefogyott és megöregedett. De a szeme a régi. - Lez, öregfiú! - lépett oda hozzá, s megölelte. - Hello, Christian! - viszonozta az ölelést. Nem számított rá, hogy ő fog kijönni, hiszen ő volt az egész io-i misszió vezetője. Ez is egy „főmufti” állás, csak nem annyira kapós, mint például az Europa holdé, úgy tukmálták rá Christianra. Ennek már jó pár éve, s Lez biztos volt benne, hogy Christian is elkapta a főmufti-betegséget, és már nem az, aki régen volt. - Bemutatsz a barátodnak? Lez a prónra nézett. - Ő Christian tiszteletes, a Io Misszió vezetője, esperesi jogkörrel - mondta. - Ő pedig Huxley. És 65

nem a barátom, hanem egy prón. - Egy prón? - mérte végi Christian. - Üdvözlöm, Huxley. - Megtiszteltetés, hogy találkoztunk - felelte a prón. Christian furcsán Lezre nézett, majd intett, hogy kövessék. Pár napig a Io-6 állomáson laktak, az egyházi központban. A Io körül keringő állomások mind a Jupiterrel átellenes oldalon voltak, mivel nem tudták volna elviselni a Io és a Jupiter között feszülő több százezer voltos áramhidat. Csak különlegesen felkészített műholdak és űrhajók merészkedtek arra az oldalra. A kötött pályák persze hamar megteltek, fokozva az ütközésveszélyt. Épp ezért nem voltak túl sűrűek a járatok, s Lezék, ha akartak se tudtak volna lemenni a felszínre rögtön az érkezésük után. De kiderült, hogy ez így is volt tervezve. Christian nem adott nekik semmi munkát, csak a nyakukba zúdított egy csomó anyagot a Io-ról, s a rajta folyó egyházi munkáról, azt kellett tanulmányozniuk; na meg „akklimatizálódni”, hozzászokni a „légkörhöz”. Érkezésük másnapján a Io végre átkerült a Jupiter napos felére, s szabad szemmel is megnézhették a holdfelszínt. A vulkán majdnem teljesen alattuk volt, dühösen lökte magából az izzó lávát. A kitörés felhője néha elérte az állomást is, pedig nem is volt annyira alacsony pályán. - Ez a Herkules Inge - mondta róla Christian. - Alig pár hónapos, jelenleg a második legnagyobb működő vulkán a holdon. 66

- Miért ez a neve? - kérdezte a prón. - Egy görög mondából kapta a nevét. Herkules megölt egy kentaurt, aki, még a halála előtt, beszélt Herkules feleségével: ha azt akarja, hogy a férje sebezhetetlen legyen, öltöztesse a vérébe mártott ingbe. Az asszony meg is tette, a haldokló kentaur vérébe áztatta a férje egy ingét, majd a gyanútlan Herkulesre adta. De az ing rátapadt, s égő fájdalommal árasztotta el - ez volt a kentaur bosszúja. - Milyen érdekes - mondta a prón, majd tanácstalanul pislogott párat. - Mi az a kentaur? Lez ezen már meg sem lepődött, s türelmesen végighallgatta, amíg Christian elmagyarázza neki, mi a kentaur, s hogy a görögök még nem alkalmazták a génmanipulációt, ez csak legenda. Végül nagy nehezen sikerült visszaterelni a szót a vulkánra. - Huszonkét telep van a környékén - mondta Christian. - Két cég is szerzett kitermelési jogot. Főleg vasat és ként termelnek, de az egyik telep aranyat is talált. Ami elég ritka errefelé. - Az Europán még ritkább - jegyezte meg Lez. - Ja, lehet ott a jégen kívül mást bányászni? nevetett Christian. - Esetleg vizet. - Próbáltak leküldeni egy szondát az óceán aljára, a kőzetréteghez, de csak harminc kilométerig bírta, utána összeroppant - magyarázta a prón. Lez vetett rá egy csúnya pillantást, mire elhallgatott. Christian egy darabig szótlanul nézte a Herkules Ingét, majd sóhajtott egyet. - Három nap múlva megy le egy olyan hajó, amin bérelt helyünk van - közölte. - Azzal mentek majd le. 67

- A vulkán mellé? - kérdezte Lez. - Igen - bólintott Christian. - Lehet, hogy nem hiszed el, de most ez az egyik legbiztonságosabb hely odalent. A felszínben lévő feszültség ugyanis a vulkán kitörésekor kipattant. A telepek meg magasabb helyeken vannak, ahová nem megy láva. A vulkáni bombák pedig egyre ritkábbak. Egy hónap alatt kellene körbejárni a telepeket, valamivel több, mint egy napotok lesz egyre, úgyhogy öt szolgálati nap után tartsatok pihenőt. Amennyire tudok, folyamatos kapcsolatban akarok maradni veletek, csak az nem mindig működik, a feszültséghíd miatt. De, remélem, bele fogtok jönni. - Hogy jutunk el egyik telepről a másikra? - Mikor hogy. El van rendezve a dolog. Háromféle eszköz van: lebegővel, terepjáróval és gyalog. - Gyalog? - döbbent le Lez. - A Io felszínén? - Szilárd felszíne van - mondta Christian. - Csak néha megemelkedik. Mint a Földön az apály-dagály jelenség... - Hát ez az! - nyögte Lez. - Nyugi! Némely telepek nagyon közel vannak egymáshoz, egy óra alatt oda lehet érni. A bányászok is sokat közlekednek egy szál szkafanderben. - Azok bányászok - morogta Lez. - Mi pedig Isten szolgái vagyunk - szólt közbe a prón. - S épp ezért nekünk szól az ige: „Ha tűzön mégy át, nem éget megy, ha vizeken kelsz át, nem sodornak el...” Ézsaiás próféta könyve... - Ez a beszéd! - csapott a vállára Christian. - Na, gyertek, megajándékozlak titeket egy-egy szolgálati szkafanderrel. 68

Lez bambán nézett, s az járt a fejében, milyen naiv volt, amikor szolgálati tengeralattjáróról álmodozott. De mit is kezdene vele ezen a holdon? Másnap, két nappal az indulás előtt Christian jelezte Leznek, hogy személyesen akar beszélni vele. Leznek fogalma sem volt róla, mi a szándéka, végül abban maradt, hogy biztos bátorítani akarja, vagy ilyesmi. A teológián is közismert volt, hogy Christian minden komolyabb beszámoló előtt körbejárt egy csomó embert, s biztatta, ne izguljon, úgyis rendben lesz minden. Hát ez kicsit más lett. Christian behívta az irodájába - egy apró, puritán, minimális felszerelésű szobába, néhány bibliai idézettel illusztrált tájkép díszítette a falakat -, s leültette egy székbe. Az íróasztala mögött ugyanolyan szék volt. - Hogy vagy? - kérdezte. - Kösz, jól - vágta rá Lez a szokásos választ. - Komolyan kérdeztem - nézett rá szigorúan Christian. Lez visszanézett. - Szerinted hogy vagyok? - kérdezte. - Szerintem? - gondolkozott el Christian. Szerintem nem túl jól... Te voltál a leglazább fickó az évfolyamban, most meg mintha karót nyeltél volna, olyan merev vagy. Sehol egy vicc, egy beszólás, csak gyilkos tekintet, néha egy-egy flegma megjegyzés... Félsz a Io-tól. Ez nem kérdés volt. - Igen - ismerte be Lez. 69

Christian sóhajtott egy nagyot, majd hátradőlt; a plafont bámulta egy darabig. - Miért kerültél ide? - kérdezte. - Áthelyeztek. - Miért helyeztek át? - Azt hittem, tudod. - Nekem nem mondta el senki. - Hallgatott egy kicsit. - Nem vagyok besúgó, nyugodtan elmondhatod. Ismersz. - Ismertelek. - Akkor ismersz. Lez vállat vont. Végül is, mit csinálhatnak még vele? A kirúgása - már ha ki lehet rúgni egy felszentelt lelkészt, bár Istennél és a Jupiterrendszerben semmi sem lehetetlen -, szóval a kirúgása jutalom lenne ehhez a helyhez képest. Akkor akár beszélhet is. Miért ne? - A prón miatt - közölte. - Mit csináltál vele? - Semmi különöset. Csak meg mertem jegyezni a főtisztelendő elnök úrnak, nem értek egyet azzal, hogy egyrészt keresztyén prónt készíttetünk, másrészt lelkészként alkalmazzuk. Mert ez a teremtés, a Teremtő Isten megcsúfolása. - Nem igazán értek a témához - jegyezte meg Christian. - Miért, szerinted jó dolog ez a prón? Tudod, mi ez egyáltalán? - Elmondta, hogy ki. - Na persze. Nem más, mint egy klón, ami egyébként be van tiltva, egy számítógéppel az agya helyén, és be van programozva keresztyénnek. Érted, 70

be van programozva! Ugye, ennyit a szabad akaratról... - Érdekes kérdés - mondta Christian. - Ez nem kérdés! - Lez kezdte felidegesíteni magát. - Nyilvánosan el kellene ítélni az egészet, tiltakozni, kijelenteni róla, hogy ez bűn, az emberi test, a keresztyénség nem játékszer! Erre mit csinál az egyház: jó pénzért lelkésszé fogadja! - Érdekes kérdés - ismételte meg Christian. - Te nem ítéled el? - kérdezte Lez. Christian sóhajtott egy nagyot. - Irigyellek téged - mondta. - Miért? - kérdezte Lez. - Hogy ráérsz ilyeneken rágódni. - Muszáj volt ráérnem... - Ugyan! - legyintett Christian. - Majd ha lent leszel egy hónapot, megtanulod másként látni a dolgokat. Na jó, bevallom: nem tetszik a prón ötlete. Bűzlik. De van, ami jobban bűzlik. - Micsoda? - Az, hogy magukat Isten gyermekének és elhívott szolgájának valló lelkészek nem hajlandók idejönni, és itt szolgálni az Urat! Azt pedig nem hiszem el, hogy a Szentlélek nem hív el ide senkit! Ide csak az kerül - már bocsánat -, aki nem jó másra. Aki nem kell senkinek. Tudod, nekem ez a büdös! Mert tőled az Úr nem azt fogja megkérdezni, hogy „ellenezted a prónt?”, hanem azt, hogy „elmentél oda, ahova küldtelek?” „Kit küldjek el, ki megy el követségünkbe? Én, engem küldj, Uram!” Ézsaiás próféta könyve! - Ö... - mondta Lez. 71

- Hát körülbelül ezt fogjátok mondani - bólintott Christian. - És én ezen akadok ki! És irigyellek téged, hogy a legnagyobb gondod a prónnal kapcsolatos etikai hozzáállás! Bár nekem is az lenne! Örömmel cserélnék! Csakhogy nekem az a bajom, hogy a telepek felére még egy napra se tudok lelkészt küldeni, bezzeg a szektások nem finnyásak, nyomulnak rendesen! Minden harmadik temetésre tudok lelkészt küldeni! S ahova végképp nem jut senki, oda én megyek! Tudod, hány órát dolgozom egy nap? - Nem - mondta Lez. - Ha csak tizenkettőt, azt mondom, ez szinte szabadnap volt! Másmilyen szabadnapom nem volt már vagy egy éve. Látod ezt? - mutatott a szeme alatt levő karikákra. - Neked miért nincs ilyen? Irigyellek, Leslie L. Howard! Lez nem tudott mit mondani. - Én nem azt látom, hogy micsoda megcsúfolása a teremtésnek a prón - folytatta Christian. - Én azt látom, hogy végre valaki, aki oda megy, ahova küldik, ahol szükség van rá! S akiben van némi alázat a feladathoz. - Alázat? - kérdezte Lez. - Igen, jól hallottad, alázat! Szerinted ki tűrné még el azt, ahogy te viselkedsz vele? Miért nem ezen akadsz ki? Ez meg nem a megváltó Isten megcsúfolása? Lez erre se tudott mit mondani. Christian hallgatott egy darabig, majd elővett egy dobozt a fiókjából, s Leznek dobta. - Tudod, mi ez? - kérdezte. 72

- Nem - mondta Lez. - Usotamyn. - Az nem valami drog? - De az. Serkentőszer. Bűn ilyet szedni rendszeresen? - Bűn - mondta Lez. - „Mindent szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” Pál apostol. - Szerinted bírnám ezt a tempót e nélkül? Lez döbbenten bámult a kis dobozra. Hát akkor ezért van annyira lefogyva, gondolta, s valami hideg futott végig a gerincén. - Három ember munkáját végzem - közölte halkan Christian. - Nem azért, mert munkamániás vagyok, vagy mindent én akarnék csinálni. Hanem mert nincs más. Megtehetném persze, hogy nem dolgozom annyit, s hagyok a fenébe egy csomó embert, akinek pedig szüksége van rám. Illetve nem rám, érted... Senki nem szólna érte egy szót se. De mégse tehetem. Mert „jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem!” - Pál apostol... - mondta halkan Lez. - Hát ez a harci helyzet, öregfiú - vette vissza a dobozt Christian. - Ezért irigyellek téged. De jó lesz, ha megtanulsz pár dolgot. Egy: ha a városi laza, jópofa gyereket akarod játszani, a bányászok pár héten belül kicsinálnak. Nem bírják azt a fajtát. Kettő: ne akarj mindent jobban tudni. Azzal foglalkozz, ami a dolgod: az evangéliumot hirdesd. De a gyakorlati dolgokban ne okoskodj, hanem elsőre csináld azt, amit mondanak. Nem viccelek: az a legrosszabb, ha erősködsz, és rád hagynak valamit. Néha felér egy halálos büntetéssel. Világos? - Világos - bólintott Lez. 73

- Három: tanuld meg, mit jelent ez az ige: „A rókáknak barlangjuk van, a madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova lehajtania a fejét.” S a másik: „a tanítvány nem nagyobb a mesterénél.” Ha egy lukban kapsz szállást, nem panaszkodsz. Ha a bányászok legjobb étele nem ízlik, megeszed szó nélkül. Ha az utazás kényelmetlen, arra gondolsz, hogy az Úr gyalog kelt át a sivatagon, s egy szót nem szólt. Ha egy ember jön csak el az istentiszteletre, megtartod, és nem küldöd haza. Ha egy sem, azzal töltöd az arra szánt időt, hogy letérdelsz és imádkozol azért a telepért. Egyébként lesz olyan hely, ahol a kocsmában jelölték ki a prédikáló-állomást. Hát ott ne próbálj meg úgy fellépni, mintha otthon lennél a templomodban, a jó, vallásos polgáraid között. - Hanem? - Én rendeltem egy sört, és leültem velük egy asztalhoz. S a beszélgetés magától Istenre terelődött. - Magától? - Magától az Úrtól. Ugyanis jön a négyes pont: meg fogod tanulni, hogy mit jelent az Úr kezéből elvenni egy-egy napot. Ha ezt nem tanulod meg, kikészülsz. Megőrülsz. Az elődöd, akinek a helyére jöttél, egy idegszanatóriumban van. - Biztató... - Válasszál még ma, hogy kit akarsz szolgálni. De ha az Urat választod, akkor készülj fel rá, hogy vége a langymeleg elszolgálgatásnak. Ez itt nem arról szól. - És a prón? - Öt: tanuld meg értékelni benne azt, ami értékes. Rá leszel utalva. Oszd el a munkát. Gyanítom, hogy nagyobb a teherbírása, mint neked, de ne terheld túl. 74

És ne akarj versenyezni vele! Ez nem arról szól. Munkatársak lesztek. Ha egymást marjátok, egyvalaki biztos beleroppan. S jó esélyed van arra a helyre. Lez bólintott. Furcsán érezte magát: letolták, nem is kicsit, de mégse bánta. Pedig nem igazán bírta a kritikát, akkora önérzete volt, mint a Jupiter. De ez a kritika egyrészt igaz volt, másrészt sugárzott belőle, hogy Christian jót akar. Ami pedig kicsit indulatosabbra sikerült, azon semmi csodálkoznivaló nem volt. - Emlékszel a régi viccekre? - kérdezte Christian. Azt mondja Mihály arkangyal az Úrnak: „Körülnéztem, s találtam egy jó helyet a pokolnak. Megnézed?” Az Úr megnézi, elégedett. „Jó lesz, Uram?”, kérdezi az angyal. Mire az Úr: „Io.” - Nem is olyan vicces - mondta Lez. - Ugye - bólintott Christian. - És mi, io-i teológusok ezt már akkor tudtuk. Az indulás előtti éjszaka nem tudott aludni. Pár óra hánykolódás után feladta, s megadóan bámulta a feje fölött villogó zöld jelzőlámpát, ami azt mutatta, hogy az állomáson minden a legnagyobb rendben. Régebben, pár héttel ezelőtt ilyen esetben valószínűleg Judithra gondolt volna. Ez most is eszébe jutott, de egészen más előjellel. Eddig hatszor próbálta felhívni, ami innen nem is volt olyan egyszerű, mert naponta csak pár órát volt olyan helyzetben az állomás, hogy összeköttetést tudott létesíteni az Europa holddal, s persze mindenki 75

olyankor intézte az ügyeit a meglehetősen kevés számú vonalon. De Lez mégis megoldotta, s hatszor próbálkozott - sikertelenül. A nő telefonja vagy ki volt kapcsolva - minek van neki, ha kikapcsolja? -, vagy valaki mással beszélt. Pedig nagyon nagy szüksége lett volna rá, hogy akár egy pár szót is beszéljen a nővel. Bármit. Persze tudta, mit akar mondani, gondosan eltervezte, de hiába. A negyedik sikertelen kísérlet után belefásult, és abszolút nem lepte meg, hogy a hátralevő kettő sem sikerült. Rájött, hogy ez is része a büntetésnek. A büntetés... Nem volt olyan egyszerű rájönni erre a dologra, mégis megnyugtatta egy kicsit. Lényegében a beszélgetés döbbentette rá, amit Christiannal folytatott. Becsülettel végiggondolta, s riadtan állapította meg, pályája során eszébe sem jutott, hogy szükség lenne rá a Io holdon. Meg volt róla győződve, hogy ott van szükség rá, ahol van, és senki más nem lenne alkalmas arra a helyre. De nem volt ez más, csak hogy még csírájában elfojtott minden gondolatot, ami a kényelmét veszélyeztette volna. Pedig hívő volt. Nem minden lelkész hívő, szidták is őket rendesen, persze csak maguk között, mert hivatalosan, nyilvánosan nem szalonképes a téma. Lez viszont hívő volt, és komolyan is vette a dolgot. Illetve azt hitte, hogy komolyan veszi. De most kiderült, hogy nem. Újra átgondolta és kiegészítette a bűnlajstromát. Ebből igyekezett kiválogatni azokat, amikről tudta, hogy rossz, és mégis csinálta. Például az indulatossága. Néha még büszke is volt rá - neki 76

legalább van önérzete és gerince. De az Úrnak valahogy másképp volt önérzete és gerince, amikor lejött a Földre. Azonkívül lazán kezelt bizonyos dolgokat szívesen bámult bizonyos személyeket, pedig „aki kívánsággal tekint egy asszonyra, az már paráznaságot követett el a szívében.” S most utolérte a büntetés. Tudta, hogy nem ez a megfelelő magyarázat. Lehet, hogy az Ószövetség idején így működtek a dolgok - ha valaki rosszat csinált, megverte az Úr, legalábbis általánosítva - de ma már más időket élünk. A Kegyelem korát. Csak akkor hogyan magyarázza másképp, hogy széthullott körülötte minden, amit fontosnak tartott, amihez ragaszkodott, s elvesztette azt, akit szeretett volna megszerezni? Mi ez, ha nem büntetés? Hülyeség, gondolta kicsit később. Az Úr gyermeke vagyok, hozzá tartozom, és vele leszek az örökkévalóságban. S ennek ellenére itt, ebben a testben mindvégig bűnös maradok. Megkegyelmezett bűnös. Össze-vissza jár az agyam a fáradtságtól, állapította meg. És ha ez a büntetés pedagógiai célzatú? Elvégre a gyereket is megveri az apja, akkor is, ha szereti. Épp azért, mert szereti. Nehéz ügy. S még Judithot sem tudta elérni. Mindenesetre valami sújtja, az tény. Száműzték a pokol kihelyezett tagozatába, mellé adtak egy prónt, hogy idegesítse, és ha belegebed, sem tud életjelet 77

adni magáról Judithnak. Furcsamód az utolsó fájt a legjobban. De ha ez mégis a büntetés, akkor egy dolgot tehet, ami helyes: lehajtja a fejét, és alázattal elszenvedi. Valahogy másképp kellett volna csinálnia kezdettől fogva... Észre sem vette, mikor aludt el. A bányászűrhajó egy meglehetősen otromba és csúnya szerkezet volt, eredeti színe már nem is látszott a rárakódott kénréteg alatt. Két széket mutattak nekik, majd nem is törődtek velük. Ablak vagy monitor persze nem volt, azt se tudták, merre járnak és mi történik. Lez minden pillanatban azt várta, hogy lezuhannak, és az izzó láva szénné égeti őket. A prón lelkesen értekezett valamiről, oda sem figyelt rá. Egy szemcsés hologram villogott előtte, a beosztásuk. A 435-ös telepre mennek most, ott is alszanak az egyház egyik bérelt szobájában, amit erre az egy éjszakára béreltek ki. Vajon az év többi napjában mire használják? Az ott töltött egy nap alatt tartaniuk kell egy istentiszteletet, két hittanórát, lelkigondozói alkalmakat s egy temetést. Minderre lesz bő tizenkét órájuk. Leznek fogalma sem volt, hogy miről prédikál majd pár óra múlva. Félt ezektől az emberektől, s főleg attól, hogy hülyeségeket mond nekik. Egész megbénult a gondolattól. Pedig eddig soha nem volt gondja a prédikálással, mindig volt ige, ami foglalkoztatta, s nem is kellett különösebben 78

készülnie rá, hogy beszéljen róla. Most semmi. Abban bízott, hogy az utolsó pillanatban eszébe jut valami. A prón kérdezett valamit. Csak annyit fogott fel belőle, hogy eldöntendő kérdés volt. - Nem - mondta. A prón egyetértően bólintott, s beszélt tovább. Melyik feladatot adja a prónnak? Az biztos, hogy a hittanórát nem. Még csak az hiányzik, hogy gyerekek mindenre nyitott fejét tömje ez az izé. Bár, őszintén szólva, csodálkozott rajta, hogy gyerekek vannak lent a telepen. A fene se érti. De ha hittanóra van, gyerekeknek is kell lenniük... Bezzeg ilyenekről nem volt szó abban a rakat információs anyagban, amit Christian adott... Istentisztelet? Még csak az hiányzik, hogy előadja a kegyes rizsáját mindenki előtt... Temetés? Ugyan, mit kezd a prón a halál gondolatával? Marad a lelkigondozás. Arra hátha nem jön el senki... Ráadásul egy időben van a hittanórákkal. - Tied a lelkigondozás - közölte a prónnal. - És a temetés? - kérdezte az. - Az enyém. - Nem lesz sok? - Nem. Arra koncentrálj, hogy a te dolgodat rendesen elvégezd! - A McCoey féle lelkigondozói módszertan teljes anyaga be van ide töltve - bökött a prón a fejére. Nem lesz gond. - Ámen - bólintott Lez. A hajó döccent egyet. Nem sokkal később kiderült, hogy a telepkonténereken nincs olyan zsilip, amiket 79

hajókkal lehet összekötni, így egy kis séta vár rájuk. A felszínen. Ami néha száz métert emelkedik... Lez a büntetésre gondolt, s megadóan kezdte felhúzni a szkafanderét. A prón nem boldogult egyedül, az egyik űrhajós segített neki. Azután kizsilipeltek. Tényleg olyan volt, mint a pokol. A Jupiterből csak egy vékony sarló látszott a látóhatár fölött, fényt nem nagyon adott. A csillagok sápadtan ragyogtak, elveszve valami sárgás, sápadt derengésben, ami a Io pályája körül keringő kéngyűrűből származott. Használható fényt csak a veszélyesen közel látszó vulkán adott, na meg a telep és a hajó reflektorai. - Arra! - mutatott a telep felé az űrhajós, majd otthagyta őket. Lez és a prón tanácstalanul állt. Kellett egy kis idő, amíg a szemük hozzászokott a fényviszonyokhoz. Lassan ki tudták venni a felszínen mozgó lánctalpas szállítójárműveket, amik a kitermelt érceket hordták az űrhajó belsejébe, meg a körülöttük serénykedő bányászokat. A rádióban utasítások, tréfák és vaskos káromkodások hallatszottak. - Lehetne majd említeni a szép beszéd Istennek tetsző voltát a prédikációban - jegyezte meg a prón. Lez nem válaszolt. Egy darabig némán szemlélte ezt az idegen és fenyegető világot, majd megragadta könnyűvé vált csomagját, s elindult a telep felé. A zsilip ki volt világítva, előírás szerint. - Nagyon érdekes hely... - mondta a prón, s követte. Csizmájuk fagyott szén-dioxidon, apró köveken és sárgás kénporon taposott, a felszín teljesen 80

normálisnak tűnt. Milyen lehet, amikor a Jupiter vonzása fogja és megemeli, úgy, ahogy van? Micsoda erők vannak a világmindenségben, s mindezek csak teremtett dolgok... Pár perc alatt a zsiliphez értek. A kezelőnek egy darabig magyarázkodtak - az valami Defool tiszteletest várt, s nem akarta felfogni, hogy ők helyette jöttek. Főleg azon volt kiakadva, hogy ketten vannak, Lez egy ideig komoly kísértést érzett, hogy felajánlja, a prón visszamegy, de inkább mérges lett, s erélyesen rászólt a kezelőre, hogy engedje be őket, mert rossz vége lesz ennek! Be is engedték őket. A telepkonténer belülről nyomasztóan szűk volt és zsúfolt. Mindenhol kemény arcú emberekbe botlottak, sűrűn kérdezősködtek a szobájuk holléte felől, meg igyekeztek valami gyülekezeti tagot is találni. Ilyenkor furcsa mosollyal találták szemközt magukat, de nem segített senki. Nagy nehezen rátaláltak a szobára. Mint kiderült, a kocsma egyik raktárhelyisége volt, egy kinyitható ágygyal. - Miért csak egy ágy van? - kérdezte Lez. A kocsmáros vállat vont. - Defool atyára számítottam. - Az esperes megüzente, hogy ketten jövünk. - Nekem ugyan nem. De ha akarja, hozok még egy ágyat. - Egy kínos pillanatig bámulta a prón arcát. Magának meg mi lett a képével? - Az ne érdekelje magát - mondta Lez, mielőtt a prón kibontakozhatott volna. Átpakoltak egy csomó dobozt, üvegeket, hogy helyet csináljanak. Kicsi, alkoholszagú, nyomasztó helyiség volt. Még jó, hogy csak egy éjszakát töltenek 81

itt. Lez remélte, elég fáradt lesz hozzá, hogy ne kelljen álmatlanul forgolódnia. Alig fél óra volt az istentisztelet megadott időpontjáig. Lez elküldte a prónt, hogy szerezzen bort és kenyeret az úrvacsorához, mert tartott tőle, hogy az itteniek nem gondoskodtak róla. Bort egyszerű volt szerezni, megfelelő kenyeret kevésbé. Még jó, hogy az ő egyházukban nincs szükség különleges borra és ostyára. Míg a prón ezt intézte, Lez kiderítette, hogy a gyülekezeti alkalmak a klubhelyiségben szoktak lenni. Azt meg is találta pár kérdés után. Megvárta a prónt, hogy együtt lépjenek be. - Nem imádkozunk előtte? - kérdezte a prón. Lez gondolkodott egy kicsit, majd bólintott. - De. Imádkozz te! Érdekes dolog volt imádkozni a keskeny folyosón, ahol fél percenként elment valaki. Bár összekulcsolta a kezét, és becsukta a szemét, nem tudott az imádságra koncentrálni. Ráadásul a prón jól el is nyújtotta, egy örökkévalóságnak tűnt, mire a megváltó „Ámen” felhangzott. Beléptek a klubba. Jó harmincan lehettek bent, pedig nem volt valami nagy a helyiség. Álltak, kezeik a magasban, egy szürke ruhás férfit vettek körbe. Hangosan énekeltek. Mikor észrevették Lezéket, elhallgattak, s csodálkozva bámulták őket. - Mi ez? - kérdezte a prón. - Fogalmam sincs - mondta Lez, majd a szürke ruhásra nézett, aki vezetőfélének látszott. - Elnézést, az istentisztelet miatt jöttünk. - Milyen istentisztelet miatt? - kérdezte a szürke 82

ruhás. Lez megmondta, hogy az egyháza, azon belül is a Io Missziói Kerület istentiszteletéről van szó. - Maga nem Defool atya - állapította meg a szürke ruhás. - Helyette küldtek. - Mi lett vele? - Ö... némi egészségügyi problémája akadt... Idegszanatóriumban van. A szürke ruhás felvillanyozódott ezt hallván. - Én megmondtam! - fordult a többiek felé. Megmondtam, hogy Isten megveri azokat, akik nem az Igazságot hirdetik! Őt is megverte! Áldom az Úr nevét, hogy ti még időben az Igazság felé fordultatok! - Milyen igazságról beszél? - kérdezte a prón. - Az Igazságról. Az Egy Igazságról, aminek én hirdetője vagyok - felelte a szürke ruhás. Teljesen piros volt, vastagon kiült a homlokára a veríték, és gyorsan lélegzett. - Attól félek - súgta a prón Leznek -, hogy az Igazság Egyháza nevű szektával állunk szemben. - Tényleg? Miből gondolod? - kérdezte Lez, bár tartott tőle, hogy a prón nem veszi észre a szavaiba rejtett iróniát. - Hetedik féléves anyag. Szektaismeret - közölte a prón. Lez rosszat sejtve végigmérte a csoportot. - Rendben - mondta végül. - Úgy tudom, hogy erre az időre az egyházam bérli ezt a helyiséget. Úgyhogy kérem, aki részt akar venni az istentiszteleten, és szeretne élni az Úrvacsora sákramentumával, az maradjon, a többiek pedig ne zavarják a szertartást. 83

Egyébként úgy tudom, hogy itt van gyülekezet. Hol van? - Itt - mutatott az emberekre a szürke ruhás, s láthatólag egyre felfokozottabb idegállapotba került. Ez A Gyülekezet. De nem a te képmutató, hamis egyházad gyülekezete, hanem az Igazság Istenének gyülekezete! Mert mindannyian felismerték az Igazságot, és megtértek! - Akkor is adják át a termet - makacskodott Lez, s megállapította, hogy ez is jól kezdődik. - Igen? - lépett elé a szürke ruhás. - Milyen jogon mered megszakítani Isten igaz imádatát? Ki vagy te? - Az egyházam felszentelt lelkésze, és az Úr elhívott szolgája - közölte Lez. - És meg fogom tartani az istentiszteletet! Félreállna? - Nem félsz? - kiáltott rá a szürke ruhás. - A képmutató, hamis pap Defoolt is megverte az Igazság Istene, s felemelt karja most téged keres! - Nem emlékszem, hogy megengedtem volna, hogy tegezzen - közölte Lez, s próbált higgadt maradni. - Téged csak emberi rendelés küldött ide! üvöltözött a szürke ruhás. - Engem pedig maga az Igazság Istene! Én nem pénzen megvett pap vagyok, én olyan vagyok, mint Ámósz próféta: egyszerű ember, akit szolgájának hívott el az Úr! Ő helyezett ide, és csakis Ő küldhet el! Így az Úr nevében mondom, menj innen! Távozz innen, Sátán! - Tessék? - nézett rá döbbenten Lez. - Ismételje meg! - Azt hiszem... - mondta tanácstalanul a prón. - Ezt lehetne békésen... hívő emberek módjára.... - Távozz innen, Sátán! - bömbölte a szürke ruhás, s 84

jól mellbe taszította Lezt. - Hé! - kiáltott rá Lez, s ő is meglökte. A szürke ruhás felemelte a kezét, hogy üssön, de Lez gyorsabb volt nála, teljes erejéből állon vágta. A szürke ruhást ez nem különösebben hatotta meg, befejezte az ütést, s Lez előtt hirtelen elsötétedett minden. Amikor magához tért, egy ugyanolyan zöld jelzőlámpa villogott egykedvűen a feje fölött, mint a Io-6 bázison. A büntetés... - Hogy van? - hallott egy hangot oldalról. Tudatosult benne, hogy egy vastag kötés van a homlokán, ami egyik szemét el is takarja, s fáj a feje. De nem érezte magát gyengének. Mindenesetre úgy döntött, egyelőre nem próbálkozik a felkeléssel. - Megvagyok - mondta. Oldalra fordult, hogy megnézze, ki beszélt hozzá. Egy idősödő, nagydarab, ráncos arcú nő ült az ágya mellett, mintha ott lett volna a klubhelyiségben is... - Sajnálatos, ami történt - mondta a nő. Szerencsére jól sült el. - Igen? - Érdekes dolgok történtek mostanában - folytatta a nő. - Jeremy teljesen a maga oldalára állított mindenkit... Nem is volt rossz, amiket mondott... Hogy szeressük egymást, testvérek legyünk... Szeressük az Igazságot... - Aki meg nem, azt leütötte? - kérdezte Lez. - Most láttam először ilyennek - mondta a nő. 85

Eddig is lelkes volt, de csak most lett durva... Tudja, mi történt azután, hogy összeverekedtek? - Honnan tudnám? - A társa, az a furcsa bőrű, kedves fiatalember leütötte Jeremyt. - Leütötte? - Le. Nagyon erős, mert Jeremy nem kis darab ember. - Vettem észre - bólogatott Lez. Leütötte. A prón megütött egy embert. Ezt vajon hogyan magyarázza? Biztos talál majd rá valamilyen igét és bibliai párhuzamot... A fenébe is, jól tette, hogy leütötte azt az állatot! - Azután persze orvost hívott - folytatta a nő. Bocsánatot kért az incidensér’, vagy hogy mondta, s megkérdezte, hogy ki szeretne maradni az egyházuk istentiszteletén. Majdnem mindenki ott maradt, aki a régi gyülekezetbe járt, sőt, még Mary is, aki pedig csak az Igazság összejöveteleire járt... - Ő prédikált? - kérdezte rosszat sejtve Lez. - Prédikált? - csapta össze a tenyerét a nő. - Az nem kifejezés! Még életemben nem hallottam így beszélni senkit! Dobog a szívem, ha csak rágondolok! Jeremy lelkesítő beszédei sehol nem voltak ehhez képest! Alaposan beverhettem a fejem, gondolta Lez. S érdekeset álmodok. - Majdnem mindenki elhatározta, hogy szakít ezzel az Igazságos dologgal, hiszen lássuk, hova vezet... lelkendezett tovább a nő. - Sőt, elég adomány gyűlt össze hozzá, hogy vegyünk egy új úrvacsorai felszerelést, terítőt, kelyhet, kosarat... Meg is rendeltük... Sőt, olyan híre lett a társának... hogy is 86

hívják... - Prón. - Tessék? - Izé, Huxley... Huxley tiszteletes... - Szóval híre ment, hogy Huxley tiszteletes hogyan prédikál, s hogy ő lesz a temetésen is, ahol szegény Jakovot búcsúztassuk, szóval szinte az egész telep ott akar lenni, hogy megnézze a fiút... - Ő lesz a temetésen? - kérdezte Lez. - Aszondta. Hát ez marha jó. Még hogy ő lesz a temetésen! S az összes bányász őt akarja hallani! Hogy meri??? Egyre inkább biztos lett benne, hogy nem álmodik, na nem mintha örült volna neki. A nő elment, ő felkelt, s a orvosi szobából visszabotorkált a kocsma raktárába. A prón ott ült, a Bibliát bújta nagy gonddal. Minek ennek a Biblia, ha úgyis ott van a fejében eredeti nyelven? - Üdv! - vetette oda neki Lez. - Hallom, sikered volt. - Az Úr megáldotta a szolgálatomat - szerénykedett a prón. - Pedig nem is készültem rá, s meglehetősen zajosak voltak az előzmények... - Nem látogattál meg - közölte Lez. - Akartam - vágta rá a prón. - De előbb készülni szerettem volna a temetésre. - Úgy volt, hogy én temetek. - Valamit mondanom kellett, s ön nem volt olyan állapotban... Átveszi? Ravasz csapda volt. Az egész város be van zsongva miatta, s megengedi, hogy ő tartsa. Lehet, hogy meg is lincselnék, ha helyette kiállna az emberek elé. 87

- Egyébként a felszínen lesz a temetés, egy hasadékba engedik le a koporsót. Érdekes itteni szokás... - tette hozzá a prón. Ez végleg eldöntötte a kérdést, Lez nem akart sérülten szkafandert húzni, és kimenni sütkérezni a vulkán fényében. - Csináld te - mondta. - Ha már készültél. A prón bólintott, majd vetett egy pillantást az aznapi programra. - A hittanórák és a lelkigondozás egy időben van mondta. - Vállal valamit, vagy lemondjuk az egyiket? Lez felkapta a fejét. Ez a prón úgy beszél, mintha ő lenne a főnök, és Lez a beosztottja. Micsoda pimaszság: „Vállal valamit?”! - A hittanórákat - közölte Lez hűvösen. - Jó - bólintott fontoskodó képpel a prón. - Az eredeti terv szerint. Amúgy is sokan jelezték, hogy szeretnének beszélni velem... - tette még hozzá, majd újra a Biblia felé fordította a figyelmét. A hittanórák érdekesek voltak. De talán nem is ez a legjobb szó rájuk. Mint kiderült, azért van kettő, mert külön van a férfiaknak és a nőknek. Merthogy egy gyerek sem volt a bázison, nő se sok, az is olyan, hogy inkább látszott férfinek, mint nőnek. Ez egy ilyen hely. S persze nem is hittant akartak tanulni, hanem különféle egyházi szolgáltatásokat igénybe venni. A női órára jött egy fő. Az alakjáról elég annyit mondani, hogy a dereka helyét csak becsléssel lehetett megállapítani, mert 88

semmi gömbölyded forma nem emelkedett ki az oszlopszerű testből. Mindez egyáltalán nem javított Lez állapotán, főleg, hogy az Europán hozzászokott, többé-kevésbé szép és ápolt emberek veszik körül. Ott az fontos volt. Itt kevésbé. Vett egy mély lélegzetet, s arra gondolt, hogy csak az ember nézi azt, ami a szeme előtt van, az Úr pedig azt nézi, ami a szívekben van. Mint kiderült, konfirmálni akart. - Ez komoly döntés - mondta Lez. - Tudja, mi az a konfirmáció? - Jóhogyhát - bólintott a nő. - Naná, hát minek akarnák konfímáni? - Akkor mondja el! - biztatta Lez. - Hát, asszem... kiállok a jónép elé... - A gyülekezet elé. - Azé, azé, a gyülekezet elé, oszt maga kérdez valamit, én meg aszondom, hogy igen, azt el is van intézve. Lez egy darabig bámult, félig nyitott szájjal, majd nagy nehezen magához tért. - Nem egészen - közölte lassan. - Ilyesmi, de... de nem teljesen. - Hátakkor mi van még? - A konfirmációnak két része van... illetve három, mert a keresztség is a része, a látható jegy, de az időben nem mindig akkor történik... meg van keresztelve? - Asszem. - Mi az, hogy „asszem”??? Meg van keresztelve vagy nincs? - Honnét tuggyam? Fogjuk rá, hogy megvagyok. 89

- Van keresztlevele? - Micsodám? - Valami igazolás arról, hogy meg van keresztelve. - Nemtok róla. - Hogy akar konfirmálni, ha nem biztos abban, hogy meg van keresztelve? - Mos’ minek ke’ ebbő olyan nagy ügyet csináni? Itt a csap, rámlottyant egyet, biztos ami biztos... Leznek újra meg kellett állnia, hogy pár mély levegővétellel megnyugtassa magát. - Idefigyeljen! - szólalt meg végül. - A keresztség egyszeri sákramentum, nem lehet kétszer kiszolgáltatni! Ha teszem azt „magára lottyantok”, s maga már meg van keresztelve, hát engem kivágnak a fenébe az egyházból! - Nem tuggya aztat meg senkise... - És az Úrnak is el kell számolnom vele! - tette hozzá Lez, bár gyanította, hogy nem hatja meg vele a nőt. - Mi van? - nézett rá az bambán. - Na jó - zárta le Lez. - Maga most szépen hazamegy, kutakodik egy sort, s ha majd kideríti, hogy meg van-e keresztelve vagy nincs, akkor visszajön és megbeszéljük. - Me’ maga mikó’ lesz itten legközelébb? - Nem tudom. - Na lássa. Azt akkó’ én ott állok, azt se lottyantás, se konfímáció. Má’ pedig én még ma meg akatam csináni aztat. - Mit? - A konfímációt. - A konfirmációt? 90

- Aztat, a konfímációt. Lez újra tartott egy kis szünetet. - Magának fogalma sincs arról, mi az a konfirmáció! - szólt rá a nőre szigorúan azután. - Má’ mondtam, amit t’ok. - Az hüly... semmi. Tudja mit jelent a „konfirmáció” szó? - Honnan tunnám? - Azt jelenti, hogy „megerősítés”. Nyilvánosan megvalljuk a hitünket, és a Szentlélek megerősít bennünket, na meg mi is megerősítjük, hogy az egyházhoz akarunk tartozni. - Na, ez szépen hangzik, kell is az - mondta a nő. - Hisz maga Istenben? - kérdezte Lez. - Mé’ ne hinnék? - Ez miben nyilvánul meg? - Mi van? - Látszik magán, hogy hisz Istenben? - Mé’, az láccik az emberen? - Ha nem látszik, akkor mi értelme van? - Mittomén! Én csak konfímáni akarok. Még egy szünet. De egyre nehezebb lett visszafogni magát. - Miért akar konfirmálni? - Me’ a Defool tiszteletes aztat mondta, hogy ke’. - Miért kell? - Hát… ahhó’. - Mihe’? - A házassághó’. - Házassághoz??? - Mondtam nekije, amikó’ legutóbb itten vót, hogy aszondom, olyan stram gyerek maga, nagytiszteletes 91

úr, nem akarna egy olyan asszonyt, aszondom, mint én vónék? - Maga Defool tiszteletes felesége akart lenni? - Hát mondom én! Nem hajja? Olyan stram gyerek vót, meg marha okos is, szóval jó vót nálam, meg ki akar vénlány maranni, én ugye nem... Azt itten nem túl sok stram férjet talál az embernek lánya, aszondom... - Mi köze ennek a konfirmációhoz??? - Most mondom, figyejjen! Szóval rágom a fülit neki, ahogy mondani szokták, de nehezen állt rá a dologra, biztos azt hitte, komolytalankodom csak, mert hát láttam én a szemin - szép szeme van nagyon -, szóval láttam ám, hogy szeretne, csak olyan kis félszegecske fiú vót... - Hány éves maga? - Idén leszek harminckettő. - Mennyi??? - Harminckettő, mondom, kén folyt a fülibe, hogy nem érti elsőre aztat, amit mondok én? Lez legalább hatvannak nézte. Teljesen elképedt. Még a száját is elfelejtette becsukni. - Szóval, aszongya végű’ - folytatta a nő -, hogy elvenne, el ő, csak az a gond, hogy ő lelkész, vagy mi, tuggya, az összes nagytiszteletes lelkész, szóval aszongya az a gond, hogy ő csak egyházi esküvőn vehet el valakit, de ott csak olyant lehet elvenni, aki konfímát. Há’ mondom, a láva a gond, nem ez, akkor konfímálok, s megígérte, hogy ha legközelebb jön, meglesz a dolog. - Defool atya nagyon beteg - közölte Lez. Idegszanatóriumban van. 92

- T’om én, t’om - bólogatott a nő buzgón. - Nem bírta biztos kivárni, hogy övé legyek, azt belegagyult a vágyba. Megesik az ilyen... Ezé’ lenne nagy öröm nekije, ha megtunná, konfímátam, nincs akadály több semmi... Lez kezdte érteni, hogy miért van ott Defool, ahol. A férfiak alkalmára kétszer annyian jöttek. Két nagydarab, fiatal bányász. Kedvesen mosolyogtak. Lez megkérdezte, hogy mi célból vannak itt. A két bányász összenézett, majd közölték: - Jegyesoktatás. Lez ereiben egy pillanatra elhűlt a vér. Ki nem állhatta a homoszexuálisokat, annak ellenére, hogy némelyik egyház még össze is adta őket. Lezé nem. De akkor hogy van ezeknek képük? - Van Mózes törvényei közt egy igen figyelemreméltó - mondta a bányászoknak. Kezdett szaporán verni a pulzusa, mert tartott tőle, hogy felkapják majd a vizet, s esetleg nekiesnek. Nem elég, hogy ketten vannak, de még ilyen böhöm nagy állatok is. Szerencsére az asztal, ami mögött ült, nem volt a padlóhoz rögzítve, így kitalálta, hogy ha azok ugranak, rájuk borítja az asztalt, s az így nyert pár másodpercben kirohan a folyosóra. Ott meg hátha megvédi valaki. - Szóval, Mózes azt mondja: „Férfival ne hálj, úgy, mintha asszonnyal hálnál!” - Ja, ezt jól mondja az öreg Mózes - bólogattak a bányászok. Lez csodálkozva nézett rájuk. Ez meg mi? - Akkor maguk... - kérdezte óvatosan. - Maguk 93

hogy gondolják, hogy én... Most meg a bányászok kezdtek értetlenül bámulni. Némi kínos kérdezősködés és magyarázkodás után kiderült, hogy mi is a helyzet. Eszük ágában sincs egymáséi lenni, mindkettőnek van egy-egy menyasszonya a Io-3 állomáson, s velük akarnak összeházasodni. Defoollal meg volt beszélve, hogy összeadja őket, méghozzá a Herkules Inge lábánál, igazi romantikus szertartás lesz, de sajnos a lányok csak arra az egy alkalomra tudnak leugrani, így a kötelező házasság előtti jegyesoktatást külön-külön kell megoldani. - Külön-külön? - döbbent le Lez. - Csak addig tudnak ide lejönni, amíg összeadnak, na meg egy napot... - S akkor hogy fognak... hogy fognak együtt élni? Házaséletet élni? Miért házasodnak össze most? Természetesen kiderült, hogy ennek is jó oka van. A lányok testvérek, másfél év van köztük, s az apjuk, aki már jó ideje halott, kikötötte a végrendeletében, hogy a hagyaték jó része csak akkor lesz a lányoké, ha bizonyos korukra családot alapítanak. (Az öregnek nagyon fontos volt a család. Annyira, hogy a hagyaték további hányadát a születendő gyerekek száma alapján kapják meg.) S mivel a határidő szorít, így kell tenni. Amúgy meg két év múlva, ha lejár a fiúk szerződése, fogják a nagy pénzt, amit itt összeszedtek, s meg sem állnak a Callistó holdig, ahol már elő van jegyezve két lakás. Két príma lakás. S jó néhány príma álláslehetőség. - Ez tényleg príma - mondta Lez. - De mégse lehet csak az egyik félnek jegyesoktatást tartani. 94

- A lányok meg az ottani lelkészhez mentek magyarázta az egyik bányász. - Prímán ki van ez találva. - És Defool tiszteletes is beleegyezett? - Ja. Abba is, hogy a vulkán lábánál lesz a szertartás. Majd elmondhatom a gyereknek, ha megnő, hogy látod, apád egy lávafolyó mellett mondta anyádnak... Szóval érti? Lez azt kívánta, bárcsak értené. Késő este volt már, vagy inkább éjszaka, mikor a prón megjött a temetésről. Lez nem látta azóta, mióta elváltak, ő ment hittanórára, a prón meg lelkigondozni. Igyekezett halkan bejönni, de Lez így is felriadt. Nem volt nehéz, mert nyugtalanul aludt, egy hurkatestű nő és két meleg fickó mindenáron bele akarta lökni a vulkánba, miközben azt skandálták, hogy „Nem vagy része a Príma Igazságnak!” - Bocsánat, hogy felébresztettem - mondta halkan a prón. - Hogy ment? - kérdezte Lez. - Elég jól - felelte a prón. - Sokan jöttek a lelkigondozásra, nem is volt mindenkire időm... Rengeteg problémával küszködnek ezek az emberek, sok az eltitkolt bűn, ami mérgezi az életüket... - Tudtál segíteni? - Hála az Úrnak, igen. Sajnos két kedves ember sehogy sem fért bele az időmbe, pedig a temetés előtt húsz perccel hagytam csak abba. Úgy beszéltem velük, hogy éjszaka pár órát karbantartok, majd 95

megkeresem őket, így végzünk a reggeli indulásig. - Hogy mit csinálsz? - Karbantartok. Olyan, mint magának az alvás. Rendszerezem a begyűjtött információkat. Azon kívül a telepem kezd lemerülni, fel kell töltenem. - Azt hittem, te is kajával mész. Akkor minek eszel? - Arra is szükségem van. A testemnek. De a szöveteim nem termelnek elég bioáramot a számítógépemnek, így néha fel kell töltenem. Úgy látom, van itt egy hálózati csatlakozó... A táskájából elővett egy dobozt, amihez két zsinór volt kötve. Az egyiket csatlakoztatta a konnektorhoz, a másik végére felcsavart egy hosszú, hegyes tűszerű valamit, majd óvatosan a fejébe dugta, a füle mögött. - Nem fáj? - kérdezte Lez. - Így vagyok építve - vont vállat a prón. Lez enyhe borzongással nézte. Otthon a prónnak külön szobája volt, nyilván azért nem látta még ezt. Bár nem is érdekelte volna különösebben. Otthon... Ami már nem otthon... Jelenleg ez a büdös, kicsi luk az otthon... S a konfirmálni akaró nő a gyülekezet... A prón a testvér... Nyelt egyet, s igyekezett másra gondolni. - Most lett vége a temetésnek? - kérdezte. - Nem - mondta a prón. - A gyászoló barátok meghívtak. - Hova? - A torra. Itt volt a szomszédban, a kocsmában. - Te kocsmában voltál? 96

- Igen. - Ittál? - Igen, megsértettem volna őket, ha nem iszok. - Nem rúgsz be? - Tekintve, hogy a számítógépem nincs összekötve a véremmel, elég nehéz lenne. Viszont nagyon jót beszélgettünk. Természetesen Istenről, az egyházról, meg ilyesmiről. Kioktattam őket, hogy miért kerüljék azt az Igazság Egyháza nevű szektát. - És mit szóltak hozzá? - El voltak ragadtatva... De ha nem haragszik, most nem folytathatjuk a társalgást, mert muszáj rendszereznem a mai tapasztalatokat, szeretnék minél előbb a rám várók rendelkezésére állni. Lez utólag megbánta, hogy ekkor nem fordult a borszagú fal felé, és nem aludt tovább. A prón ugyanis mereven kihúzta magát, kezeit a térdére tette, majd sebesen forgatni kezdte a szemeit, mozgatni a száját, mindezt egy hang nélkül. Lez egy darabig feszülten bámulta, majd becsukta a szemét, de minduntalan egy álomkép bukkant elő: a prón felkel és elindul felé, miközben forgatja a szemeit és mozgatja a száját. Ilyenkor felriadt, s a változatosság kedvéért nézhette a hálózatra csatolt prónt, amint ugyanazt csinálja. Most először félt tőle, de most nagyon. Nyilván közrejátszott ebben, hogy fáradt volt, feszült és sérült. Egyszóval kivolt. Nagy sokára végre felállt a prón, kihúzta a tűt a fejéből, letörölt róla valami folyadékot, majd vette a Bibliáját, és kiment. Lez megörült, hogy végre aludhat, de nem tudott. Egyszerűen nem ment. Elkezdett azon töprengeni, micsoda dolog, hogy őt 97

itt összeverik, majd hülye „hittanórákkal” terhelik, amik semmi másra nem jók, minthogy felidegesítsék, míg ez a kékfejű, takonyagyú prón sikert sikerre halmoz. Egyből megtalálja a hangot ezekkel az emberekkel, percek alatt elsöpri annak a szektának az összes ügyködését... Na persze, ott van az alkalmazkodó-programja, programozás kérdése az egész... Hát igaza lett volna a főtisztelendő elnök úrnak, hogy ilyen izékre van szükség? Ilyen szolgákra van szüksége az Úrnak? Mert hát az eredmény... az eredmények azt mutatják, hogy ott, ahol az ember csődöt mond, ott tökéletes munkát végez a prón... Tényleg rá van szükséged, Uram? - nézett kétségbeesetten a sötét plafonra. De a plafon nem válaszolt.

Reggel egy ormótlan, koszos lánctalpas járműre szálltak, ahol valahogy helyet szorítottak nekik két láda között, de a szkafandert nem vehették le, mert a hermetizált utastér már tele volt. Annyi luxus járt nekik, hogy rácsatlakozhattak a jármű levegőrendszerére. Természetesen most sem láttak ki, s a raktérben uralkodó sötétséget mindössze egy kéken derengő vészlámpa enyhítette. Amúgy nem csak ők ketten utaztak itt így, hanem még három bányász is, de ők ezt teljesen természetesnek vették. Leznek fájt a feje, egész éjjel alig aludt valamit, s azt sem jól. A prón ezzel szemben majd kicsattant a frissességtől, tele volt energiával, sikerrel és tettvággyal. Nekiállt, hogy részletesen beszámoljon 98

tutorjának mindenről, ami csak történt a lelkigondozói beszélgetések során. Lez egy darabig hallgatta, majd megunta, s óvatosan, nehogy a prón észrevegye, kikapcsolta a rádiót. Így a prón is mondhatja a magáét, s őt sem zavarja vele... Még mindig azon töprengett, igazuk volt-e azoknak, akik belementek, hogy lelkésznek programozzanak egy prónt. Mert hát úgy néz ki, hogy sikere van, főleg ezen a helyen, ahol az emberlelkészek csak tengődnek és szenvednek. De lehet csak az eredményeken mérni az Úrnak való szolgálatot? Ha így vesszük, Jeremiás volt a legcsapnivalóbb próféta, mert senki nem tért meg, pedig az egész életét odaszánta, mindent feladott, s csak azt érte el, hogy megkeményedtek vele szemben, s megölték végül... Az a bolond Jónás meg, először is nem akarta csinálni, ami a dolga lett volna, másrészt mikor az Úr egy cethal segítségével rádöbbentette, hogy jobban teszi, ha csinálja, akkor is úgy hirdette az Úr üzenetét, hogy még véletlenül se tegyék azt a niniveiek, ami az Úrhoz fordítaná őket. Ennek ellenére mégis megtért az egész város. Tehát Jónás jobb szolgája volt az Úrnak, mint Jeremiás. Ami nem igaz. De akkor... Akkor meg hova tegyük a prónt? Miért van az, hogy neki van sikere, és nem Leznek? Valami miatt kezdte egyre kevésbé szeretni. Nem mintha eddig olyan nagyon szerette volna...

99

Vagy két óra zötykölődés után megérkeztek. Az egyik vezető kirakta a csomagjaikat, majd megmutatta, merre van a telep. Ezután a jármű elment, a felszín rezgése mutatta, hogy még ilyen kis gravitációnál is mekkora súlya van. Most még közelebb voltak a vulkánhoz. A csillagokat nem is látták az égre törő sárgás felhőtől, s a pár száz méterre hömpölygő láva vörös fénnyel borított be mindent. Találtam egy helyet a pokolnak... Jó lesz? - Ott a telep - mutatott a közeli dombon álló konténerre a prón. - Megyünk? - Megyünk - mondta Lez. Hamar odaértek. Sokkal jobb helyet kaptak, mint az előző volt, egy rendes szobát, fürdőszobával, Hálóterminállal (ami nem működött, mert szokás szerint nem volt összeköttetés), meg egyéb dolgokkal, amik kényelmessé tették az életet. Lez először is megfürdött, addig elküldte a prónt, hogy nézzen utána az istentiszteleti helyiségnek, meg a gyülekezetnek, viszont ha itt is valamilyen szektát talál, ne verekedjen össze velük, azt majd közösen. Jó volt megfürödni, az előző állomáson ez eszébe sem jutott. Utána ledőlt a fehér lepedős puha ágyára, s bekapcsolt valami zenét. Pár perc múlva el is aludt. Ekkor jött vissza a prón. - Megvan a helyiség, de a bérlése nem volt kifizetve - újságolta. - Nem volt kifizetve? - kérdezte Lez. Örült, hogy gyorsan magához tért, s hogy a prón nem vette észre, hogy alszik. De, őszintén szólva, utált így felriadni. Végre aludt volna egy jót... De errefelé, úgy látszik, 100

nem lehet jót aludni... - Nem - vont vállat a prón. - Így kifizettem. - Ki van fizetve - mondta Lez. - Christian elintézte, valahol meg is van az igazolás... Átvertek. - Becsaptak? - kérdezte bambán a prón. - Menj vissza, és szedd ki abból a fickóból a pénzed! Nem vagyunk túlságosan eleresztve. - Ö... - mondta a prón. - Jézus azt mondja, hogy ha valaki el akarja venni a felsőruhánkat, adjuk neki az alsót is... Úgyhogy nem kérem vissza. Inkább tápport eszek egy darabig, így behozom az árát... Az íz nekem nem fontos. Lez erre nem mondott semmit. A szokásos időben teljes díszben ott álltak a teremben. Az üres teremben. - Tudják, hogy itt lesz az istentisztelet? - kérdezte a prón. - Tudják - felelte Lez. - Megnéztem. Rajta van a telep belső információs Hálóján. - Akkor miért nincs itt senki? - Honnan tudjam? Biztos nem tudták, hogy te jössz. Vártak. Negyed óra után a prón kezdett türelmetlen lenni. - Itt valami félreértés lesz - állapította meg. - Nincs itt semmi félreértés - mondta Lez. Egyszerűen a kutya sem kíváncsi itt ránk. - Illetve Istenre - mondta a prón. - Illetve - bólintott Lez. - Ez nagyon szomorú - állapította meg a prón. - És 101

igen sajnálatos. - Ahogy mondod. Újabb tíz perc után a prón nem bírta tovább a semmittevést. - Valamit csinálnunk kellene - közölte. - Jézus sem azt mondta, hogy várjátok, amíg a világ hozzátok jön, hanem hogy menjetek el ti... Nekünk is ki kellene menni... Hívogatni... Bizonyságot tenni... - Igen - mondta Lez, s esze ágában sem volt mozdulni. Valahol a szíve mélyén tudta, hogy igaza van a prónnak - igaza van a programozásának -, de annyira fáradt volt és fásult, hogy semmi hasonlóra nem lett volna képes. - Én elmennék... - mondta óvatosan a prón. - Jó - hagyta rá Lez. - És maga? - kérdezte a prón. - Maga nem? Ketten... Vagy külön... - Tudod mit? - mondta Lez. - Van egy príma ötletem! - Nagyon kíváncsi vagyok rá. - Te elmész... És csinálod... Én pedig elmegyek a szobánkba... A belső szobába, ugye... S amíg te... csinálod, addig én ott imádkozom ezekért az emberekért. - Ez igen! - kiáltott fel lelkesen a prón. - Ez igazán biblikus, maga lesz az imahátterem! Köszönöm. Leznek volt némi lelkiismeret-furdalása, amikor viszszaért a szobába. Így nem tudta rávenni magát, hogy bezárja az ajtót, és az álmok mezejére lépjen a puha, tiszta ágyban. Eszébe jutott a prón, a kis naiv, aki a tegnapi sikerein elájulva próbálkozik itt, ahol le se tojják a keresztyénséget. Valaha, még ifjú titán 102

korában, Lez is pont ilyen volt. S milyen különös íze volt akkoriban mindennek... Mintha egy másik világban élt volna... Azóta, igazi tapasztalt rókaként, már két lábbal áll a földön. De erős kétségei voltak afelől, hogy ezt jól teszi. Mert ha Jézus is így gondolkozik, akkor el se jött volna az emberek közé... S akkor most ő sem lelkész lenne, hanem... hanem a fene tudja, mi. Egyre inkább furdalta valami belülről. Most akkor ki a jó, én vagy ő? Letérdelt az ágya mellé, s lassan, akadozva, majd egyre felszabadultabban imádkozni kezdett. Először csak pár sablonmondat jött a szájára, hogy áldja meg az Úr az ittenieket, legyen a prónnal is... de később egyre személyesebbé vált, s elég sok minden a felszínre került. A pár óra múlva visszaérkező prón mégis egy alvó tutort talált, aki az ágya előtt térdelve, fejét a tiszta, puha ágyra hajtva aludt. A prón nem szólt semmit, csak felrakta a tutort az ágyra, és betakarta.

- Egyszerűen nem értem - mondta tanácstalanul a prón. - Mindent megpróbáltam. Kedves voltam, imahátterem volt, alkalmaztam különféle megközelítő stratégiákat... És semmi. Újra egy ormótlan lánctalpasban ültek, ezúttal a fűtött, világos utastérben, útban a következő állomás felé. Ami egyébként abban volt különleges, hogy a néhány állandó település egyike volt a Io holdon, távolabb is esett a vulkántól, s háromezren éltek 103

benne. - Meg kell tanulnod - felelte a prónnak Lez -, hogy a módszer nem minden. - Igen, úgy látszik - bólintott szomorúan a prón. A tiszta ágyon, fürdésen és finom vacsorán kívül az előző helynek az égvilágon semmi eredménye nem volt. A prón több órán át próbálkozott beszélgetni emberekkel, megkérdezni őket az egyházzal, Istennel való kapcsolatukról, de semmi. A többség nem közömbös, hanem inkább ellenséges volt. Az egyik bányász majdnem meg is verte a prónt. - Szerencsére lefogta a társa, amit jól tett, mert kénytelen lettem volna megvédeni magam - mesélte a prón. - Tényleg, hogy van az, hogy te leütöttél egy embert, és még sincsen bűnöd? - kérdezte Lez. - Mi ezen a különös? - csodálkozott a prón. - Jézus is korbácsot font, és kiverte a kufárokat a templomból, mert semmi keresnivalójuk nem volt ott. Meg is mondta: „A te házad iránti féltő szeretet emészt engem...” - És? - És az az ember megütötte magát. Súlyosan. Maga ott mint lelkész volt jelen, tehát végső soron az egyházat, az Úr Istent képviselte. Hát én megakadályoztam, hogy további kárt, gyalázatot okozzon. Később megkerestem, és bocsánatot kértem tőle. - Mit mondott? - A trágár kifejezéseket kihagyjam? - Hagyd. - Akkor semmi különöset. 104

A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a telepen ami nem is telep volt, inkább város, Kénváros - egy majdnem száz fős gyülekezet volt, saját, állandó összejöveteli teremmel. Három idősödő asszony fogadta őket a zsilipnél, átvették a csomagjaikat, örültek nekik, elkísérték a vendégszobákba, külön szobát kaptak... Azután találkoztak a lévitával, egy öreg, intelligensnek látszó férfival. Lez most először látott lévitát. Elméletileg létezett ez a tisztség az egyházban, de még nem járt olyan helyen, ahol szükség lett volna rá. Itt volt. Olyan, nem lelkész illető volt, aki lelkészhiány esetén ellátott bizonyos teendőket. Lez megkérdezte tőle, hogy ha viszonylag ilyen sokan vannak, miért nem fogadnak fel egy állandó lelkészt. - Ha lenne kit - mondta a lévita, s részéről meg is volt magyarázva a kérdés. Lez egy pillanatra kísértést érzett rá, hogy elvállalja a tisztséget. Biztos a minimálbért kapná, de legalább ezen a viszonylag civilizált helyen élhetne, lenne állandó lakása, nem kellene nap mint nap utaznia, és szembenézni a bizonytalan szolgálati helyekkel... De azután rájött, hogy szerződés esetén minimum öt évet le kell itt húznia, s még mindig bízott benne, hogy belátható időn belül itt hagyja ezt a holdat. Öt év... Talán túl se élné. Lehetetlennek tűnt, hogy még csak harmadik napja vannak lent. Úgy érezte, hogy már legalább egy éve. Itt is volt hittanóra, de itt igazi. Megmutatták a pontos tanrendet is. Középkorú, sőt, kifejezetten idős emberek is heti két órát töltöttek azzal, hogy a hitvallásokat és az egyháztörténetet tanulmányozzák. 105

Nem semmi. Lez örömmel elvállalta, hogy megtartja a soron következő alkalmat az ellenreformációról. Ezt egy magas, sovány, őszes férfival beszélte meg, aki tanított - semmi képesítése nem volt rá ugyan, de szerzett pár információs memóriagömböt, s autodidakta módon megtanulta, amit meg kellett. Lez nagyon tisztelte érte. Meg az egész gyülekezetet. Lám, az Úrnak még itt is van népe... A legjobb az volt, ahogy a prónt fogadták. A prón az eddigi helyeken nem árulta el, hogy prón - ki tudja, miért? -, s itt sem akarta, de Lez beavatta a lévitát, s fél óra múlva mindenki tudta, hogy miféle szerzet ez a kék bőrű fiatalember. Persze sokan nem értették a lényegét, nekik egyszerűen „robot” lett. Pedig volt némi különbség közte és a robotok között. S tartották is tőle a távolságot rendesen, Lez nem kis örömére. Úgy döntött, hogy programterv ide vagy oda, maradnak itt még egy napot. Jó esély volt rá, hogy a következő állomáshely is egy szektás, esetleg egy teljesen érdektelen telep lenne, annak meg semmi értelme. A prón tudomásul vette a döntést, bár látszott rajta, hogy nem tetszik neki a kiadott rendtől való eltérés. De nem mondott semmit. Délután Lez megtartotta az egyháztörténeti hittanórát, valamint egy bibliaórát és lelkigondozói alkalmakat. A prón is bejelentette, hogy lehet jönni hozzá problémákról beszélgetni, de senki sem ment. Lez tudta is, hogy miért. S az itteniek egyre szimpatikusabbak lettek neki. Itt végre úgy értékelik a dolgokat, ahogy kell. Este meghívta őt a lévita vacsorára. A prón elvonult a szobájába karbantartani - azt mondta, hogy 106

a Jupiter és a Io közti feszültséghíd megterheli, s ezért van rá szüksé-ge -, bár Lez gyanította, hogy rájött, nem sok babér terem a számára. Hát csak tartsa magát karban. Itt még nincsenek kifordítva a dolgok. A lévita a feleségével és két fiával élt együtt, egy öthelyiséges lakásban. Nem volt fényűző, pedig biztos átlagon felül kerestek. De a helybeliek nem itt akarnak berendezkedni... Mindenesetre a lakás légköre és a család hangulata nagyon kellemes és barátságos volt. A fiúk nem jártak gyülekezetbe, de elfogadták a szüleik „hóbortját”. A vacsora melletti beszélgetés során kiderült, hogy alig pár éve tért meg a házaspár, s Lez kifejezetten irigy lett arra a felülről fakadó lelkesedésre, ami sugárzott belőlük. Valaha ő is ilyen volt, de valahogy megfásult, főleg mikor belelátott pár olyan dologba, amiket fiatal hívő korában el sem tudott volna képzelni a példaképeinek számító lelki vezetőkről. Szóba került pár írás, amit a Hálón olvastak. A lévita felesége áradozott egy cikkről, amit Lez egyik volt évfolyamtársa írt, hogy micsoda bölcsesség és Istentől kapott szentség van abban a cikkben. Lez egy pillanatra kísértést érzett, hogy beavassa a házaspárt a szerző pár nemes cselekedetébe, amiken nem éppen a fenti két tulajdonság látszott meg, de mégsem tette. Mert a cikk tényleg jó volt. De egy dolog mondani valamit, és más dolog meg is tenni... Úgy döntött, hogy meghagyja ezeket az embereket abban a boldog, de naiv hitben, hogy a szerző tényleg méltó arra, amit írt. Semmi értelme, hogy mérgezze azzal az életüket, amivel az ő élete is már alaposan meg van mérgezve. Azután a prónra terelődött a szó, s egy heves vita is 107

kialakult. A kisebbik fiú dicsérte az ötletet. Nem a keresztyén változatot, azt mondta, ő nem érintett ebben, hanem úgy általában a prónt. Hogy ez micsoda reménysugár azoknak az embereknek, akik magukra maradnak a mai, egymástól elidegenedett, atomjaira hulló társadalomban. Meg ha majd pár év múlva leesik az áruk, lehet, hogy ő is vesz egyet. Erre kiakadt az anyja, hogy jól is néz ki, ha ilyen menye lesz, a fiú meg védekezett, hogy dehogy feleséget akar, hanem egy barátot, társat, szóval aki megérti és akire számíthat. Ebből aztán keverés lett, hogy jó kis házasságnak néz elébe, ha már eleve úgy gondolja, hogy a felesége mellett magányos lesz... Lez meg csak azt hajtogatta, hogy neki nagyon nem tetszik a prón, úgy ahogy van. A másik fiú erre rácsapott a témára, hogy akkor meg minek mászkál eggyel, aki ráadásul pap, vagy az lesz, s akkor most hogy is van ez? Mindez igen kínos szituációt eredményezett, s Lez azon vette észre magát, hogy választania kell, kit tagad meg: a hitét, vagy az egyháza vezetésének döntését, vagyis az egyházat. Micsoda dolog egy ilyen választás! Észre sem vették, hogy a vita közben eltűnt a lévita. Arra figyeltek fel, hogy visszajön, és gondterhelt arccal leül. Elhallgattak. - Hafson egyre jobban maga alatt van - mondta halkan. - Most beszélt vele az ügyelet, mondták neki, hogy jöjjön be, mert egy héten belül nem lesz hajóforgalom, de azt mondta, inkább kint marad. - Szegény - csóválta meg a fejét a feleség. Lez megkérdezte, hogy miről van szó. Kiderült, hogy Hafson az egyik környező hegy tetején lévő 108

forgalomirányító állomás kezelője, ő vezeti a városhoz érkező hajók le- és felszállását. Egy szorgalmas, becsületes, jó hírű ember. Pár hónapja történt, hogy a vulkánt figyelő műhold valami miatt rossz adatokat adott meg, s Hafson ezek alapján állította össze az egyik teherhajó manővertervét. A hajó belezuhant a vulkánba, hatfős legénysége szörnyethalt. A vizsgálat kiderítette, hogy Hafson teljesen ártatlan volt az ügyben, de őt ez teljesen kiborította, s úgy érezte, bűnhődnie kell, mert végső soron ő vitte oda a hajót, ahol elkapta a kitörés felhője. Ésszel felfogta ugyan, hogy nem ő tehet róla, de az érzelmei teljesen felborultak. Most már ott tart, hogy be sem akar jönni a városba, ahol „mindenki csak egy gyilkost lát benne”. Egyre többen aggódnak miatta, hogy valami kárt tesz magában. A feleség egyszer csak felvetette az ötletet, hogy Leznek beszélnie kellene vele. Korábban járt gyülekezetbe, hátha egy pap jó hatással lenne rá. Lez elvállalta, miért is ne? De amikor kiderültek a részletek, megbánta. Az állomás mintegy három kilométerre volt a várostól, s gyalog szoktak közlekedni. Három kilométer ilyen alacsony gravitációnál nem távolság, fél óra alatt meg lehet tenni, kényelmes tempóban. Az egyetlen problémát egy kénátfolyás jelenti, ami újabban, a vulkán miatt öntötte el a város és az állomás közti völgyet, de egy helyen alig pár méterre keskenyedik, simán át lehet ugrani. Beleesni nem célszerű, mert a szkafander fémrészei nem biztos, hogy repedés nélkül kibírják a hirtelen hőmérsékletváltozást. 109

Mindez nem töltötte el túlságosan nagy örömmel Lezt. Az egyik fiú, ezt látva, felajánlotta, hogy elkíséri, persze csak az állomásig, nem megy be vele a „bolond Hafsonhoz”. Lez átgondolta, majd udvariasan közölte, hogy elboldogul egyedül is. Nem mintha olyan bátor lett volna, ellenkezőleg. Tartott tőle, hogy eltelik majd egy kis idő, mire rá tudja venni magát, hogy „lazán” átugorja a kérdéses kénátfolyást. S nem bírta volna elviselni azt az égést, hogy mindezt egy fiatal, itteni fiú jelenlétében tegye. Akkor inkább nem félek... „Ha Isten segít, még a kőfalon is átugrom...”, írja a zsoltáros, akkor mit neki egy vacak kénátfolyás? Hogy azon is gondolkozzon, mit mond majd az önvádtól gyötört embernek, hirtelen nem is jutott eszébe. Előbb oda kell érni... Másnapra egy úrvacsorás istentiszteletet terveztek, amit így teljes egészében át kellett adnia a prónnak. Kezdte megbánni, hogy elsőre elvállalta az ügyet, de már nem vonhatta vissza. Hiába, annyira megragadta őt ennek a házaspárnak a kedvessége, hogy szinte ösztönösen igent mondott a kérésre, s csak utána kezdett el gondolkodni... Tipikus Lez atyás reakció, ugye... - Milyen nemes! - lelkendezett a prón, meghallva, hogy mire készül. - Itt hagyja az istentiszteletet, hogy megkeressen egy elveszett embert! - Mi ezen a nemes? - mordult fel Lez. - Hát az, ahogy követi a bibliai példát! „Melyikőtök az, aki, ha elveszik egy juha a százból, nem hagyja ott a kilencvenkilencet, hogy megkeresse 110

az elveszettet?” - magyarázta a prón. Lez persze nem lett lelkesebb ettől. - Neked kell tartanod az alkalmat - közölte inkább. - Tudom. - Menni fog? - Az első telepen is ment. Pedig ott rosszabbul indult. - Rosszabbul? - Hát a verekedéssel. - De ott nem mondtad meg, hogy prón vagy. - Miért kellett volna megmondanom? Nem magamról kell bizonyságot tenni, hanem az Úrról! - De az itteniek tudják, hogy prón vagy. - Igen, észrevettem - bólintott a prón. - De meg fogom mutatni nekik, hogy... Elhallgatott. - Hogy? - kérdezte Lez. - Hogy feleslegesek az előítéleteik. - Előítéleteik vannak? - csodálkozott Lez. - Úgy vettem észre... És sajnos, arra kell gondolnom, hogy maga miatt. - Miattam? - Mintha a maga... nem túl pozitív hozzáállása köszönne vissza az itteniek viselkedéséből. - Ezt komolyan mondod? Ilyennel gyanúsítasz? - Nem gyanúsítok... csak... csak mondom. Hogy ez egy nehézség. - Tehát nehézség vagyok a számodra. - Ö... - hebegett a prón. - Mondd ki nyugodtan! - biztatta Lez, és kezdett idegessé válni. - Nehézség vagyok a számodra. - Ezt így nem mondanám - mondta végül a prón. 111

- Hát hogy? - Hogy nem mindig könnyíti... könnyítjük meg egymás dolgát. Sajnos, ez tényleg így van, nekem elhiheti, mert objektív vagyok, a programozás szerint... S nem értem, hogy mivel váltom ki magából ezt a... reakciót. Ugyanis azon kívül, hogy nem vagyok igazi ember, más... - Más hibád nincs - fejezte be Lez. - Így is lehet mondani - bólintott a prón. - Nem tehetek róla, hogy az vagyok, ami. Lez egy darabig bámulta a prónt, s úgy érezte, annak a határán van, hogy megértse. Hogy együtt érezzen vele. Hogy elfogadja. De nehéz volt átlépni a határon. - Az eredmények engem igazolnak - folytatta a prón. - Főleg, ha összehasonlítjuk... Nem fejezte be, de Lez tudta, mire gondol magasan veri a hús-vér ember Leslie Howardot, aki egy verekedésen és egy holt hülye nőn kívül nem tud sok mindent felmutatni. Bezzeg ő, a prón, az ideális lelkész... Pillanatok alatt nagyon messze került attól a határtól. - Jártam egyszer a Földön - mondta a prónnak. Még fiatalon, tizenegynéhány évesen. Van ott egy érdekes állat, a szúnyog. - Moszkitó? - Olyasmi. Vérszívó. Nem tehet arról, hogy az. Mégis mindenki lecsapja, ha a karjára száll. Néha már az alapvető dolgokkal gond van. Érted te ezt? - Nem - mondta a prón. Lez is csak később értette meg, mit mondott. 112

Érdekes volt egyedül kimenni a felszínre. Azt hitte, hogy már az eddigi mászkálások során hozzászokott, de csalódnia kellett. Azok a pár száz méteres utak egészen mások voltak, mint ez. Ott látta a célt, várta, hogy odaérjen, a bizonytalanság ellenére, s nem volt egyedül. Most egyik sem működött. A Jupiter szinte az egész látóhatárt betöltötte, de így is épp csak a teteje látszott. Elég sok fényt szórt, s a hold megmutathatta vöröses-sárgás színét. Hátul pedig a Herkules Inge izzott, buzgón lövellve felfelé a ként, aminek egy része lassan, de biztosan szállingózott lefelé. Lez is észrevette, hogy a szürke szkafandere kezd besárgulni. De ennyi még elmegy. Az állomáson működött egy irányjeladó, amit vett a szkafandere, s mutatta neki az utat. Óvatosan haladt előre, nem mert nagyokat ugrani, úgy, mint a filmekben szokás, attól félt, hogy elesik, vagy esetleg megnyílik alatta a felszín. Tudta, hogy ez kényszerképzet, mégsem tudott szabadulni tőle. Ráadásul a kénátfolyást is látta már messziről. Olyan volt, mint egy lustán elterpeszkedő piszkossárga hernyó. Mozgott is rendesen. S nagyon szélesnek tűnt. Mondták neki, hogy a legtöbb helyen széles, de van néhány hely, ahol simán át lehet ugrani. De egyet sem látott innen messziről. Lehet, hogy nemrég volt, de most nincs... Egyszer megbotlott, s gurulni kezdett az enyhe lejtőn, jó magasra feldobódva egy-egy kövön, és nagyokat nyekkenve a leérkezésnél. Bepánikolt, s alig tudott megállni. Végül sikerült belekapaszkodnia egy 113

fekete kőbe, s ott feküdt vagy öt percig, nagyokat lélegezve, és próbálva úrrá lenni remegő lábain. Állandóan az a kép lebegett a szeme előtt, hogy nem tud megállni, s beleesik a folyékony kénbe. Fogalma sem volt arról, hány fokos lehet, de biztos volt benne, hogy jóval több a Io felszínén általános mínusz százegynéhánynál. Darabokra esne a hőingadozástól... Nagy nehezen felállt, s körülnézett. A kénátfolyás még nagyon messze volt, persze csalós a távolság. Tudatosította magában, hogy nincs veszélyben, nem is volt, s nagy nehezen továbbment. Közben arra gondolt, hogy a prón már elkezdte az istentiszteletet. Vajon mit produkál? S hogy fogadja a gyülekezet? Itt biztos nem lesz majd annyira elájulva magától, mert nem fogják körberajongani, alkalmazkodó-program ide vagy oda... A kénátfolyás partjára ért. Legalább száz méter széles volt, ha nem több. Nem lehet túl mély, ha víz lenne, át is mehetne rajta, persze akkor itt kint se lenne olyan hideg. Bár ki tudja... A vulkán közelében akár még folyékony víz is lehetne. Kár, hogy a víz már rég eltűnt erről a holdról. Bezzeg otthon van bőven, az Europán... Őszintén szólva szívesebben lett volna ott. Gondolkozott egy darabig, hogy merre induljon el átjárót keresni, végül a jobboldal mellett döntött. Tisztes távolságot tartva követte az átfolyás vonalát, megállapította, hogy „felfelé” megy, árral szemben. Alig öt perc alatt elért egy jó helyre. Az átfolyás összeszűkült, ahogy átpréselte magát két jól megtermett szürke szikla között. Felmászott az innenső tetejére. Jó öt méterre volt a másik, 114

szerencsére lapos volt a teteje. Öt métert meg simán megugrik a Io gravitációja mellett. S ha mégse, esik vagy tízet, bele a kénbe. „Találtam, Uram, egy jó helyet a pokolnak. Jó lesz?” Mire gondolhattak a io-i teológusok, amikor ezeket a hülye vicceket mesélték nekik? Lehet, hogy arra, amire most ő... Leguggolt, és méregette a távolságot. Csak nekifut, elugrik és kész. Ennyi. Ilyen egyszerű. Ha meg leér a túlparton, csak annyi dolga lesz, hogy ne essen vissza. Ami megoldható. Elméletileg. Elméletileg könnyű... Na rajta... Nem is olyan egyszerű ez... Gyerünk már, ne gyáváskodj! Mindig is büszke voltál arra, hogy nem futamodsz meg. Ez más... Végül mérges lett magára, hátrébb ment, vett pár mély lélegzetet, s nekifutott. Amikor a széléhez ért, már meg is bánta, de nem volt visszaút. Elrugaszkodott, s repült vagy nyolc métert, ha nem többet, át a kén fölött, a szemközti szikla lustán beúszott alá, legalábbis így tűnt, s tökéletesen földet ért, még el sem esett. Visszanézett, és vállat vont. Nem is volt olyan nagy ügy... Megnézte az irányjelzőt, hogy visszataláljon ide, majd ment tovább. Az állomás olyan volt, mint egy bunker, tetején pár nagy tányérantennával és rádióráccsal. A zsilipnél 115

nem volt senki, amint beállt elé, megkérdezte tőle automatikusan, hogy be akar-e menni. Be akart. Amíg a zsilipben várta, hogy az fokozatosan felfűtse a kívül alaposan lehűlt szkafanderét, azon gondolkozott, mi vesz rá embereket, hogy önként kivonuljanak ilyen távoli, sivár helyekre, teljesen egyedül. Nem igazán értette őket. Ekkor döbbent rá, hogy nem is gondolkozott még azon, mit mond majd annak a Hafsonnak vagy kinek. Mit mond olyat, amit nem hallott még... Mert már elmondtak neki mindent, hivatalos igazolása is van róla, hogy ártatlan - csak magának nem adott felmentést. De talán nem is szavakkal kell meggyőzni őt. Jézus is azt mondja: „Ha bementek egy házba, mondjátok: Békesség néktek, és ha lakik ott valaki, aki a békesség fia, a békességetek megnyugszik rajta, ha nem, visszaszáll rátok...” De lehet-e békesség fia ez az önvádtól gyötört ember? Miért ne, hiszen az is lehet, aki nagyon vágyik a békességre... Már csak az a kérdés, van-e Leslie Howard-nak békessége, ami rászállhatna. Tartott tőle, hogy nincs. Lehet, hogy a hely miatt, de a saját nyomorúsága is nyomasztani kezdte. Eszébe jutott, hogy már mióta nem imádkozott úgy, ahogy régen, s a Bibliát sem úgy olvasta, ahogy kellene, épp csak belenézett, hogy mi az aznapra ajánlott igeszakasz, azzal kész... Reménytelen eset vagyok, állapította meg. De legalább fáj, hogy milyen nudli vagyok lelki szempontból. Ha mást nem is csinál... Mikor végre bemehetett az állomás belsejébe, levette a sisakját, és jó hangosan köszönt. Semmi válasz. 116

Fülelt egy kicsit, majd még egyszer próbálkozott. De semmi. Valami furcsa szag csapta meg az orrát. Mint mikor rosszul állítja be az ember a sütőt, s kicsit megkapja a húst... Mi a fene? Rosszat sejtve nekiállt körülnézni a szobákban. Sehol nem talált senkit. A konyhában egy reggeli maradványai voltak az asztalon, de már legalább egy naposak. Vagyis ma nem reggelizett. Sőt, tegnap reggeli óta nem evett. Lehet, hogy bekattant teljesen. S most valahol leskelődik, hogy Lezre vesse magát... Kezdett ideges lenni. Nyomasztotta a hely. Hogy egy kis bátorságot gyűjtsön, magához vette a reggeli mellett fekvő kést. Nem igazi fegyver, de az illúzió... Az illúzió fontos. A szag bizonyos helyeken erősebb volt, hát elkezdte azt követni. S így a raktár előtt meg is találta Hafsont. Nem volt túl szép látvány. Egy otromba bányalézer feküdt mellette, kibiztosítva, villogtak a figyelmeztető lámpák. Lez igyekezett úrrá lenni a háborogni kezdő gyomrán; lehajolt, hogy kikapcsolja a bányalézert, vigyázva, hogy ne érjen hozzá a kioldógombra merevedett kezekhez. Érdekes módja az öngyilkosságnak bányalézerrel szétlőni egy fejet, bár nem túl szép. A hús az arcról egy az egyben elpárolgott, s a koponya is kettérepedt a hirtelen hőtől. A haj maradványai égett csomóként tapadtak a felhólyagosodott fejbőrre, s az agy bomlani 117

kezdő darabjai kiszivárogtak a fehérre égett arckoponyára. Nem éppen erre számított. Igyekezett elhessegetni magától azt a gondolatot, hogy ez az izé felkel és nekiesik. Nem tudott rá úgy gondolni, mint egy emberre. Hogy megnyugtassa magát, elszedte a halottól a bányalézert, és a nyakába akasztotta. Arra az esetre, ha mégis felkelne... Miközben nekiállt rádiót keresni, hogy közölje a várossal, mi történt, azon töprengett, hogy most ő lenne ennyire gyáva alak, vagy mindenki ilyen, csak senki sem vallja be? Nem volt egy diadalmenet visszatérni. Valami miatt újabban mindig az eredményeit vizsgálta, s az eddigi nem túl fényes lista most egy halottal is gazdagodott. Persze vigasztalták, hogy nem ő tehet róla, meg hogy mindent megtett, amit megtehetett, de nem lett tőle jobb kedvű. De legalább nem gyalog kellett visszamennie, egy lánctalpas jött a holttestért, hatalmas kerülővel, mert a kénen az sem tudott átkelni. Így visszafelé jó két órát zötykölődött a vezető és a fekete zsákba csomagolt Hafson társaságában. A városban egy lelkes gyülekezet fogadta. Hafson halálhíre mindössze a lévita családját törte le, a többiek azt se nagyon tudták, ki volt, legfeljebb emlékeztek páran a hajó lezuhanása körüli hercehurcára. De más semmi. Viszont lelkesen újságolták Leznek, hogy a prón milyen jól prédikált, s jó páran gratuláltak neki, hogy ilyen munkatársa van. Lez a szobájába menekült. Teljesen kiakadt. 118

Ő lejárja a lábát, kockáztatja az életét, s mit kap: egy szétsült fejű hullát. A prón meg domborít a szószéken, és mindenki róla beszél. S már az sem baj, hogy prón. Hiszen épp ez az: nem ember. Ideális lelkész. Tehát az ideális lelkész nem ember. Mi folyik itt? Ráadásul a prón is hallotta, mi történt, s úgy döntött, meglátogatja. - Néha későn érkezik az ember - mondta. - De nem kell nagyon elkeserednie, hiszen mindennek rendelt ideje van, és semmi sem történik az Úr akarata nélkül. - Mert szerinted az Úr akarata volt, hogy az a férfi megölje magát? - kérdezte mérgesen. - Dehogy! - rázta a fejét a prón. - Nyilván nem örült neki, de megengedte, hogy ez történjen. Az ő bölcsessége hatalmas, s jól tudja, mit miért csinál. - Ez így van - morogta Lez. Hallgattak egy darabig. - Az Úr megáldotta a szolgálatomat - közölte azután a prón. - Hallottam hírét - morogta Lez. - Csak azt tudnám, hogy csinálod! - Ahogy kell - vont vállat a prón. - Minden írva van... Legjobb kézikönyv a Biblia. - Még egyszer sem hallottalak prédikálni. - Mert csak olyankor jutottam szóhoz, amikor maga nem ért rá. - De az eredmény, ugye, téged igazol? - Engem. - Akkor fáradj át a szobádba, és adjál hálát, hogy az én elnyomó uralkodásom ellenére is ki tudtál bontakozni! 119

Mivel a prón látta, hogy Lez mérges, nem mondott semmit, hanem felállt, és elindult kifelé. - Nem értem magát - közölte az ajtóban, majd kiment. Lez sokáig bámult utána. - Én sem - állapította meg végül. A halottkém gyorsan végzett, Hafsont el lehetett temetni. A lévita elintézte, hogy a gyülekezet saját halottjának tekintse. Ezt nem volt nehéz elintézni, mert Hafsonnak egy ismerőse sem volt, egyszerű állami szegénytemetést kapott volna. Így hirtelen akadt vagy száz gyászoló. Lezt kérték meg a szertartás lebonyolítására. Bár Lez meglehetősen temetői hangulatban volt, nem igazán érezte alkalmasnak magát bármire is. Így majdnem lepasszolta a dolgot a prónnak, de eszébe jutott, hogy a múltkor is milyen sikere volt; elöntötte a féltékenység, s elhatározta, hogy ő csinálja. Meg tudja csinálni. Ő találta meg a holttestet - máris ott egy lehetőség, hogy személyessé tegye a beszédet. S itt a kulcs mindenhez. Ha mást nem is, ezt jól megtanulta a teológián. A prón mesélt pár dolgot az előző temetésről, de ez más volt. Itt a város alatt volt egy régi tárna, oda temetkeztek. A vulkánkitörés miatt a tárna egyes részeit veszélyesnek nyilvánították és lezárták, de így is maradt elég hely. Még aznap este megtartották a szertartást, mert Lez mondta, hogy bár szívesen maradna, holnap menni kell, így is késésben vannak. Talán mert ilyen hirtelen kellett csinálni mindent, alig jött el valaki. A lévita, a felesége, meg néhány 120

bányász. Lezzel és a prónnal együtt voltak tízen, de a temetés végére már csak heten. A három távozó nem jószántából ment el, vagy mert unalmas lett volna a prédikáció, hanem riasztották őket. Marad hét. A teljesség száma, ugye... Nem volt túl felemelő. Lez a halálról beszélt, s arról, hogyan szembesült vele, amikor megtalálta a holttestet. De nem sikerült kihoznia belőle, amit eltervezett. Így inkább rátért a lényegre: hogy milyen volt, amikor az Úr Jézus szembesült a halállal a golgotai kereszten. Hogy neki minden lehetősége meglett volna rá, hogy elkerülje, akár az utolsó pillanatban is meggondolhatta volna magát, de ő nem tette, hanem vállalta, mert szerette a bűnös embereket, s a halálával megszerezte számukra az élet lehetőségét. Ez a rész már jól sikerült, s Lez rájött, hogy azért, mert itt végre az Úrról beszélt, és nem magáról. A gond csak az volt, hogy az összes hallgatója tisztában volt már ezekkel a dolgokkal. Egy nem túl tágas folyosón álltak, a koporsó a falba vágott lukak egyikében volt. Lez befejezte a beszédet, énekeltek egyet, közben az automatika lezárta a luk oldalát. Majd Lez imádkozni kezdett. A harmadik mondat után rájuk szakadt a folyosó. Teljesen váratlanul történt. Az egyik pillanatban állnak, lehajtott fejjel és összekulcsolt kezekkel (már amennyire a szkafander kesztyűjében össze lehet kulcsolni egy kezet), a következő pillanatban meg nagy robajlással leüti őket valami erő a lábukról, s különféle méretű és színű kövek közé szorítja be a tagjaikat. Elsötétült előttük minden. Lez elég hamar magához tért. Teljesen sötét volt, a 121

lámpák a folyosó tetejével együtt a nyakukba szakadtak. Felkapcsolta a sisaklámpáját. Rájött, hogy az egyik lába be van szorulva. Próbálta kihúzni, de nem ment. Szerencsére a fényre odakúszott az egyik bányász, aki kiszabadította. - Mi a fene volt ez? - kérdezte Lez. - Valami rengés - mondta a bányász. - Nem jelezték, hogy ilyen veszély lenne... - A vulkán miatt? - Lehet. Megkeresték a többieket, s együttes erővel kiszedték őket a kövek alól. Senki sem sérült meg komolyabban, kivéve a lévitát. Bár a szkafandere nem szakadt át, a jobb oldalát mellkastól a térdéig teljesen összezúzta egy kő. Valósággal úszott a vérében, s néha magához tért, majd újra elájult. A felesége ezt látva összeomlott, és siránkozni kezdett, nem lehetett vele abbahagyatni. - Fázom - közölte néha a lévita, mikor magánál volt, majd újra elájult. A várossal nem szakadt meg a rádiókapcsolatuk, azon keresztül jelezték nekik, hogy már megkezdték a mentést, betájolták őket, és fúrni kezdtek le egy mentőszondát. Maradjanak ott, ahol vannak, ne keressenek kijáratot, mert nincs. Így leültek és vártak. Arra, hogy valami kezdi elönteni az üreget, ahol vannak, a prón figyelt fel. - Ez mi? - mutatott a kövek közül előszivárgó folyadékra. - Kén - állapította meg a bányász, aki kiszabadította Lezt, majd jelentette is a városnak, kérve, hogy siessenek. A kén ijesztő gyorsasággal 122

szivárgott, s jól látszott rajta, hogy folyik is valamerre. Erősen. - El fog sodorni minket, ha itt maradunk - mondta a bányász. - Nem azt mondták, hogy nincs kijárat? - kérdezte Lez. - Felfelé nincs - felelte a bányász. - Lefelé szinte mindig van. Ha szerencsés, még a bolygó közepéig is leutazhat, ha jó hasadékot fog ki... - Imádkozzunk! - javasolta a prón. Erre senki nem mondott semmit. Lez magában, némán fohászkodott, hogy kijussanak innen, ha lehet, de úgy érezte, nagyon erőltetett lenne közösen imádkozni. - Nem imádkozunk? - kérdezte a prón. - Pál apostol is mondja, hogy szüntelen imádkozzunk... Erre sem felelt senki. A prón körülnézett, majd demonstratívan összekulcsolta a kezeit és lehajtotta a fejét. Már derékig a kénben ültek, s megérezték a sodrását is. Összekapaszkodtak, nehogy valakit elvigyen. Páran kezdtek pánikba esni, így a lehető legjobbkor érkezett meg a mentőszonda. Újabb adag kő zuhant le, amikor átfúrta magát, de nem ütött meg senkit. Amennyire a sisaklámpák fényében ki tudták venni, egy kúp alakú, fémszínű szerkezet volt, süllyesztett villogókkal az oldalán. Félrecsúszott egy lemez, s a belsejéből kiömlő fény megvilágította a kénben ülő embereket. - Siessenek! - sürgette őket a mentőcsapat vezetője fentről. - Beszállás! Felálltak, és elevickéltek a szondáig. Lez és a bányász hozta az összetört testű lévitát, a prón és egy 123

másik bányász meg a feleséget kísérte. A szonda belseje nem volt túl nagy, jól egymáshoz szorultak, mire bepréselődtek. Felszóltak, hogy bent vannak, indulhat. De a szonda nem mozdult. - Mi a baj? - kérdezte a bányász. - Van egy kis gond. - Micsoda? - Túl nehezek... A szonda nem garantálja, hogy ekkora súllyal nem akad el útközben. - Elakad??? - Beszorul, s vagy kiszedjük magukat, vagy nem. Így el se indul. Automatikus. - Akkor itt maradunk? Ne hülyéskedjen, már ide is kezd befolyni a kén! Lezre rátört a klausztrofóbia a szűk helyen, az egymáshoz szorult testek között... - Mondjanak már valamit! - nyögte a rádióba. - Hát... - recsegte a rádió. - Egyiküknek ki kellene szállnia. Majd visszamegy érte a szonda. A második fuvarral... De siessenek! Ha kész, nyomják meg a zöld gombot! Egymásra néztek. Ez aztán temetés a javából. Lez hirtelen valami belső szorítást érzett, hogy vállalja, itt marad. De nem mondott semmit. - Engem... - szólalt meg a lévita. - Nekem már mindegy. Nem is vették észre, hogy megint magánál van. - Ugyan! - szólt rá Lez. - Az az igazság... - mondta halkan a bányász - hogy igaza van. Még ha rögtön kórházba kerülne, se hiszem... 124

- Rakjanak ki! - követelte a lévita gyenge hangon. Lez tanácstalanul körülnézett, s megakadt a szeme a prón kék bőrén. - Nem! - szólalt meg határozottan. - Az ember felmegy. A prón lent marad. A prón ránézett. Szenvtelen, hidegen mérlegelő tekintete sehogy sem illett bele a szituációba. - Én maradok! - ellenkezett a lévita. - Nekem már mindegy. - Döntsék már el! - szóltak rájuk fentről. - Minél többet várnak, annál kisebb az esélye, hogy a lent maradót is fel tudjuk hozni! A prón végül bólintott, s kilépett a szondából, mellig elmerülve a kavargó kénben. Nagy nehezen megkapaszkodott egy kőben. - Igaza van Howard tiszteletesnek - mondta. Nekem kell maradnom. De nem azért, mert prón vagyok. János apostol írja: „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Jézus az életét adta értünk, mi is tartozunk az életünket adni a mi testvéreinkért.” Lez ránézett, s valami furcsa érzés kaparta belülről. Tudta, hogy szabadulniuk kell. Hogy szabadulnia kell... - Mindjárt jövök! - hazudta a prónnak, majd rácsapott a zöld gombra.

125

IV. ANANKE Ha vannak olyan helyek a világegyetemben, amiket arra teremtettek, hogy ideális helyül szolgáljanak a töprengőknek, az Ananke hold biztos köztük található. Valójában inkább csak egy repülő hegyről van szó, amiből sok ezer hasonló kering a kisbolygóövezetben - az Anankét valamikor régen befogta a Jupiter, s azóta rója körülötte a köröket fáradhatatlanul. Semmi érdekes vagy értékes nincs rajta, nem sok expedíció nézett felé azóta, hogy egy lelkes jupiterrendszeri hazafi kitűzte a vörösnarancssárga lobogót. Vagy száz évvel később egy különc milliomos kitalálta, hogy megveszi a hold egy részét (mert teljes égitestet nem lehet magántulajdonba adni), és házat épít rá. Akár több háznak is lett volna hely, bár a hold a maga tíz kilométerével nem éppen a nagyságáról volt híres, mégse tolongtak a jelentkezők a szomszédos telkekre. De lakótárs sem sok. A milliomos halála után az örökösök rájöttek, hogy semmit sem tudnak kezdeni az örökséggel (mert a vagyon nagy része ráment az építkezésre, nem utolsósorban a szállítási költségekre, elvégre a Jupiter huszonegymillió kilométerre van), és sokáig parlagon hevert, míg az egyik vallásos lányunoka nemes gesztusként az egyháznak adományozta az objektumot; a gyülekezete egyből fel is avatott egy köszönő márványtáblát a tiszteletére. Persze az 126

egyház sem tudott mit kezdeni vele, mindentől messze esett, remetének senki sem akart jelentkezni, az űrforgalmi irányítók által rátelepített jeladó bérleti díja meg éppen hogy fedezte az időszakos átvizsgálások költségét, amik nélkül lakhatatlannak nyilvánították volna. Na nem mintha bárki is ott akart volna lakni... De egy szép napon az egyház egyik vezető embere rádöbbent arra, hogy milyen hasznos célra tudná felhasználni az értékes, de hasznavehetetlen házat az Ananke holdon. Egyrészt felfedezte, hogy a ganümédeszi teológián folyó lelkészképzés semmit sem ér egy XXI. századi dél-koreai teológus meglepően hamar feledésbe ment műve nélkül, ami a sokat sejtető „Mennyi problémát okoz Istennek a tökéletessége?” címet viselte. De arra is rá kellett jönnie, hogy ezt a művet, ki tudja miért, semmilyen idegen nyelvre nem fordították le. Mivel nem túl sok teológus tud a XXI. századi dél-koreai nyelven olvasni, le kell fordítani. S ki lenne rá alkalmasabb, mint a kérdéses nyelvhez oly igen jól értő Leslie L. Howard tiszteletes, aki már csak azzal is kiérdemelte ezt a nemes és megtisztelő feladatot, hogy eltüntette a szóban forgó egyházi vezető szívének oly kedves prónt, aminek hatására a JPC felbontotta az egyházzal kötött szerződést, abbahagyta az „adományok” folyósítását, viszont mindenfelé szétkürtölte, hogy a prón milyen áldozatkész volt, megmentette hat ember életét. S mintegy véletlenül, odatettek egy számot a reklám végére: már kétszázötven prónt vettek meg egyedül csak a Jupiterrendszerben! (Máshol ugyanis nem lehetett kapni.) 127

Lez sokat gondolkozott azon, hogy miért pont ezt találta ki számára a főtisztelendő elnök úr. Ha ugyanis büntetésnek szánta, számára egyáltalán nem volt az, hiszen alig két héttel a prón eltűnése után máris különgép hozta az Anankére, ami egy csendes, nyugodt, biztonságos és kellemes hely volt a Io vulkánjai, kénfolyói és rengései után. Nem kellett nap mint nap utazni, kellemetlenebbnél kellemetlenebb szituációkba keveredni, hanem addig alhatott, ameddig akart, azután leült a számítógép mellé, és próbált értelmes mondatokat összerakni a fordítóprogram által kidobott zagyvaságokból. Nem ez volt a mennyország, persze, de a Io-hoz képest minden volt, csak nem büntetés. Ráadásul háromnaponta olyan helyzetbe került a hold, hogy három órán keresztül rá tudott kapcsolódni a Hálóra. Így egyedül sem érezte magát. Rögtön a második nap megpróbálta felhívni Judithot, sikerrel. Otthon volt, Voyagervárosban, s igaz, hogy ottani idő szerint hajnali ötkor ébresztette fel a hívással, de a nő egyáltalán nem tűnt indulatosnak miatta. Lez hirtelen elfelejtette, hogy mit is akart neki mondani, de Judith egyből egy csomó aggódó kérdést zúdított rá, amint felfogta, ki is hívta. Így Lez csinált egy szép kis számlát az egyháznak, amíg mindent elmesélt neki, persze megszűrve bizonyos dolgokat, ám később elégedetten állapította meg, hogy ezzel a szűréssel nem magát, hanem inkább bizonyos egyházi felső körök becsületét védte. Minek ábrándítsa ki ezt a kedves teremtést az eredetileg nemes dolgokból? Épp elég, hogy ő már kiábrándult. De nem Judithból. Sőt, a beszélgetés hatására épp az 128

ellenkező történt. Judith ugyanis olyanokat mondott, hogy nagyon aggódott miatta, meg sokat gondolt rá, azután megemlítette, hogy pár héten belül visszamegy a Külső Zónába a gyerekekért, hogy elhozza őket az Europára, s Lez akár el is kísérhetné… - Ö... - habogta Lez. - Mármint én? - Igen - bólintott Judith. Nagyon szép volt így, kócosan és karikás szemekkel, hajnali ötkor... Tényleg szép volt. - Hogy... én... kísérjelek el? - Jó, jó... - vont vállat Judith. - Tudom, hogy most nem érsz rá, mert fontos dolgod van... Csak úgy eszembe jutott, hogy milyen jó lenne. Csak egy kósza ötlet... - Ez vicc? - kérdezte Lez. - Ugratás? - Halálkomoly - mondta Judith. Leznek megpróbálkozott a szíve egy kiugrással a torkán keresztül. - Akkor megyek - mondta. - Tényleg? - csillantak fel Judith szemei. - Tudsz jönni? Elengednek? És a fordítás? A fenébe ezzel a vacak fordítással, gondolta Lez. - Ha azt mondtam megyek, akkor megyek - közölte elszántan. - Akkor is, ha a teljes Institúciót kell hatodik századi bantu néger nyelvre fordítanom. - De jó! - csillogtak tovább Judith szemei. - Bár a jegy elég drága... - Azt mondtam, megyek - ismételte meg Lez hajlíthatatlanul. Útban az Anankéra gondolkozott el azon, hogy vajon van-e neki helye ebben az egyházban. Nem az egyházzal volt baja, hanem bizonyos személyekkel. 129

Mert ahol - az érvényes egyházi törvények ellenére egy vezető kényekedve szerint lehet ide-oda dobálni egy felszentelt, és érvényes, szerződéses szolgálati hellyel bíró lelkészt, s a felsőbb hivatalokban legalább öten kell hogy szemet hunyjanak efölött, ott akarjon ő lelkész lenni? A diplomája érvényes a Szövetségi Állam összes helyén, vagy ha az elnök úr keze bárhova elér, akár világi pályán is elhelyezkedhet vele. Mondjuk egy könyvtárban, aminek van teológiai részlege, és melyiknek nincs? Vagy egy pszichiátriai cégnél. Vagy a tábori lelkészségnél. Keresték már meg ilyen ajánlattal. De egy biztos: vele nem fognak így játszani. Meg is fogalmazott magában egy levelet, amiben közli az illetékesekkel, hogy kilép a Jupiterrendszeri Krisztus Egyesülő Egyháza kötelékéből, személyi ellentétek miatt. Elégedett volt a megszövegezéssel. Persze csak játszott a gondolattal - egyelőre. Sőt, nem igazán hitte, hogy valóban meg fogja tenni, ismerte magát, túlságosan kényelmes természet volt ő hozzá. Nem vallotta be ugyan magának, de lelke mélyén még mindig arról álmodozott, hogy nemsokára visszatérhet az Europa holdra, szeretett gyülekezetéhez, mintha mi sem történt volna. Ráadásul, amikor ezt tervezgette, még nem volt a képben Judith. Már teljesen lemondott róla. De így... Megbeszélték még, hogy Judith melyik járattal akar menni. Lez itt kilépett egy pillanatra a vonalból, s megnézte, van-e még hely a járaton. Volt. Egyből elő is jegyzett rá egy jegyet. Tartalék pénzének a jó része rá fog menni, de ilyen apróságok most nem 130

számítottak. Elvégre Salamon is megmondta: „Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert annak ára sokszorosan felülmúlja az igazgyöngyét.” S akinek ezer felesége volt, az csak tud valamit... Utána egyből visszahívta Judithot, s megmondta, hogy minden rendben. Judith nagyon boldognak látszott. Lez is. Bár amikor újra egyedül maradt, valami furcsa riadtság öntötte el. Vagy csak a felelősségérzet tört rá hirtelen? Alig ismeri… Ráadásul özvegy… Idősebb egy kicsivel… Félne? A prónos ügy lezárása sem hagyta nyugodni. A lévita pár órával az után, hogy felértek, meghalt. Menthetetlennek bizonyult, amit a bányász már lent megmondott. S az igazat megvallva, ezzel Lez is tisztában volt. Mégis elintézte, hogy a prón maradjon lent. S túlontúl nyilvánvalónak látszott, hogy aki lent marad, annak annyi. A szonda visszament, igaz, de a sebesen folyó kénen kívül semmit sem talált. A méregdrága programozott klón terméket elnyelte a Io. Lehet, hogy valamikor, napok vagy évek, évtizedek múlva előkerül majd, de lehet, hogy soha. Az biztos, hogy meghalt. Meghalt... Meghal-e egy prón? A kérdés nem is olyan egyszerű. Alig pár órával azután, hogy feljöttek, és megfigyelésre bevitték őket a kórházba, jött valami hivatalnok, s ki akarta állítani a halotti anyakönyvi kivonatot. Lez meg nekiállt magyarázkodni, hogy azt itt nem lehet, mert a prón... az prón. Természetesen volt azonosítóchip a csuklójában és a homlokában, anélkül nem is utazhatott volna, de egészen más chip volt, mint az 131

embereké. Új kategória. A hivatalnok nem is tudott mit kitalálni, elment, hogy felvegye a JPC-vel a kapcsolatot. Nem jött vissza. A főtisztelendő elnök úr pedig egyenesen a JPC-től tudta meg, hogy mi történt. Biztos érdekes jelenet volt, Lez nem bánta különösebben, hogy nem volt a közelben. Ő is küldött egy táviratot később, valami ilyet: A prón szolgálat-teljesítés közben eltűnt stop leslie l howard stop Amint lehetősége nyílt rá, kapcsolatba lépett Christiannal is, s beszélgettek. Christian azonnal leszögezte, hogy a történtektől függetlenül elvárja, Lez folytassa az útját. Mert neki ez volt a fontos. Amit Lez meg se hallott, neki az volt a fontos, hogy meghalt-e a prón, vagy csak tönkrement, mint a robotok szoktak. Illetve, másképp feltéve a kérdést: megölte-e a prónt, vagy csak tönkretette. - Milyen szempontból? - kérdezte Christian. - Mert ha a Biblia szempontjából nézed, azt csak te tudhatod. Ha volt gyilkos indulat benned, akkor megölted. - És ha gépnek veszem a prónt? Akkor is? - Itt nem az számít. Vedd komolyan a tízparancsolatot meg a Hegyi beszédet. Már a szándék is bűn. Függetlenül attól, hogy mire irányul. Érted? - Ezt értem - mondta Lez. - De gondold végig: egyvalakinek maradnia kellett. S a prón végül is csak egy testbe csomagolt számítógép. Tehát én a számítógépet választottam az ember helyett, és felhoztam az embert. - Ha ez történt, nem vagy gyilkos - állapította meg Christian. - De ha azért csináltad, mert ki nem állhattad, az vagy. 132

Hát ez az, gondolta Lez, nem tudja, hogy miért csinálta. Fogalma sem volt, így utólag, hogy milyen indulat dolgozott benne. Talán nem is gyilkos… Vészhelyzetben, beszorulva egy kis fémkamrába, miközben folyik be a kén, nem gyilkos indulatok vannak az emberben. Ösztönösen cselekszik. De az ösztön is lehet gyilkos... Néha meg az jutott eszébe, hogy neki kellett volna ott maradnia. Mártírként. Elvégre a prón is megmondta: ha fel tudod magad áldozni a másikért, akkor mondhatod, hogy van benned szeretet... De csak ennek a számítógépagyú prónnak jut eszébe ilyesmi ilyen helyzetben... A tekintete is milyen furcsának tűnt. Semmi köze nem volt a szituációhoz. Nem félt. Hiányzott belőle a halálfélelem. Márpedig Jézusnak is volt halálfélelme, vért izzadt a keresztrefeszítés előestéjén. Akinek nincs halálfélelme, az nem is él. Mert aki él, ragaszkodik hozzá. Tehát a prón nem élt. De a magát oly tökéletesnek tartó Leslie Howard nem jutott el a gondolatig, hogy ő marad, és a prón megy. Hanem eldöntötte, hogy a prón marad. Mert a prón nem ember! Akkor mi? Nem is gép... A fene tudja... Judith is felhívta néha, bearanyozva egy-egy napot. S végre nem a bevándorlási hivatal hülyeségeiről beszélgettek, hanem mindenről. Csak úgy. Egymásról. A régi dolgokról. Az álmaikról. Judith gyerekeiről. (Érdekes, a férjét, aki meghalt, soha nem hozta szóba, 133

csak ha muszáj volt, s akkor sem mondott róla semmit.) Irodalomról. Versekről. Shakespeare-ről, Goethéről, Humbertről. Lez most egész más szemmel nézte az asszonyt. Örömtől dobogott a szíve, ha felfedezett benne valami újat, ami kedves volt a számára, s félelem szorongatta, ha valami olyat látott meg benne, amit korábban nem képzelt volna róla. Aztán valahogy szóba hozta a prónnal kapcsolatos vívódását is, s örült, hogy van valaki, akivel úgy oszthatja meg, hogy nem fogják kioktatni. Judith figyelmesen végighallgatta, majd annyit mondott, hogy ezen nem érdemes rágódni. Azt tette, amit tennie kellett. Soha nem lesz egy gép sem, legyen akármennyire is embernek álcázva, olyan fontos, hogy egy embert feláldozzanak érte. Mármint keresztyén szemmel. - De itt egy haldokló emberről volt szó. Aki meg is halt, még aznap - ellenkezett Lez. - Az teljesen mindegy. Nem változtat a lényegen mondta Judith. Majd beszámolt róla, hogy mit gondolt a prónról, amikor ott a strandon találkoztak. - Érdekes volt, újdonság, de... - De? - kérdezte Lez. - De nem hiszem, hogy egy óránál több időt kibírtam volna vele. Volt benne valami taszító. Önhittség, vagy nem is tudom... - Azt hitte magáról, hogy tökéletes. - És az volt? - Az biztos, hogy nálam tökéletesebb volt. - Ugyan! - szólt rá Judith. - Miért? - Hát ott a strandon is... Úgy viselkedtem, mint egy 134

hülye. - Féltékeny voltál - vigyorgott Judith. - Micsoda? - Nem kell tagadni, tudom, hogy az voltál. De tudod mit, inkább ezen gondolkozz, mint azon a buta prónon! Sajnos most abba kell hagynunk, szia! De Lez mégse tudott csak ezen gondolkozni. Féltékeny? Észrevette? Elszégyellte magát. S mindez együtt a prónnal - egyáltalán, van ennek a két dolognak bármi köze is egymáshoz??? - jó eséllyel tette tönkre Lez amúgy sem rózsás hangulatát. Pedig... A mű pedig, amit fordítania kellett volna, egyszerűen szörnyű volt. Nem csoda, hogy ezt választotta számára a főtisztelendő elnök úr. Nem is foglalkozott vele különösebben, nehezen bírta rászánni magát, hogy nekiüljön; ráadásul sejtette, hogy a lelkészképzés nem omlik össze, ha nem készül el napokon belül a fordítással. De néha, amikor már majd megette az unalom, mert se Háló, se Judith, se semmi ebben a lecsupaszított házban, vagy ha kavargó gondolatai elől akart egy kis nyugalmat találni, ráfanyalodott. Nagy meglepetésére talált egy értelmes gondolatot benne. (Amúgy a XXI. századi dél-koreai teológiai művek nagyon színvonalasak voltak, ritkaságszámba ment, hogy ilyen is akadt köztük.) Szóval az értékes gondolat a következő volt: Néha az a legnagyszerűbb orvosság a gondjainkra, ha képesek vagyunk úgy szemlélni a dolgokat, ahogy 135

Isten szemléli őket. De vajon hogyan szemlélte Isten a prónt? Uram, hogy szemlélted te a prónt? Na és Judithot? Az Anankén sokat imádkozott, és a Bibliát is gyakrabban forgatta, mint egyébként, a lelki élete lassan meggyógyult. Most is természetesen jött, hogy kérdésével egyenesen az érintetthez fordult. S rögtön érezte, hogy a válasz ott motoszkál valahol a lelke mélyén, de még dolgoznia kell rajta, hogy elő is jöjjön. Ha az eredményeket nézzük, elégedett lehet vele. Mármint a prónnal. Hiszen sokkal nagyobb sikere volt, mint Leznek, ahol meg nem tudott eredményt elérni, ott Lez sem tudott. Nem volt leterhelve egy csomó hülyeséggel, a programja csak azzal foglalkozott, amivel kell, mindig eszébe jutott minden, tiszta volt a feje, nem indulatoskodott... Ennyi erény mellett nem is csoda, hogy egy kicsit nagyképűre sikeredett. De tényleg az volt, vagy csak ő látta annak? Az nem alázat, hogy morgás nélkül odament, ahova küldték? Ahova kellett? A Io neki sem volt kellemes hely, mondta is, hogy a feszültséghíd miatt gyakrabban kell karbantartania. De ezt sem panaszkodásként. Bezzeg Lez egyfolytában morgott, igaz, csak magának, de ki a fenének tudott volna ott morogni magán kívül? Szörnyű volt az a szállás a kocsma mellett, a szektások gorombasága, a szállítójárművek kényelmetlensége, a fáradtság, a bizonytalanság, az a marha nő a konfirmálással... Bezzeg a prón szépen, udvariasan bánt volna vele. S 136

le is konfirmált volna a nő, és lehet, hogy egyszerű, de buzgó tagja lett volna a gyülekezetnek. Sancta simplicitas... A szent egyszerűség mintapéldánya. De ő Leslie Howardot fogta ki, s lehet, hogy soha nem lesz belőle semmi lelki szempontból. Jó esély van rá... Mert a prón tökéletesebb volt, mint ő... Nem beszélve arról, hogy a prónnak esélye sem volt rá, hogy olyan mértékű gondokkal küszködjön, mint Lez egy bizonyos nőszemély miatt. Akkor hát ez a helyes? Buzdítsuk adományozásra a híveket, és vegyünk prónokat? Tökéletesen programozott szolgákat a tökéletes Istennek? Iktassuk ki a bűnt egy csellel, egy programmal, ami nem ad helyet neki? Ezt kellene tenni? Tudta, hogy nem, de mégse tudta megcáfolni. Jó fél napot rágódott rajta, míg megértette a választ. Kellett hozzá némi segítség is. A „nappaliban” ült, a ház legérdekesebb helyiségében. A zsilip kivételével ez volt az egyetlen, ami nem a felszín alá épült, s a tetején egy két méter átmérőjű, többrétegű páncélüveg ablak volt, nagyon szép látványt biztosított. (S jó drága is lehetett.) A hold elég gyorsan forgott, így mindig változott a látvány, bár ez főleg csak csillagokat jelentett. A Jupiter, s néha egy-egy nagyobb holdja maximum fél óráig volt látható fordulatonként. Lez általában itt üldögélt, és birkózott a szöveggel. Na meg magával, Judith és a prón problémájával. Egyszer csak rátalált a második értelmes gondolatra a könyvben. Ha Isten azt akarta volna, hogy tökéletes szolgái legyenek, nem az emberekre bízta volna az 137

evangéliumot. Márpedig az emberekre bízta. Nem a prónokra. Nem übermenschekre. És Lez ember. Nagyon is ember. Túlságosan is az. Mégis őt hívta el szolgájának az Úr. Hátradőlt a székben, és az ablakon bekandikáló távoli Jupitert nézte. Szép látvány volt. Akkor, kérdezte, akkor ez most hogy van? Jól tettem, amit tettem? Azt tettem, amit tennem kellett? S a Jupiter megremegett kicsit, majd a Nagy Vörös Folt hirtelen egy hatalmas, végtelen bölcsességet sugárzó szemmé változott - és barátságosan rátekintett. Lez döbbenten bámult, valami szokatlan melegség járta át, kicsit meg is remegett tőle. Zavartan becsukta a szemét, és kinyitotta újra. De addigra már csak az évszázadok, talán évezredek óta örvénylő vörös-narancs színű gázok forogtak körbe-körbe, egykedvűen a huszonegy millió kilométeres messzeségben... 2000. augusztus; 2003. június

138